Csupán átlagos, pár száz forintos jegyár-emelkedésre lehet számítani a hazai termálfürdőknél. Persze ez egy család esetében már tétel, főleg ha figyelembe vesszük az egyéb költségeket – valamit enni, inni is kell, márpedig a büfé sem lett olcsóbb – és ha sikerül, valahol a közelben parkolni.
A 2024-es évet nagy sikerként könyvelte el az ágazat, már ami a bevételt illeti. A 2023 eleji nagy mértékű drágulást lenyelte a piac, főleg mert a külföldi turisták száma nőtt.
A történelmi fürdők tavalyelőtti drasztikus áremelése mellett is sokkal nagyobb lett volna a profit – méghozzá 1,5 milliárd forinttal. De a hatszorosára emelkedett víz- és csatornadíjat ki kellett gazdálkodnia a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt-nek – adta hírül az ágazat piacvezető vállalata –, mint ahogy a vidéki fürdőknek is.
Itt érdemes megállni egy szóra: ez a hatszorosára emelkedett víz- és csatornadíj valami istencsapása? Földrengés? Cunami? Nem lehetne megmagyarázni? Kiküszöbölni? Elhárítani? Ki tehet erről a horribilis áremelkedésről? Mert végeredményben ezt is a vendégnek kell megfizetni.
Sokmilliárdos felújítás – előnyben a történelmiek
Ugyanúgy, mint a várható sokmilliárdos felújításokat. Mint azt több fórumon olvashattuk, a fürdők felújításának éve lesz 2025. Főleg persze a budapesti történelmiekről van szó: komoly ráncfelvarrásokat terveznek, elsősorban a Gellértben, a Rác-fürdőben és a Széchenyi fürdő termál részében. A Király fürdő is szóba került. Ami bizonyára indokolt. Csak akkor szomorodik el az ember, amikor a nem történelminek számító Dandár fürdőbe belép, ami igaz, hogy még megfizethető, de nem üti meg minőségében, infrastruktúrájában és enteriőrjében a 21. századi színvonalat.
Az érem másik oldala, hogy a történelmi fürdők árait csak a magyarok szűk rétege tudja megfizetni, az üzemeltetők a külföldi turistákra apellálnak elsősorban.
A Rác-fürdő esetében sokaknak összeszorul a gyomra, ha arra jár és rápillant a milliárdokból felújított és tizenéve üresen álló patinás épületre. (Apropó: mi van a felelősségre vonással?)
Hogy miből állnak rendelkezésre a milliárdok? Nos, ha a jegyárbevétel növekedésből, azt is a mi zsebünk bánja, ha mondjuk, uniós pályázatból, azt is, ugyanis ezeket a pénzeket is lehetne másra fordítani. Nem mintha ne lennének – bizonyára – indokoltak a fent említett fejlesztések. A tavalyi év leglátványosabb és sikeres fürdőfelújítása a makói Hagymatikumé volt, amelyről beszámoltunk.
Miképpen lehet kivédeni az áremeléseket és megfizethető jegyeket kínálni? Az egyik forma a belföldi vendégekre szabott bérletrendszer, illetve a Zsigmondy-kártya, amelynek forgalma, miként arról a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezetője több újságnak is lenyilatkozta, három év alatt megduplázódott, tavaly már 22 ezer darabot értékesítettek a történelmi fürdőkbe. Persze ezek a bérletek és kártyák egyszerre nagyobb kiadást jelentenek, és csak azoknak előnyösek, akik gyakran veszik igénybe az itteni szolgáltatásokat.
A diákok és a nyugdíjasok hétközben szinte mindenütt olcsóbban látogathatják a fürdőket. Egyes budapesti és vidéki önkormányzatok a kerületi, helybéli lakosoknak kijelölnek egy napot, amikor jelképes áron lehet élvezni a pancsolást. De az is előfordul a kisebb vidéki városokban, hogy az ott lakók egész évben kedvezményesen fürödhetnek.
Fotó: Depositphotos
Új jelenség, hogy ma már nemcsak az éttermeket látogatják kritikusok, hanem a fürdőket is. Fotókkal dokumentálják, és részletesen leírják, hogy némelyikben normális, némelyikben azonban milyen tarthatatlan állapotok uralkodnak. Az, hogy ez utóbbit a helyi vendégek elnézik, annak is köszönhető, hogy egyrészt nincs választási lehetőségük, másrészt talán azzal nincsenek tisztában, mennyire fontos lenne – lehetne – a kulturált öltöző, a korszerű mosdó, mozgássérülteknek is, még inkább a segítő személyzet.
Mert a mégoly procc és méregdrágán beszerzett jakuzzik esetében is a vendégek egy része alig tud bemászni a magas medencébe – merthogy aki tervezte, az 180 centi volt és 40 éves. Nincs fogózkodó korlát, magas a lépcsőfok és csúszik a medence aljzata. A jakuzzi befogadóképessége pedig eleve egy német családra van tervezve, és nem egy olyan magyar fürdőbe, amelyet naponta ezren látogatnak. Ezért aztán egy négyszemélyes kádban hat vadidegen ember üldögél órákig.
A centrifuga meg a szekrény sok helyütt a hetvenes éveket idézi
Ehhez képest csekélység, hogy az öltözőkben néhol nincs elég fogas, a szekrényeket vagy húsz éve kinőtte a gardróbunk – egy jobb kabátot be se lehet szuszakolni –, a centrifugák pedig a hetvenes évekből maradtak itt. A vállfák csúnyák és ahány, annyiféle műanyag. Van, ahol spórolnak a fűtésen is, elvégre az drága, csakhogy így dideregve megy el a vendég az öltözőszekrényig.
Lehet, hogy mindez „luxus” szempont, de a belépőjegyárak emelésével párhuzamosan más szemmel kell nézni a szolgáltatások minőségét. Fontos lenne, ha olyan szakember mérné fel ezt a helyzetet, aki tájékozott a belföldi és külhoni korszerű sztenderdben, elvégre nemcsak magyarok veszik igénybe e szolgáltatásokat. (Akiknek persze ugyanúgy járna némi 21. századi színvonal.)
Ami viszont jó hír: némelyik vidéki termálfürdő felfedezetlen kincseket ígér. Olyan települések, mint Bogács, Berekfürdő, Demjén vagy Egerszalók lehet, hogy felfedezetlenek a budapestiek számára, de ha arra járunk, mindenképpen érdemes rákattintani ezek honlapjára, és tájékozódni a részletek, például, a nyitvatartási időpontok és árak felől.
Más kategóriába tartoznak a szállodával egybekötött termálfürdők, ahol nyilvánvalóan a víz csak vonzerő, a kísérő szolgáltatások pedig nem olcsók, de itt is elég nagy az árkülönbség. Itt arra kell vigyázni, hogy tisztában legyünk vele: gyógyvízzel vagy termálvízzel vannak-e feltöltve a medencék, és ha gyógyhatásúval, ajánlott-e nekünk, hogy órákig lubickoljunk a vízben.
