11p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Beszédes a magyar nyelv: útlevélnek nevezzük egyik legfontosabb okmányunkat. Nem véletlenül: régen valóban levelek igazolták, természetesen megfelelő aláírásokkal, pecsétekkel, ki is az, aki át akarja lépni egy ország határát.

Régen nemcsak országok esetében volt fontos, hogy állampolgáraiknál legyen "útlevél": megyék vagy régiók határán is strázsáltak őrök, akik tudni szerették volna, kik és milyen céllal akarnak utazni tovább. (Sőt, országokon belül a közelmúltban is létezett „paszport”, ahogy például a szovjet érában, az egyes régiók között, az orosz állampolgárok számára!)

Az akkori útleveleket vagy egyházi méltóságok, vagy a környék legnagyobb tekintélyű földesurai állították ki, annál is inkább, mert többnyire az ő megbízásukból utaztak távolabbi tájakra az emberek. Akikről fénykép természetesen nem készült, mivel az még nem volt feltalálva…

Nem volt benne mindig fotó

A kiegyezés után 10 évvel, 1877-ben adták ki az első könyvecskét, amely már formailag is hasonló a huszadik századbeli útlevelekhez. Az 1903-as útlevéltörvény különös tekintettel volt az akkor – is - gyakori kivándorlásra. Példát is idéz az egyik szakmai honlap: egy, a dunántúli Almamelléken élő férfi az Egyesült Államokba szóló látogató útleveléért folyamodott a magyar hatóságokhoz, azzal, hogy a Milwaukee-ban élő testvére biztosítja majd ellátását és hazautazásának költségeit is.

Az útlevél több színű lehet. Az amerikai például kék. Fotó: Depositphotos
Az útlevél több színű lehet. Az amerikai például kék. Fotó: Depositphotos

Fénykép beragasztását az útlevélbe legelőször 1915-ben írták elő, annak igazolásával, hogy az valóban az útlevél aláíróját és tulajdonosát ábrázolja. Az útlevél elsősorban a felsőbb középosztály és az arisztokrácia kiváltsága volt, mint ahogy maga az utazás is. Az ország lakosságának háromnegyede még a megyehatárt se hagyta el soha.

Volt, amikor az IBUSZ intézte

Létezett olyan időszaka a közelmúlt történelmének, amikor nem valamelyik minisztériumhoz tartozott az útlevélügyek intézése, hanem az IBUSZ-hoz. Pár éve rendeztek a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban egy kiállítást, amely a legpatinásabb múltú utazási iroda történetével foglalkozott. Maczó Balázstól, az akkori kiállítás kurátorától megtudtam, a hatvanas években az utazási iroda egyik feladata az útlevelek ügyintézése volt, jóllehet, akkor még kiváltságról beszéltünk, nem állampolgári jogról.

Léteztek bianco útlevelek is, igen, pont olyanok, amilyenek Ricknél rejtőztek a Casablanca című örökzöld hollywoodi klasszikusban. A szocializmusban pedig az illetékes elvtárs állítólag megőrizte azon hírességek, akkori sztárok autogrammjait, akik személyesen jöttek be kincset érő papírjaikért.

Chip a bőröd alá

A schengeni övezetben utazgató európai uniós polgároktól – elvileg – ma már nem kérnek útlevelet, olykor személyi azonosító okmányt se. Ez főleg akkor igaz, ha autóval vagy lépjük át a határt. Persze a szigorúság foka szorosan összefügg az aktuálpolitikai helyzettel, volt, amikor Bécs felé csak intettek a magyar rendszámú kocsi láttán, ma ez nem mindig jellemző.

Az is eltérő, hol kérnek útlevelet inkább, mint személyit, akár Európán belül is. Az pedig a jövő zenéje, hogy mikor szűnik meg teljesen a papír alapú útlevél, mi váltja fel, az elektronikus alapú, mobiltelefonos vagy a bőr alá ültetett chip. Mindez persze - ma és a jövőben is - függ a fogadó ország technikai színvonalától, elvárásaitól, a külföldiek fogadását illető szemlélettől.

Gondot okozhat a magyar nyelv

Mielőtt nekivágunk turistáskodni vagy rokont látogatni, hasznos betekinteni a Külügyminisztérium honlapjára, mert fontos információkra bukkanunk.

Felhívjuk az EGT tagállamaiba, illetve Svájcba utazók figyelmét, - olvashatjuk a honlapon -  hogy bár magyar állampolgárok, általában valamennyi, érvényes személyazonosító igazolvány birtokában (ide értve a régi típusú, kiskönyv formátumú, valamint a kártya típusú ideiglenes személyazonosító igazolványt is) beutazhatnak ezen országokba, mégis előfordulhat, hogy az okmány kizárólagos magyar nyelvezete és esetleges olvashatatlansága (elmosódott kézírás, régi fénykép) miatt a beléptetés egyes országokban problémát jelenthet. Olyannyira, hogy egyes okmányok elfogadását korlátozzák.

