<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=1446330315732208&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
11p

Az ellenzék kulturális szakpolitikai vezetője szeretné újra átélni azt, amit ’87-ben tapasztalt: a rendszerváltás előkészítését. Az ellenzék kulturális terveiről és a saját múltjáról beszélt lapunknak Inkei Péter.

Egy csodás fotósorozatot készített a hatvanas években Ulánbátorról. Később viszont a könyvszakmánál kötött ki. Hogyan lett a fotóból könyv?

Én sosem fotóztam komolyan, csak apukám és a nővérem (Inkey Tibor és Inkey Alice – a szerk.) gépeit használtam, és néhány évig kattintgattam. Így készült az ulánbátori sorozat az International Union of Students kongresszusán a hidegháború kellős közepén, 1967-ben. Tolmácsként mentem ki, és megdöbbentő volt látni, hogy a harmadik világ Kínához közeledik, a maoista világrend vonzza. Ez teljesen váratlanul ért, ahogy Ulánbátor szegénysége is. De a képekről hamar áttértem a könyvekhez.

fotó: Izsó Márton Artúrfotó: Izsó Márton Artúr

A könyves karrierem angoltanárként kezdődött: néhány évfolyamtársammal meghonosítottuk a hatvanas években az úgynevezett army-methodot, az intenzív angol nyelvoktatást, amelyet az amerikai hadsereg a navajo indiánoknak fejlesztett ki. Ez egy drillszerű oktatási forma, és nagyon hatékony. Nyelviskolát végül nem alapíthattunk, mert a szocializmusban az állami monopólium volt, így onnan a gumigyárba kerültem, majd pedig az Unesco-bizottságba, a Kulturális Kapcsolatok Intézetébe. Az Akadémián a pedagógiai kutatócsoportban 1978 és '84 között dolgoztam, utána az Akadémiai Kiadó ügyvezető igazgatója lettem, 1987-től pedig a Művelődésügyi Minisztérium Kiadói Főigazgatóságának vezetője. Az, hogy ’87-ben engem választottak kiadói főigazgatónak, teljes döbbenetnek számított, hiszen addig ez a pozíció politikai bizalminak számított: a kiadók feletti kontrollt gyakorolta.

Ez cenzúra is volt, nem?

Nem, nem volt cenzúra. A gondolatrendőrségnek a kiadói szerkesztőségekben volt már jelentősége. Ráadásul amikor engem behívtak, hogy vállaljam a főigazgató szerepét, mondtam, hogy nem is vagyok párttag. Ez nem érdekelte őket. Azt is közöltem, hogy politikai szerepet nem akarok vállalni, azt válaszolták, hogy nem is kell, azt a pártközpont intézi. A cenzúra a pártközpontban folyt. Az nyilvánvaló volt, hogy én egy nyugati orientációjú ember vagyok, ez pedig a kiválasztásnál lényeges szempont lehetett.

fotó: Izsó Márton Artúrfotó: Izsó Márton Artúr

Szemére vetik, hogy nem adta ki a ’87-es lakitelki jegyzőkönyveket.

Igen, a magánkiadásokat engedélyeztetni kellett. Ez nem a szöveg elolvasása volt a részünkről, és mondatok kihúzogatása, hanem annak megállapítása, hogy kiadhatják-e a kéziratot. Akkoriban éppen a népi-konzervatív szárny lépett fel amellett, hogy legyünk szigorúbbak, ne engedjünk megjelenni akármit. Emlékszem, én a lakitelki jegyzőkönyvet továbbítottam a miniszternek, ő pedig a pártközponthoz, aztán letiltották. Úgy vélem, ez egy Pozsgay-játszma része volt valójában, ő akart reakciót kiprovokálni, és megnézni, hogy lehet-e Berecz Jánossal, a politikai bizottság tagjával megkötni egy paktumot vagy sem. Hát, ez nem történt meg. Köpeczi Béla volt a miniszter akkor, ő mondta, hogy „írjátok meg, hogy nem megy”.

Ön végső soron egy autoriter rendszerben volt magas pozícióban, most pedig egy másfajta, az ellenzék által autoriternek tartott rendszer ellen lép fel.

Pontosan erről van szó. Ismétlődik a történelem!

Igen, csak ön akkor a másik oldalon ült…

Akkor is a másik oldalon ültem. Mindenki számára világos volt, hogy én nem bolsevik vagyok. Nagyon kívülálló és szemellenzős, aki a dolgokat ilyen fekete-fehéren látja. A megbízóim, a feletteseim és a demokratikus ellenzék is egyértelműen látta, hogy milyen ember vagyok: egy technokrata, egy liberális fickó. És megmondom őszintén: a magyar történelem egy kegyelmi pillanata volt az a három-négy év a rendszerváltás előtt. Akkoriban, ha mi KGST-országokba mentünk, mindenki minket irigyelt: a csehek, az NDK-sok, a lengyelek. Amikor én képviseltem a magyar Kiadói Főigazgatóságot, a többiek csak hízelegtek a szovjeteknek az ideológiai szövegeikkel, én meg a papírhiányról beszéltem. Nem értették, hogy tehetem meg, hogy nem demagóg beszédet mondok, hanem gyakorlati problémákat vetek fel. Pontosan éreztem, hogy ez egy különleges pillanat a világtörténelemben. Nem tudtuk, hogy a rendszerváltást készítjük elő, ez közismert, mégis éreztük, hogy valami készül. Amikor beléptünk a Világbankba, a többiek csak tátott szájjal nézték. Na, így kell az én vezető szerepemet látni: hogy együtt tántorogtunk ki az autoriter rendszerből. És ez egy olyan élmény volt, aminek boldog lennék, ha április 3-a után szintén részese lehetnék. Most pedig annak is örülök, hogy az előkészítésében részt veszek.

