Azok a parádés húszas évek
Hogy milyen a puszta télen, azt tudjuk, Petőfi örökbecsű verséből – de milyen a Dunakanyar, ősszel? Nyugodt, csendes, főleg, ha nem a forgalmas szentendrei-visegrádi oldalra tervezzük a kirándulást. Pedig érdemes autózni – vonatozni - akár egy ráérős novemberi hétköznapon is, a Duna eme oldalára, mert kincseket rejt. Amelyekről tán azok sem tudnak, akik nyáron szeretnek ide ellátogatni.
Fő úti célunk ezúttal Zebegény volt. E bájos, nyugodt község nevének kialakulására vonatkozó legrégebbi adatok a 13. századból maradtak fenn. Egy 1295. szeptember 26-án kelt peres irat, a bencés kolostort “Monasterium de Zebeguen”-nak, azaz zebegényi monostornak nevezi.
Zebegénytől Rómáig, és vissza
A település az 1900-as évek elejétől vált egyre ismertebbé. Ekkor épülnek itt a fővárosi polgárok első nyaralóházai, villái. A panoráma, a páratlan természeti adottságok, az eredeti falusi arculat vonzó lett, és pezsgő nyaralóélet teremtődött. 1924-ben Szőnyi István festőművész – aki elnyerte a Szinyei társaság első ízben kiadott nagydíját – feleségül vette a zebegényi nyaraló tulajdonos, földművelésügyi államtitkár Bartóky József kisebbik lányát, Bartóky Melindát, és nem sokkal később Zebegénybe költöztek.
A páratlanul tehetséges család, valamint leszármazottaik alkotásai – egész életművük – mára része lett a magyar képzőművészetnek és kulturális diplomáciának.
Szőnyi István lánya, Zsuzsa 1950–1965 között az Olasz Rádió magyar nyelvű adásának szerkesztőjeként dolgozott. 1984-ben a Szőnyi család tagjait második világháború alatti humanitárius tevékenységükért Izrael állam a Világ Igaza címmel tüntette ki. Élettörténetét több könyvben írta meg. 1999-ben Ciampi olasz államelnök a Köztársasági Érdemrend parancsnoki fokozatának aranykeresztjét adományozta Szőnyi Zsuzsának az olasz–magyar kultúrkapcsolatok ápolásában szerzett érdemeiért.
2007 májusában hazahozta Rómából édesapja összes festményét, és a képekkel együtt ő is visszatért szülővárosába.
Jelen van az erdélyi szecesszió is
Ha itt járunk, feltétlenül nézzük meg a templomot, amelyet Kós Károly és Jánszky Béla tervei alapján építettek 1908-1910 között, az erdélyi építészet által ihletett szecessziós stílusban.
Az új templom építése kapcsán jelentek itt meg Kós Károly és művésztársai, majd Szőnyi István, valamint az általa létrejött művészkolónia. Zebegényben kihagyhatatlan a Szőnyi István emlékmúzeum meglátogatása, - lakása 1967-től múzeum – amelyről ott jártunkkor Bereczkiné Molnár Sarolta múzeumpedagógus jóvoltából tudhatunk meg sokat. Szőnyi csodálatosan festette meg családtagjait, köztük Szőnyi Zsuzsát, aki oly sokat tett – egyebek között - a magyar-olasz kulturális kapcsolatok ápolásáért.
Szőnyi Istvánról sokan hallottak, Farkas Vincze hajóskapitányról bizonyára kevesebben, aki 1984-ben nyitotta meg itt a hajózástörténeti múzeumot. A mára szűkössé vált házban a világjárása közben gyűjtött „kincseket”, szakmai relikviákat, mentőmellényeket és hajóorrokat, a hazai, valaha magas szintű tengerészoktatás dokumentumait, és számos más, értékes tárgyat tekinthetünk meg. Ilyen gazdag anyag az egész világon csak három helyen található.
A magyar tengerészek dicsősége
A lánya, Farkas Judith féltő gondoskodással kezeli a gyűjteményt, amely mára kinőtte a kis családi ház tereit. A különleges ipartörténeti tárlat megérdemelné, hogy egy reprezentatív, nagy alapterületű bemutató helyiség teremtsen neki új otthont, lehetőleg a fővárosban vagy annak közelében. A diákok különösen érdeklődnek e gyűjtemény iránt, melynek megtekintése felér egy élő történelem és biológia órával.
Ami a múzeumokat illeti, nem árt a honlapon tájékozódni előre a nyitvatartási időről, mert van, amelyik múzeum a holtszezonban bezár.
Zebegényben a főszereplő persze a Duna, még a novemberi nehezen felszakadó párában-ködben is gyönyörű a folyó, amely oly csendes most, hogy a Budapest felé tartó hatalmas szállodahajó is alig töri meg a víz felszínét.
A partján olyan szépségek is találhatók, mint a nem látogatható, magántulajdonban lévő gyönyörű Dőry-kastély, amely 1917-ben épült, a jobaházi Dőry család megrendelésére. Az utca felől nem lehet belátni, csak magas, növényekkel befuttatott, gondosan nyírt bokrok utalnak rá, hogy a gyönyörű kapu mögött milyen káprázatos épület található, festenivalóan zöld, dús, angol gyeppel, kikötővel, golfpályával, ahogy kell. Elsősorban a Duna közepéről, sétahajózás, evezés közben, nyújt páratlan látványt.
