1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Nulla százalékra csökkentené a horgásztavakba telepített hal áfáját a Földművelésügyi Minisztérium - írta keddi számában a Magyar Nemzet.

A lapnak Nagy István, a tárca parlamenti államtitkára azt mondta: amellett, hogy a turisztikai, rekreációs és gazdasági érdekeket szolgáló horgászat esetében a halgazdálkodási vízterületeken telepített hal árában a forgalmi adó nulla százalékra csökkenjen, két érv is szól. Egyrészt ma az egyesületek áfával együtt vásárolják meg a halat, de a horgász, aki kifogja  a halat, nem fizet forgalmi adót. A horgászegyesület ugyanakkor - mivel nem áfaalany - nem tudja az adót visszaigényelni. Másrészt a horgászegyesületek állami vizekbe telepítenek halat, így végső soron az állami vagyont gazdagítják.

Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy jelenleg a horgászati célú haltelepítés éves forgalma hozzávetőlegesen 2,5 milliárd forint. Ha ezt áfamentessé teszik, az mintegy 700 millió forint bevételkiesést okoz a költségvetésnek. Az adócsökkentésből fakadó többletvásárlás és a piac kifehéredése pedig várhatóan vissza is hozná ezt az összeget - mondta.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!