2019. április 28. 08:26

Továbbra sem sikerül nyereségessé tenni a debreceni focicsapat mögött álló gazdasági társaság működését. Az újabb tetemes veszteség tovább apasztotta a cég saját tőkéjét.

2018 sem volt sokkal jobb év a debreceni focicsapat mögött álló gazdasági társaságnak, a DVSC Futball Zrt.-nek, igaz némiképp sikerült visszafogni a kiadásokat a stagnáló bevételszint mellett. Ez azonban csak arra volt elég, hogy a korábbinál kisebb veszteséggel zárja az évet a cég.

Árbevételként tavaly 654 millió forintra tettek szerint, ami pont 100 millióval kevesebb az előző évinél. A Puskással ellentétben a Loki azonban részeltezi a bevételek összetételét, melyből kiderül, jegyekből és bérletekből, reklámokból és vagyoni értékű jogokból is tízmilliókkal kevesebb folyt be a kasszába. A bevételek

  • 15 százaléka köszönhető egyébként jegy- és bérletértékesítésnek (101 millió),
  • 18 százaléka a reklámszolgáltatásnak (119 millió forint),
  • 65 százaléka (425 millió) pedig vagyoni értékű jogok bevétele.

Szima Gábor, a DVSC tulajdonosa (Fotó: MTI) Szima Gábor, a DVSC tulajdonosa (Fotó: MTI)

Noha az értékesítési bevétel 100 millióval csökkent, az egyéb bevételek ezt ellensúlyozták, hiszen 716 millió után 894 milliót könyvelhettek el ezen a soron. Ennek részletezésére viszont nem térnek ki a kiegészítő mellékletben, annyi biztos csupán, hogy 2017-hez hasonlóan ezúttal is 40 millió forintot kaptak az önkormányzattól.

Anyagjellegű ráfordításként 24 millióval kevesebbet, 633 milliót költöttek, személyi jellegűként pedig 929 milliót a korábbi 1,1 milliárd után. A bérköltség és az átlagos létszám bércsökkentésre utal. A közzétett dokumentum szerint a sportolók száma 43-ról 45-re emelkedett tavaly,

az átlagbérük azonban havi 655 ezer forintról 589 ezerre mérséklődött.

Mindezek eredményeként üzemi szinten veszteséges lett a Loki működése, igaz, kisebb a mínusz a 2017-eshez képest. Az akkor 644,6 milliós üzemi veszteség 316 milliósra mérskélődött. Ezt azonban nagyban csökkentette az osztalék, amit a DVSC Futball Zrt. kaszinótulajdosként kapott. Az egységekből tavaly 120 millió forinthoz jutott a focicsapat, aminek köszönhetően végül 199 milliós veszteséget mutatott ki a gazdálkodás eredményeként.

A 120 milliós osztalék mellett a társaság cash-flowja szerint azonban még 204 millió forint kölcsönt is kapott a Zrt. az MLSZ-től. Ebből 104 millió még 2018-ban visszafizetésre került, így az idei évben 100 milliót kell még törleszteniük.

A közel 200 millió forintos veszteség egyébként tovább apasztotta a cég saját tőkéjét, mely év végén 581 millió forint volt. Abban az esetben, ha a következő években sem sikerült drasztikus fordulatot végrehajtani a gazdálkodásban, akkor a tulajdonosnak a számviteli törvényeknek való megfelelőség érdekében muszáj lesz pénzt betolnia a focicsapatba. Ha évi százmilliós nagyságrendű veszteséget termelnek, akkor 2-3 év leforgása alatt elfogy a tőke, ha pedig ez mínusz tartományba megy, akkor muszáj tőkerendezést végrehajtani, ami a legtöbb esetben pótbefizetéssel orvosolható.

Hitelre van szükséged?

Találd meg a legideálisabb kölcsönt az Mfor és a Bank360 közös kalkulátoraival! Ha kevesebb mint 5 millió forintra van szükséged, tucatnyi kedvező kamatozású személyi kölcsönt hasonlíthatsz össze a Személyi Kölcsön Kalkulátorral. Ha lecserélnéd a régit, vagy megtaláltad álmaid járgányát, egy olcsó autóhitellel akár már néhány napon belül a volán mögé ülhetsz az Autóhitel Kalkulátor segítségével. Nagyobb terveid vannak és több pénz kell? A lakásvásárlásra fordítható hitelek között hatalmasak az eltérések, ilyenkor érdemes csak igazán összehasonlítani az ajánlatokat! 

A Bank360 és az Mfor összegyűjtötte, hogy melyek december legkedvezőbb hitelei:

Ha jól jönne 1,5 millió forint, a Raiffeisen Bankot érdemes most felkeresni, mivel a személyi kölcsön 30 379 forintos törlesztőrészlet mellett lehet a tiéd 60 hónapos futamidővel. 3 millió forintra lenne szükséged autóvásárláshoz? A CIB Banknál már 60 654 forintos havi törlesztéssel igényelheted jövedelemérkeztetéssel. A K&H Banknál igényelhető lakáshitellel pedig 10 millió forintot vehetsz fel 20 éves futamidőre havi 53 332 forintos törlesztőrészlettel.

Másfajta kölcsönt keresel? Ez a kalkulátor segíthet megtalálni azt a hitelt, amit keresel.