5p

Fontos a piaci verseny és az átláthatóság.

A Szallas.hu is támogatja a GVH gyorsított ágazati vizsgálatában megállapított árverseny fontosságát. A verseny élénkítését szolgálhatja a széles szálláskínálat is és az összehasonlítható árak. Ezek egyidejűleg leginkább a szállásfoglaló oldalakon tudnak megvalósulni – a Szallas.hu szerint.

A Booking.com konkurense támogatja a GVH javaslatát. Fotó: Facebook
A Booking.com konkurense támogatja a GVH javaslatát. Fotó: Facebook

Amennyiben a felhasználók a szállásközvetítő oldalon végeznek keresést, az általuk megadott keresési szempontok után egy listaoldalon tájékozódhatnak a keresési feltételeiknek leginkább megfelelő szállásajánlatokról. Azzal, hogy a szállásközvetítő megteremti annak lehetőségét, hogy az ajánlatok árait a felhasználók egymással összehasonlíthassák, már önmagában árversenyt eredményez.

„Az ár mellett az ajánlat további részletei, mint a vendégértékelések, a fotók, az elhelyezkedés stb. is fontosak, hiszen ezek mentén lehet érdemben összevetni a különböző lehetőségeket, végül pedig döntést hozni a foglalást illetően” – mondta Szabó Tamás, Szallas.hu Magyarországért és Horvátországért felelős igazgatója.

Hogyan segíti a Szallas.hu a szálláskeresőket?

A szállásközvetítők gyakorlata egymástól azonban eltérő lehet. „Hazai szállásközvetítőként számunkra az utazók és a szállásadók érdekei is fontosak” – magyarázta az igazgató. A Szallas.hu fontos szerepet játszik a szálláspiacon a választék és átláthatóság növelésével, valamint az ügyfelek számára kínált egyszerű és kényelmes foglalási lehetőségekkel. Az oldalon a megadott keresési feltételekkel és szűrőkkel létrehozott listaoldal találatainak sorrendjét a felhasználó a saját preferenciái alapján rendezheti. Az alapértelmezett beállítás ugyan az “ajánlásunk szerint” rendezés, de szabadon választható még a vendégértékelések, illetve az ár alapú rangsorolás is. Ennek beállításával minden vendég a maga számára legmegfelelőbb ajánlatokat jelenítheti meg az első helyeken, és ezekből válogathat.

„Felméréseinkből és a foglalási adatokból is látjuk, mennyire fontos az ár-érték arány, azaz a vendég mit kap a pénzéért – részletezte Szabó Tamás. – Éppen ezért a Szallas.hu a foglalások mellé az adott térségbe szóló kedvezménykuponokat is ad, melyeket a vendég az ottartózkodása során felhasználhat.”

A felhasználók visszajelzése alapján továbbá komoly előnyt jelent, ha a szállásközvetítő oldal rendelkezik mindennap hívható, magyar nyelvű ügyfélszolgálattal is, így bármilyen félreértés vagy elégedetlenség, felmerülő kérdés vagy kérés esetén van kihez fordulni. A Szallas.hu ügyfélszolgálata 35-55 fővel dolgozik. A nyári csúcsidőszakban általában diákokkal bővül a csapat, akik jellemzően turisztikai területen tanulnak. „Még az ünnepnapokon is elérhetőek vagyunk vendégeink számára, hogy biztosítsuk zavartalan leutazásukat és a segítségükre lehessünk, ha bármilyen problémájuk adódna”– mondta Mezey Enikő, a Szallas.hu ügyfélszolgálatának operációs vezetője. Évente körülbelül 300 ezer megkeresés fut be hozzájuk, melyek kétharmada telefonhívást jelent. 

Milyen segítséget jelent a Szallas.hu szállásközvetítőként a szállásadóknak?

A GVH jelentésében kiemelte a szállásközvetítő oldalak elérhetőségének és panaszkezelési folyamataik átláthatóságának fontosságát.  „Természetesen a vendégeken túl a partnereink számára is rendelkezésre állunk magyar nyelvű partner ügyfélszolgálatunkkal – mondta Dabasi-Halász Anna, a Szallas.hu értékesítési és partnerkapcsolati vezetője. – Ők fogadják a regisztrációs igényekkel kapcsolatos kérdéseket is, de az aktív szállásadókat is támogatják, például az adminisztrációs felület beállítási lehetőségeivel és kifizetésekkel kapcsolatban is.” Mindezek mellett a szállásadók számára további előnyöket is nyújthat a szállásközvetítő. „Azon túl, hogy forgalmat terelünk hozzájuk, így költséghatékonyabban jutnak foglalásokhoz, további marketing eszközökkel, megjelenési lehetőségekkel, valamint ügyfélszerzéssel kapcsolatos praktikus tanácsokkal is ellátjuk partnereinket"– tette hozzá a szakember.

Azon túl, hogy az online fizetésbe vetett bizalmat jogi szabályozás is erősíti, a Szallas.hu Zrt. garantálja a kifizetéseket és a pénzvisszatérítést mind a vendégek, mind a partnerek irányába. Ezt az erre a célra létrehozott óvadéki számla teszi lehetővé, ami a cég egyéb pénzügyi tranzakcióitól teljesen elkülönítve biztosít teret a kifizetésekből és pénzvisszatérítésekből adódó pénzmozgásoknak. Így a Szallas.hu Zrt. az előre meghatározott feltételek szerint utalja tovább a befizetett összegeket, amely a vendégeknek védelmet nyújt a kötbérmentes időszak alatt történő lemondások visszafizetése esetén. Az online fizetési szolgáltatás a biztonságon, kényelmen és átláthatóságon túl a szállásadók számára is előnyöket biztosít. Ilyen például az előlegekkel kapcsolatos adminisztrációs feladatok csökkenése.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!