Az üvegházhatást okozó gázok világméretű visszaszorítását célzó nemzetközi megállapodás egy éve lépett életbe. Feiler József, a KVM osztályvezetője az MTI-nek elmondta: a globális felmelegedés megfékezése érdekében Magyarország azt vállalta, hogy az 1985-1987-es időszakhoz képest átlagosan legalább 6 százalékkal csökkenti 2008-2012-ra hat üvegházhatást okozó gáz kibocsátását.
A minisztérium prognózisa alapján hiába nő folyamatosan a kibocsátás a gazdasági fejlődéssel összefüggésben, mégsem kell Magyarországon azért aggódni, hogy nem tudná teljesíteni a célokat. Az előrejelzés azt mutatja, hogy 2012-ben 90 millió tonna üvegházhatású gáz kerül majd a légkörbe, azaz 26 százalékkal kevesebb, mint az engedélyezett.
Amennyiben Magyarország valóban 26 százalékkal a bázisidőszak alatt marad, akkor 23 millió tonna üvegházhatású gáz megtakarítása marad. Ennek a kvótavagyonnak az értéke a jelenlegi, körülbelül 10 dolláros tonnánkénti árfolyammal számolva mintegy 48 milliárd forint. A kvóták csak 2008-tól értékesíthetőek, ám azokra addig is születhetnek opciós üzletek. Magyarországi "forró levegő" iránt informális szinten érdeklődött már többek között Japán, Kanada, Hollandia és Ausztria.
A megspórolt kibocsátást nem csak közvetlenül lehet értékesíteni más országok számára. Kvótákat külföldi cégeknek is át lehet engedni, amennyiben azok környezetbarát fejlesztéseket hajtanak végre Magyarországon. A KVM eddig 15 ilyen beruházásról tud, köztük vegyi ipari létesítmények korszerűsítéséről és szélerőmű-projektekről.