Személyi vagy útlevél?

Írország, Dánia, Lettország, Lengyelország, Spanyolország vonatkozásában kártya típusú személyi igazolvánnyal vagy érvényes magyar útlevéllel történő utazást javasolnak.

Norvégiába történő beutazáshoz az érvényes kártya típusú személyi igazolvány vagy útlevél használata tanácsos. Munkavállalási és tanulmányi célból érkezőknek viszont elengedhetetlen az útlevél, ugyanis bankszámlát csak ennek birtokában lehet Norvégiában nyitni. A külképviselet nem javasolja a régi típusú, illetve ideiglenes személyi igazolvánnyal történő utazást. A norvég hatóságok a nem digitalizált adattartalommal kiállított okmányokat az esetek többségében nem fogadják el.

A régi típusú személyi sem kívánatos

A Franciaországba történő beutazás útlevéllel vagy a kártya típusú személyazonosító igazolvánnyal lehetséges, melyek elvárt érvényessége az utazás utolsó napja.

Hollandia területére a magyar állampolgárok kizárólag érvényes útlevél vagy kártya típusú, állandó személyi igazolvány birtokában utazhatnak be. A holland hatóságok a régi típusú személyi igazolványt és az ideiglenes, kártya formátumú személyi igazolványt nem fogadják el, függetlenül attól, hogy a beutazás turista vagy munkavállalási céllal történik.

Ne legyen sérült!

Nem árt rápillantani utazás előtt úti okmányaink állapotára.

Ugyanis a minisztérium felhívja a figyelmet arra, miszerint, „amennyiben az új, kártya típusú személyi igazolvány bármilyen mértékben sérült, vagy személyazonosság megállapítására alkalmatlanná vált (lekopott hologram, karcolt MRZ–kód, törött, lyukas stb.), illetve a szokásostól eltérő érvényességi idővel került kiállításra, vagy ha a magánútlevél bármilyen módon sérült,  személyazonosság megállapítására alkalmatlanná vált, akkor a holland hatóságok előállíthatják a magyar állampolgárokat, és kérhetik a külképviselet konzuli hivatalát, az illető személyazonosságának tisztázására.”

A Holland Királyság tengerentúli területeit képező Karib-szigetekre magyar állampolgárok kizárólag a beutazástól számított legalább 6 hónapig érvényes útlevéllel utazhatnak be.

A finn hatóságok a régi, kiskönyv formátumú személyi igazolványokat nem szívesen fogadják el. Bankszámla nyitásához egyes finn bankok érvényes magyar útlevelet kérnek.

Románia területére nem lehet beutazni ideiglenes személyazonosító igazolvánnyal, valamint a régi, könyvformátumú személyi igazolvánnyal.

A konzuli védelem fontos lehet

Olykor az útlevél sem óv meg bizonyos kellemetlenségektől. „Akár rövidebb időre utazik külföldre, akár életvitelszerűen tartózkodik egy másik országban, javasoljuk, hogy regisztráljon konzuli védelemre és töltse ki az online regisztrációs adatlapot.

Ha regisztrál konzuli védelemre, elérhetőségeinek birtokában gyorsabban megtörténhet a konzuli segítségnyújtás, amennyiben külföldön bajba kerül. Továbbá a regisztráció során megadott adatok elősegítik a kapcsolatfelvételt Önnel, ha a Konzuli Szolgálat válsághelyzetet hirdetett ki abban a célországban, ahová konzuli védelemre regisztrált – javasolja a minisztérium honlapja.

Regisztrálás mobil appal

Közvetlenül a Konzinfo Utazom mobil alkalmazásból is lehet regisztrálni, illetve az applikációból vészhelyzeti üzenetet lehet küldeni és fogadni. Az utazása során érdemes tájékozódni a folyamatosan frissülő utazási tanácsokról és egyéb hasznos tudnivalókról. A regisztráció ingyenes, és csak pár percet vesz igénybe. A regisztrációval létrehozott felhasználói profilt következő utazásának bejelentésekor is lehet használni.

Ismertesse útitervét rokonával vagy ismerősével (lehetőség szerint ugyanazzal a személlyel, akit kontaktszemélyként megjelölt a regisztráció során), és adja meg számára elérhetőségét. Tartsa magánál a hazai hozzátartozók, ismerősök, valamint a célország szerinti magyar külképviselet elérhetőségeit.

Javasoljuk, utazása előtt tájékozódjon a Konzuli Szolgálat által összeállított, az adott országra vonatkozó utazási tanácsokról és az utazás előtti teendőkről.

A vízum is számít

Ellenőrizze, hogy útlevele, utazáshoz használt okmánya érvényes-e, és – ha szükséges – rendelkezik-e megfelelő vízummal a cél-, illetve az utazása során érintett országokba.

Egyes országok a belépés során használt úti okmány érvényességére további szabályokat határoznak meg, erről is feltétlenül tájékozódjon! Ellenőrizze az adott ország részletes beutazási feltételeit a magyar külügy, valamint az adott ország hivatalos honlapján.

