Benchmarking, mint az előnyszerzés eszköze

Kihez mérjük magunkat?

A kérdés megválaszolása gondos kutatómunkát igényel, mivel elsődlegesen külső információkon alapul. A válaszadást nehezíti, hogy nincs előírás az összemérési alap meghatározására, viszont van egy bizonyított sikeres módszertan, amelynek lépései:

Készítsünk jelöltlistát az összes rendelkezésre álló információ és némi előzetes kutatás felhasználásával, miután eldöntöttük, melyik benchmarkingtípust alkalmazzuk. Csökkentsük a jelöltlistát meghatározott számú partnerre egy másodlagos kutatás által, ami a folyamatra, az ahhoz tartozó mutatószámok célértékeire összpontosít. Készítsük elő a kapcsolatfelvételt a célszervezettel, és szervezzük meg a látogatást. Arra ügyelnünk kell, hogy a három lépés teljesítésének erőforrás-felhasználásához kapcsolódó költségek ne haladják meg a benchmarkingtól várt hasznot. A jelöltlistának le kell fednie a szervezettípusok és iparágak széles körét. Mivel ez a kör igen nagy, ki kell alakítani egy olyan feltételrendszert, ami alapul szolgál a partnerek kiválasztásához.

Az 50-80 partnert tartalmazó kört le kell szűkítenünk arra a néhányra, melyeket alkalmasnak tartunk az összemérésre. A leszűkített listából (általában 3-6 partner), ki kell zárni a nem, hozzá nem férhető jelölteket. Miután lecsökkentettük a jelöltlistát, fel kell venni velük a kapcsolatot, és elérni az együttműködésüket az információcserében a benchmarkingban rejlő közös lehetőségek megbeszélésével. Ennek dokumentuma lehet egy ún. "levezetési szabályzat", melynek témakörei: jogi, etikai szabályok, protokoll, "együttműködési játékszabályok". Ezek a lépések a benchmarkingfolyamat legkritikusabb sikertényezői. Az adatgyűjtést és az elemzéseket követően megfogalmazott akcióterv végrehajtása, az ahhoz kapcsolódó célelérés értékelése zárja a folyamatot.

Ha mindezeket figyelembe veszik a benchmarkig elérheti a célját, vagyis megdőlhet az a paradigma, hogy nem vagyunk képesek másoktól tanulni.