fotó: Izsó Márton Artúrfotó: Izsó Márton Artúr

Úgy érti, hogy egy új rendszerváltásra van szükség?

Abszolút. Akkoriban Sorost és a nyílt társadalmat nem ismertük, de számomra egyértelmű volt, hogy a nyugati társadalmak a nyílt társadalmak. Efelé lépkedtünk anélkül, hogy ismertük volna pontosan a fogalmat. Most megint ezt látom. Egy nagyon bezárult, az én szememben nagyon gonosz rezsimből próbálunk visszaindulni a nyitott társadalmak irányába.

Úgy gondolja, hogy Magyarország alkalmas erre? A társadalom képes arra a fajta demokráciára, amelyet Nyugaton látunk?

Etekintetben nem változott semmi. Az emberek a népszerűséggel, a nagy szavakkal megtéveszthetők voltak akkor is és ez ugyanígy van manapság is. Vagyis most borzasztóak az esélyeink, hiszen jelenleg nem egy megpuhult, racionális, legalább valamiféle eszméket követő Kádár a vezér, hanem egy elképesztően dörzsölt maffiafőnök. Ha ez megváltozna, az emberek mennének másfelé.

A könyvkiadásra visszatérve, amelyik az ön szakterülete: ma Magyarországon két könyvkiadó- és forgalmazó lánc uralja a piacot. Tervezne-e ebben változást, akár külső beavatkozást?

Nem, mert ha végigmegyünk valamennyi kulturális területen, találunk olyat, ahol azonnal kell és lehet lépni, a könyvkiadás pedig nem ilyen. Az én mandátumom szűkebben véve április 3-ig, tágabban véve júniusig terjed, amikor kiválasztanak egy minisztert, neki adunk ajánlásokat a kollégáimmal az első időszakra, és ebben nem szerepel a könyvkiadás megváltoztatása.

Ön nem venne részt az új kormányban?

Nem, erről nincs szó. Én egyszer beszéltem Márki-Zay Péterrel, és akkor ez el is hangzott. Nekem a választási program előkészítése a feladatom. Ennek az a célja, hogy a lehető legnagyobb részben kormányprogrammá alakuljon át. Az új kormány majd eldönti, hogy hány százalékban fogadja el azt, amit mi kidolgozunk, és természetesen azt szeretnénk, ha legalább 90 százalékban vennék át.  A könyvkiadás esetében viszont nem kell azonnal lépni.

Hol kell azonnal lépni?

Például a műemlékvédelemmel kapcsolatban. A Gyurcsány-kormány idején bevezetett fogalom, a „nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházás” szörnyű trükk lett az örökségvédelem területén, mert ez azt jelenti, hogy semmilyen szabályt, előírást nem kell követni, csak a beruházó akaratát kell végrehajtani. Ez azért kritikus, mert egy műemlék esetében erre hivatkozva nem tartják be a vonatkozó szabályokat. A „nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházás” fogalmát megszüntetnénk, vagy nagyon komolyan szelektálnánk azokat a projekteket, amelyek ebbe a kategóriába tartoznak most.

A filmtámogatásban nem javaslunk változtatást, a meglevő kereteket jónak tartjuk azzal a megjegyzéssel, hogy a Filmintézet vezetését le kell cserélni, így például visszahívni Káel Csabát is. Az egyes filmek sorsát előre nem tudjuk, vagyis nem tudok arra a kérdésre válaszolni, hogy mi lenne Rákay Philip készülő filmjével, ez majd akkor derül ki. Mellesleg megjegyzem, az is kérdés még, hogy a Fidesz mire vetemedik addig, amíg ügyvezető kormányként működik.

fotó: Izsó Márton Artúrfotó: Izsó Márton Artúr

Viszont az előadóművészet nagy probléma, hiszen itt a kormány a saját döntéskörébe vonta a támogatások leosztásának jó részét. Visszamenőleg nem tervezünk retorziót, viszont először tudnunk kell, hogy egyáltalán mennyi forrás maradt 2022-re. Mi azt fogjuk ajánlani, hogy a pénzt meg kell próbálni átirányítani a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) forrásai közé. A koncepció lényege az NKA visszaerősítése egy döntő, kulturális finanszírozó csatornává. Jelenleg az EMMI osztogat milliárdos összegeket különösebb indoklás és külső kontroll nélkül. Ezt a keretet a legsürgősebben meg kell szüntetni.

Hogyan választanák ki az NKA bizottságok tagjait?