Készítsen fénymásolatokat iratairól, és utazás közben az eredeti iratoktól elkülönítve tárolja őket, vagy digitális formában mentse el telefonján, e-mail fiókjában.

Piros, narancssárga, sárga, zöld

Az országokat, illetve bizonyos régióikat, biztonsági szempontok alapján több kategóriába sorolják. Ahová nem javasolják a beutazást, azokat pirossal jelölik. E több tucatnyi országot felsoroló listán olyan országok vagy térségek szerepelnek, ahol válsághelyzet, fegyveres összetűzések, háborús cselekmények, zavargások, természeti katasztrófák, betegségek vagy egyéb, a személyi biztonságot közvetlenül veszélyeztető események tapasztalhatók.

Azon országok és térségek, melyek ezen a listán nem szerepelnek, II-es (narancssárga), III-as (sárga) vagy IV-es (zöld) biztonsági kategóriában vannak sorolva.

Annyi biztos, nem papíralapú lesz

Mit hoz a jövő? Meddig kell még, a mesterséges intelligencia korában magunknál hordanunk úti okmányainkat? Az egyik külföldi utazási online magazin szerint hamarosan elfelejthetjük a hagyományos, papíralapú útlevelet. Az új technikák révén más módon azonosítanak majd be bennünket a különféle elektromos kütyük. Nyilvánvaló, hogy ez elsősorban a legfejlettebb országokra vonatkozik majd, tehát az ellenőrzés formái sokáig eltérőek lesznek.

Minden információnak, valamint a biometrikus méréseknek és az ujjlenyomatainknak egy felhő alapú szolgáltatásban kell majd lennie. A rendszer előnye egyértelmű: nehezen lehet ellopni az útlevelet a hagyományos módon, bár a mobilra viszont nagyon vigyázni kell! Arról nem beszélve, hogy egy ügyes hacker beléphet a rendszerbe és megváltoztathatja az adatainkat…

Legyen biztonságos és tekintélyes

Érdekes összefüggés, hogy a világ legbiztonságosabb útlevele címet az alltomresor.se online svéd turisztikai magazin szerint Kolumbia nyerhetné el, ahol a kábítószer kereskedelem miatt nagyon fontos, hogy az útlevelek ne legyenek hamisíthatók. Ennek érdekében hologramokat és a fluoreszcens szálakat építettek be a könyvecskébe Talán ezért szerepelt e listán Bolívia is.

Minden évben összeállítják a világ legnagyobb tekintélyű útleveleinek listáját, ennek egyik fokmérője, hogy vízum nélkül hány országba lehet vele belépni.

Mitől függ a színe?

Az útlevél formáját és a színét maguk az országok határozhatják meg, de a színnek a piros, (vörös), a zöld, a kék vagy a fekete valamelyik árnyalatán kell alapulnia. Az útlevelek tartalmi és egyéb szabályait a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO), az ENSZ testülete határozza meg. A színválasztás gyakran kapcsolódik egy adott kontinenshez, vagy a különböző nemzetközi szervezetekhez és uniókhoz, például az EU-hoz.

Néhány országban az útlevél színe a vallástól függ. Számos muszlim államban zöldek az útlevelek, amely Mohamed próféta kedvenc színe, ezért is szerepel ez a szín több afrikai ország zászlóin.

A kék gyakori, a fekete ritka

Több afrikai ország – mint például Burkina Fasso, Elefántcsontpart, Niger, Nigéria és Szenegál - esetében is a zöld árnyalat dominál, mivel tagjai az ECOWAS-nak, a nyugat-afrikai államok gazdasági közösségének. 
Az amerikai útlevél kék, de csak 1976 óta ilyen, amikor az amerikai polgári forradalom 200. évfordulóját ünnepelték. A legtöbb karibi, valamint számos latin-amerikai országban is a kék színt kultiválják.

A fekete színűek viszonylag ritkák. Számos afrikai országban mégis találkozni ilyennel, mint például Csád, Zambia, Botswana, Burundi, Gabon, Angola vagy Malawi. Új-Zélandon a fekete nemzeti színnek is tekinthető.

A Nagy Fal és a rénszarvasok

Nemcsak biztonsági, hanem szépségverseny is létezik. Egy időben a kanadai útleveleket tekintették a legszebbnek, amelyek UV fény hatására irizálnak. De újabban Norvégia követeli magának a koronát: a tervpályázaton győztes alkotás szerint UV fény hatására előtűnik az északi fény és a norvég táj jellegzetes látképe.

Ausztrália számos egyedülálló állatfajról ismert, amelyek közül több életre kél, amikor a kis könyvecskét  ultraibolya fény alá helyezik. A kínai útlevél ultraibolya show-t képes létrehozni: a lapokon a hatalmas ország legismertebb nevezetességei, közte természetesen a kínai Nagy Fal jelenik meg.

A finn útlevélen, egy rénszarvas „fut át”, ha gyorsan pörgetjük az oldalakat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!