Fine dining a hegytetőn
Ami a turisztikai-vendéglátós szolgáltatásokat illeti, nagy öröm, hogy olyan helyeket is találni a Dunakanyarban, melyek nem tervezik a bezárást.
A Natura Hill szálloda 10 éve épült. A csodás dunakanyari panorámával rendelkező ingatlan akkor még egy külterületi szántó volt, ahova út sem vezetett, közművek főleg nem voltak. Ekkor, korukat megelőzve, elkezdtek dolgozni energiafüggetlenségük kialakításán. Az önellátás maximalizálása volt a cél, és ez mára sikerült. A szálloda olyannyira komolyan veszi a környezetvédelmet, hogy nem építenek medencét, és a szobákban szelektív hulladéktárolók találhatók. A sminkkendőre rá van írva, hogy ezt használd a smink eltávolítására, ne a törülközőt…
Mindehhez hozzátartozik egy magas szintű fine dining konyha, Szilvási Mihály séf és Forgách Charlotte sommelier vezetésével, és egy speciális vendéglátó szisztéma, a zero waste komolyan vétele. Nem csoda, hogy elsők között lettek az országban a Felelős Gasztrohős szervezet tagjai.
Ritka kincs: a szakmai összefogás
Ami különösen rokonszenves a régió vendéglátós köreiben, hogy az itt munkálkodók egymást ajánlják. A kismarosi Patak vendéglőt a Natura Hill dicséri, a Patakban a világot járt kitűnő séf, Bedő István meg a nagymarosi Sakurát, a Heininger borászat a Sakura pogácsáira esküszik – nincs szakmai féltékenység.
Ami még inkább meglepett, hogy egyik helyen sem panaszkodtak munkaerő hiányról. A csapat szinte minden helyen a kezdetek óta ugyanazon szakemberekből áll, és mindegyik munkatársukat megtartották. A népszerű Patak úgy élte túl a járványt, hogy kiszállítottak. A mai árak mellett – hétköznap! – szinte tele van az étterem, hétvégén pedig a kisvasút és a kirándulók miatt, asztalt foglalni sem árt.
Még nincs öt éve, hogy megnyílt a nagymarosi Sakura. Neve cseresznyefa virágzást jelent, amely Japánban nagy nemzeti ünnep, de itt is attrakció, ugyanis a főtér áprilisban rózsaszín virágpompába öltözik. A cukrászda enteriőrje egész évben a rózsaszín különböző árnyalatainak hízelgő hangulatát tükrözi.
Szicília meg a villanyszámla
A közgazdász és más diplomákkal rendelkező Balogh Nóra régi álma volt a cukrászdanyitás. Francia és magyar vonalat egyaránt visznek, - a Pavlova meg a gesztenyepüré jól megfér egymás mellett – méghozzá oly sikeresen, hogy a Dining Guide is beválogatta őket a legjobb 10 közé. Nóra ma már zsűritag a szakmai versenyeken. Még október végén is tartott fagylaltot – természetesen házi készítmény, eredeti szicíliai kistermelői pisztáciából – csak a magas villanyszámla az, ami elrettenti. Nehéz lesz az eddigiekhez képest havi 800 ezer forint pluszt kihozni a krémesből, amikor a hidegebb hónapokban főleg a helyiek térnek be egy kávéra, egy süteményre.
Valaha 800 pince működött a környéken, ma, talán ha a felét használják valamilyen célra, de az aktív, termékeiket rendszeresen értékesítő borászok száma alig több mint egy tucat. Heininger Ádám, az itteni egyik nagy múltú család leszármazottja asztalos, de borász is, és egyformán szereti mindkét szakmáját,
Milyen a pezsgő, ha zebegényi?
Amikor a pincelátogatás során arról esik a szó, hogy Ausztriában elsősorban a helyi borokat kínálják az éttermekben, szállodákban, de itthon sajnos nem tapasztaljuk ezt – csak széttárja a karját. Az egyik ok az lehet, hogy sokszor 3-400 százalékot rátesz a vendéglős, és akkor már inkább a nagy márkákat választja a vendég, meg azokat ismeri. De úgy sose fogja értékelni a régió kistermelőit, ha nem barátkozik meg a nevekkel.
Örömhír viszont, hogy ami megterem és palackba kerül, az helyben elfogy. Szerinte ma nem igazán érdemes, legalábbis kis tételben, bort előállítani, bár nem is ráfizetéses e tevékenység. Munkának sok, hobbinak meg túl profi, annál is inkább, mivel már a pezsgőgyártásban is kipróbálta magát, igaz, egyelőre baráti körben, de sikerrel.
A Dunakanyar Borút célja éppen a helyi jelleg megőrzése, a régiós borok népszerűsítése – de nem könnyű a helyzetük, hiszen a gasztro és boros fesztiválokon legalább annyira kínálnak messzi vidékekről származó nedűt is, így elvész a helyi jelleg.