Ez a kérdés. Egyelőre nagyon szűkében vagyunk embernek, főleg jogászoknak, és engem még nem tudtak meggyőzni arról, hogy a miniszter által kinevezett embereket automatikusan vissza lehet hívni. Mert ugye a bizottságban van miniszter által delegált döntéshozó, MMA-küldöttek és szakmai szervezetek által delegáltak. Én a miniszter által kinevezett biztosokat visszahívnám. Az MMA nevezettjeinél kérdéses a dolog, a szakmai döntéshozókba pedig nem szólnék bele. Viszont azt hangsúlyozom, hogy az NKA teljes működését át kell vizsgálni. Amikor ugyanis elkezdett működni, szakkollégiumok alakultak, és ezek a szakkollégiumok évekig működtek az eredeti felállásban. Ez a módszer viszont megbukott világszinten, hiszen kölcsönös függőséget és belterjes működést eredményezett: „te múltkor megtámogattad a projektemet, most én is megtámogatom a tiédet.” Ehelyett máshol már az van, hogy tágabb listákat állítanak föl, és onnan választanak vagy sorsolnak bizonyos időszakra kurátorokat éppen a belterjességet elkerülendő.

Mi lenne a Petőfi Irodalmi Ügynökséggel (PIÜ)?

Jó kérdés. Sajnos jogilag az a helyzet, hogy Demeter Szilárd fel van hatalmazva arra, hogy azt csináljon, amit akar. Nem tudjuk, mi lesz a PIÜ-vel, igazából kétségbeesetten kérdezgetjük egymást, hiszen nem világos, hogyan lehetne visszavenni azt az intézményt. Vannak persze opciók: az egyik szélsőség a Durchmarsch, amikor a jogot egy népi joggal felülírjuk, és visszapöröljük a PIÜ-t. Ez a legvalószínűtlenebb. A másik véglet a teljes belenyugvás: egy idegen test jelenléte. Amennyiben be tudjuk bizonyítani, hogy az intézmény alapítója a mindenkori minisztérium, akkor vissza lehet hívni Demetert. A köztes verzió a tárgyalások, ahogy az MMA esetében is. Az MMA köztestületi besorolását meg akarjuk szüntetni, és egyesületté sorolni, majd amennyiben bebizonyítható, hogy a Műcsarnok elbirtoklása alkotmányellenes, akkor visszavenni, vagy otthagyni, és a működtetést államilag végezni.

fotó: Izsó Márton Artúrfotó: Izsó Márton Artúr

Demeter Szilárdnak hatalmas víziója van a magyar kultúráról. Van olyan része, amivel ön is egyetért?

Igen, több is. A Térey-ösztöndj koncepciója például jó. Az, hogy a középgenerációt támogatja.

De abból egy óriási botrány lett.

Igen, viszont elég jól kezelte, hiszen a húsz támogatottat negyvenre bővítette. Ehhez viszont az kellett, hogy fel tudja hívni Orbánt, és el tudja érni, hogy nagyobb legyen a keret. A könnyűzenei programban is sok szimpatikus részlet van, illetve én egyszer találkoztam vele, akkor nevezték ki a PIM élére. „Elképesztő, hogy milyen körülményekkel találkoztam”, mondta. Nem értettem, és kérdeztem, mire gondol? Erre azt válaszolta, „tudod, hogy ott mennyit kerestek az emberek? Kétszázezer forintokat.” Vagyis Demeter azt mondta, hogy csak akkor tudunk minőséget csinálni, ha a dolgozókat megfizetjük, és én erre nem állíthatom, hogy ez nem igaz. Vannak neki pozitív törekvései, de az eszközrendszere gyűlöletes.

Az ön elképzelése szerint a színházak kinek a kezébe kerülnek?

A kiemelt nemzeti intézmények korlátosak legyenek számban, ezt szokta mindenki kiemelni, ezt mondom én is, de a konkrétumokat még nem tudom, főleg, hogy többön áll a vásár: a minisztériumon, az önkormányzatokon meg a szakmán. Szegedtől Békéscsabáig ezt külön el kell majd dönteni intézményenként.

A jobbodali értelmiségiek részéről folyamatos a sértettség, úgy érzik, hogy mindig is kizárták őket a kánonból, és nem vették őket komolyan. Ezt mennyiben érzi jogosnak?

Erről már nyilatkoztam. Vagyis átérzem a megbántottságot, de nem hiszem, hogy jogos. Egyébként pedig Vidnyánszkynál dédelgetettebb személy nem nagyon volt. És az, hogy ő él nyolc pozícióval, az már egy kóros képlet. Másrészt pedig létre tudnak jönni kegyelmi pillanatok, láttunk már olyat, hogy Csurka István és Réz Pál leül egy asztalhoz, miért ne történhetne végül megint valami hasonló?

Tehát mondjuk Vidnyánszky és Ascher Tamás együtt söröznek?

Igen. Ez a patologikus kiátkozás, egymás hazaárulózása nem divat máshol. És talán naivitás, de azt gondolom, hogy a jövőben előfordulhat az, hogy a külön oldalon állók mégiscsak szóba állnak egymással, sőt.

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.