4p

Már hetek óta kezelhetetlen a túlzsúfoltság a legnagyobb svéd nemzetközi repülőtéren. Előfordult, hogy a reptérre vezető vasút, az Arlanda Express meg sem állt az 5-ös terminálon. Autóval kimenni ugyancsak kétesélyes, mert egyes utakat lezártak. Ha valaki lekési a gépét, nem térít vissza semmit az adott légitársaság – amint arról több svéd szaklap és politikai napilap is hírt adott.

A rendőrség napokig a forgalmat a 2-es és 4-es terminálra terelte, és az utazóknak onnan kellett az 5-ös terminálra tovább haladniuk. A rendőrség azt tanácsolta az utasoknak, hogy ne hajtsanak ki autóval a repülőtérre. Ola Österling rendőrségi szóvivő szerint inkább használják a tömegközlekedést. „Az is jó ötlet lehet, hogy bemegyünk valamelyik hosszú távú parkolóba, és onnan tömegközlekedést használunk a terminálig, ami azt jelenti, hogy kevesebb autó lesz a parkolókban”. – tette hozzá.

A lapokban olyan fotók is megjelentek, ahol szinte egymást taposták az emberek, kevés volt az ülőhely az idős utasok számára és a büfék sem bírták a forgalmat. Sokan 6-7 órával előbb kimentek, attól félve. hogy lekésik a gépüket A rendőrség arra számít, hogy nem szűnnek meg egyhamar a hosszú sorok, sem a biztonsági ellenőrzésnél, sem a csomagfeladásnál. A családok úgy próbálták csökkenteni a várakozási időt, hogy beosztották, ki hova áll sorba.

Utasok várakoznak az Arlanda reptéren. Fotó: Depositphotos
Utasok várakoznak az Arlanda reptéren. Fotó: Depositphotos

Mindez meglepő a svédek számára, hiszen itt általában a pontosság jellemző, még akkor is, ha persze előfordulnak olykor charter késések. De a svéd légitársaság bizonytalan pénzügyi helyzete, valamint az a tény, hogy három év után most először mernek távolabbi célpontokra utaznia a skandinávok, meglepte a légiközlekedésben dolgozókat. Elég furcsa ez a meglepődés, hiszen az utazási irodák forgalmából és az online repülőjegy foglalásokból már kiderülhetett volna, hogy óriási lesz egész nyáron a csúcsforgalom.

Csak tüneti kezelés – vagy mellébeszélés - amit a repülőteret üzemeltető Swedavia cég képviselője nyilatkozott: ő a káosz egy részét annak tulajdonította, hogy sok turista túl korán érkezett az indulás előtt, és most azt tanácsolja az utasoknak, hogy ne jöjjenek túl korán ki, mert ettől lesznek a terminálok zsúfoltak. (Stockholmban szokás egyébként, hogy egy-egy repülés előtt már órákkal kimennek az emberek a reptérre, hogy például ott ebédeljenek, vacsorázzanak, vásároljanak – akár mint utas, akár mint a vendégére váró rokon.)

David Karlsson, a Swedavia szóvivője szerint az utasok jelentkezzenek be digitálisan, és csak két-három órával előbb menjenek ki. Voltak, akik megfogadták a tanácsot, de lekésték a járatukat.

Amint arra a svéd politikai lapok – köztük a Svenska Dagbladet - már hetekkel ezelőtt figyelmeztetett, a nyári utazási szezon előtt állandósulnak a hosszú sorok a repülőtéren. A helyzeten egyelőre nem tud úrrá lenni a légikikötőt üzemeltető állami cég, és a jelek szerint egyhamar nem is lesz érdemi változás.

A biztonsági ellenőrzés különösen lassan halad. A fő okok között említik, hogy a járvány miatt sok embert elbocsátottak, akik helyett nem sikerült találni újakat, például a biztonsági ellenőrzés területén. A folyamatot lassítja, hogy a security részleg leendő munkatársainak nemzetbiztonsági vizsgálaton is át kell esniük, és ez lassú folyamat. Az üzemeltető cég többször is sajnálatát fejezte ki a kialakult helyzet miatt, és úgy védekezett, hogy a probléma oka a vártnál nagyobb utazásszám, ami azt vetíti előre, hogy egész nyáron nem fog sokat javulni a helyet.

A svéd parlament közlekedési bizottsága három minisztert tett a káoszért felelőssé, többek között a bel- és igazságügyi minisztert, Morgan Johanssont, ő viszont az Arlandát üzemeltető Swedaviára terheli a felelősséget.

A helyzet várhatóan fokozódni fog, hiszen ezer svéd pilóta jelezte, hogy sztrájkba lépnek június 29-től.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!