A márkától a CSÉB-ig

-Az elmaradhatatlan kérdés: hogyan került kapcsolatba a fényképészettel?
-Tizennyolc éves korában az embernek fogalma sincs róla, mivel foglalkozzon, ezzel én sem voltam másként. Mivel a középiskolában jó tanuló voltam, úgy gondoltam, megpróbálom a jogi egyetemet, akkoriban azonban a felvételi vizsga elbírálásánál még komoly figyelmet fordítottak a származásra. Az édesapám egy vendéglőt tartott fent, tehát a szó akkori szoros értelmében nem számított munkásembernek, ez bánthatta a szemét a felvételiztető bizottságnak.

Egyetem híján munka után néztem. Valamivel később egy barátom mesélt arról, hogy repülős fotóriporternek készül, ez nagyon romantikusan hangzott, így fejembe vettem, hogy hasonló pályát választok. Anélkül, hogy előtte életemben egyetlen képet készítettem volna, bekerültem az MTI Fotóhoz, ahol a műterem világa teljesen magával ragadott, ezzel a fotóriporteri álmok szerte is foszlottak, és ettől kezdve kizárólag a reklámfotózásnak éltem.

-Minek volt köszönhető az az újszerű hozzáállás, amivel a reklámfotózást kezelte?

-Annak idején, mikor a szakmába kerültem, a reklámfotók nem sokban különböztek a klasszikus illusztrációktól, a környezet és a beállítások ugyanazok voltak, gyönyörű kompozíciók, amikbe egyszerűen belehelyezték a reklámozandó terméket. A megrendelő vállalatok időről időre ugyanazt kapták. Én egy egész más oldalról közelítettem meg ezeket a feladatokat, kerestem a játékot bennük, és egészen rajzszerű képeket készítettem. Ennek egyik oka talán az lehetett, hogy volt némi rajzolói tapasztalatom. Kamasz koromban ugyanis volt egy barátom, aki a Fülesnek készített karikatúrákat. Ez, hogy valakinek a rajzai nyomtatásba kerülnek, édesapámnak rettentően imponált. Hogy megmutassam neki, nem olyan nagy csoda ez, mint ahogy ő gondolja, fogadást kötöttem vele, hogy egyszer az én műveim is megjelennek valamelyik lapban. Így is lett, a karikatúráimat végül öt éven keresztül publikálták.

-Hogyan fogadták a megrendelők a szokatlan megoldásait?
-A vállalatok, mikor egy-egy reklámot megrendeltek, mindig előadták, pontosan mit is szeretnének, amit én szépen végighallgattam, aztán készítettem valami egészen mást, a saját elképzeléseim szerint. A végeredmény gyakran meghökkentette a megrendelőket, ám végül mindig elfogadtattam velük az én verziómat.

A jó reklám titka az egyszerűségben rejlik, ez az, amit a mai plakátokból hiányolok. A rohanó embereknek nincs idejük megállni, hogy tüzetesen megnézzék, elolvassák, mit is hirdet, felesleges tehát sűrűn telepakolni a képet, mert csak elveszik belőle a lényeg. Arról nem is beszélve, hogy az egyszerű mindig időtálló, nekem van olyan '82-ben készült munkám, amit a megrendelő cég a mai napig használ a logójában.
A másik, ami nekem még nagyon hiányzik, az ötletesség és a humor. Úgy vettem észre, hogy a mai hirdetők nem mernek nagyon eltérni a már bejáratott sémáktól, napjainkban ugyanis a reklám már sokkal inkább üzlet, mint a korábbi rendszerben volt, így a kockázat is nagyobb. Ezért legtöbben inkább az unalmas, de jól bejáratott sablonokat választják, ahelyett, hogy kreatív, meghökkentő módon próbálnák tálalni a termékeiket. Ezt nevezem én a reklámszakma biztonsági kűrjének, amikor a kevesebb, de biztosabb haszonnal járó megoldás mellett döntenek.

-Vállal-e még reklámfotózást?
-Nagyon ritkán, de szoktam dolgozni megrendelésre, ám az utóbbi években inkább a könyvkiadásban látok nagyobb fantáziát. A Magyar fényképészek arcképcsarnoka nagyon jó fogadtatásra lelt, szívmelengető látvány volt, mikor a bemutatóján a kötetben megjelent kollégák könnycsorgatva és térdüket csapkodva nevettek a róluk készült portrékon. Tavaly a magyarországi középkori templomokról jelent meg egy képeskönyvem, amit szintén nem megrendelésre készítettem, de nem kellett sokáig kiadót keresnem hozzá, a legelső helyen, ahová az utcáról bementem, rábólintottak. Rengeteg kötet ötlete van még a fejemben, a közeljövőben is készülök megjelentetni egyet, ám a tartalma egyelőre titok.