2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

2015-ben az országosan csoportos létszámleépítésben érintettek több mint negyedét a fővárosból küldték el.

2015-ben Magyarországon a munkaügyi hivatalok adatai szerint összesen 10 392 dolgozótól váltak meg a cégek csoportos létszámleépítés keretén belül. Ez 12 százalékkal több személyt jelent a 2014-es számhoz képest, ám mégis az elmúlt 10 év egyik legjobb adatának tekinthető. Pedig tavaly nem sok jelentősebb számú, kiemelkedő elbocsátásról olvashattunk a hírekben.

Év elején a Tesco 13 üzlet bezárása miatt volt kénytelen 500 dolgozójától megválni, igaz, az érintett munkatársaknak igyekeztek a környékbeli áruházakban munkát találni. Emellett a Vértes Erőműnél történt még több száz főt érintő elbocsátás, 177 dolgozótól a köztévé is megvált 2015 első felében, 200 dolgozó pedig a Surjány-Hús alkalmazásából került ki. Igaz, azt nem tudni, hogy például a dohányellátó létrejötte miatt hányan veszítették el a munkájukat; az indulás előtt ugyanis, többen is ettől tartottak. 

Különleges hónap volt a július tavaly, hogy soha nem volt még példa arra, hogy egy hónapban egyetlen csoportos létszámleépítésről se érkezzen bejelentés a munkaügyi hivatalokhoz. 

Noha ebből még nem látszik, de a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat általunk összesített adatai rávilágítanak arra, hogy a csoportos létszámleépítések "epicentruma" Budapest volt. Itt ugyanis az év során 2726 dolgozó volt érintett ilyen elbocsátásokban, ami az országos létszám 26,2 százalékát jelenti. A második helyre a megyéket nézve Pest megye került 550 elbocsátott dolgozóval. Ezt Hajdú-Bihar megye követi 335 és Szabolcs-Szatmár-Bereg 304 leépítésben érintett személlyel.

Rendkívül jó volt az utolsó negyedév

Csak az év utolsó három hónapját nézve az elmúlt 10 év legjobb év végi időszaka volt a tavalyi. Összesen ugyanis 1824 dolgozótól váltak meg a cégek csoportos létszámleépítés keretén belül, aminél alacsonyabb számra az év ezen időszakában még egyszer sem volt példa a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint.

Az eddigi rekorder utolsó negyedévet a 2011-es év hozta, amikor "csak" 2370 dolgozót küldtek el a vállalkozások. Ellenben a legrosszabb évzárás ebből a szempontból 2006-hoz köthető, amikor három hónap alatt 11 228 alkalmazottnak mondtak fel csoprotos leépítés során.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!