3p

A vállalatok elsőszámú vezetői a globális recesszióban látják a legfőbb veszélyforrást a PricewaterhouseCoopers (PwC) legújabb globális vezérigazgatói felmérése szerint. A félelem a nyugati féltekén a legerősebb, Kínában és Indiában kevésbé aggódnak a cégvezetők. A felmérés tizenegy éves történetében a vezetők az idén jelölték meg először veszélyforrásként a potenciális gazdasági visszaesést, s 2003 óta először rendült meg a vállalatvezetők optimizmusa cégük növekedési kilátásait illetően.

Samuel A. DiPiazza, a PricewaterhouseCoopers globális vezérigazgatója szerint "az a potenciális lehetőség, hogy a gazdasági visszaesés recesszióba csaphat át, fenyegető veszélyként lebeg a vállalatvezetők feje fölött az érett gazdaságokban, így az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában. A feltörekvő gazdaságokban viszont továbbra is optimisták a cégvezetők, talán azért, mert egy évtizede mást sem tapasztaltak, mint gyors növekedést".

A bizakodó vállalatvezetők aránya Nyugat-Európában 44 százalék, 8 százalékkal kevesebb, mint tavaly. Az üzleti kilátásokba vetett optimizmus Észak-Amerikában csökkent leginkább: a tavalyi 53 százalékkal szemben a cégvezetők csupán 35 százaléka volt "nagyon optimista" cége növekedését illetően.

Az ázsiai és csendes-óceáni térség, Latin-Amerika és Közép-Kelet-Európa dinamikusan fejlődő gazdaságaiban ugyanakkor a vezetői optimizmus erősödött és mindegyik régióban 55 százalék körüli szintet ért el. Nagyfokú optimizmus Kínában és Indiában volt tapasztalható, a cégvezetők 73, illetve 90 százaléka vallotta magát "nagyon optimistának".

Míg korábban a vezetők számára a terrorizmus és a világméretű járványok veszélye is foglalkoztatta a vezetőket, ennek jelentősége most háttérbe szorult. Hasonlóan csökkent a globális felmelegedésről szóló vita jelentősége. A fentiek mellett a világgazdaság alakulásával kapcsolatos várakozások is hatnak a vállalatvezetők jövő évi terveire. Egyre többen vélik úgy, hogy cégük rövid távú növekedése inkább a meglévő piacok jobb kihasználásától, illetve az új termékek bevezetésétől várható, mint a fúzióktól, felvásárlásoktól és földrajzi terjeszkedéstől.

A cégvezetők 24 százaléka jelezte, hogy cége az elmúlt egy év során legalább egy határokon átnyúló vállalati fúziót vagy felvásárlást hajtott végre; 31 százalék a következő egy évben tervez ilyen tranzakciót. A fúziók és felvásárlások piaca a nyugat-európai régióban a legdinamikusabb. A legkeresettebb célterületek Ázsia, Nyugat-Európa, Kelet-Európa és Észak-Amerika.

Az idén az ázsiai és csendes-óceáni régióban - ahol a cégvezetők a legoptimistábbak - várható a legnagyobb érdeklődés a fúziók és felvásárlások iránt. A térség vállalatai egyre inkább felvásárlók, nem pedig akvizíciós célpontok, a tavalyi 23 százalékkal szemben 34 százalék tervez határokon átnyúló tranzakciót.

A fúziók és felvásárlások legfőbb akadályát a felmérés szerint a kulturális és pénzügyi kérdések jelentik, ezek mellett - a korábbinál több vezető szerint - visszatartó erőt jelent az esetleges politikai beavatkozás, a helyi piacokon fellépő külföldiekkel való szembefordulás is.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!