A KSH októberi építőipari adataira tekintve megalapozottnak tűnik az egész ágazatot uraló pesszimizmus. E szerint az építőipari termelés 21, a szerződésállomány 34,5 százalékkal csökkent egy év alatt - az Építési Vállalkozók Országos Szövetsége (ÉVOSZ) elnöke és elnökségi tagja sem a szövetség tisztségviselőjeként, sem vállalkozóként nem számít ennél jobb eredményre ebben az évben sem.
A szerződésállomány visszaesése és az építőipari termelés megtorpanása mellett a vállalkozások fokozott adminisztrációs kötelezettségekkel küzdenek, és meg kell birkózniuk az egyelőre érthetetlennek tűnő fordított áfaszabályozással is. A borúlátásra további okot ad a lánctartozások megoldatlansága, az a tény, hogy a verseny tisztaságát biztosító alapvető peremfeltételeket nem sikerül biztosítani – közölte Tolnay Tibor, az ÉVOSZ elnöke, a Magyar Építő Zrt. elnök-vezérigazgatója.
A szakmai vezető szerint ilyen alapvetés lenne, ha a közbeszerzések esetében feltételül szabnák, hogy pályázni csak megfelelő pénzügyi fedezet birtokában lehessen. Ugyanide tartozik a szakmai minimumár vagy minimális rezsióradíj elismertetése és a pályázati feltételek közé sorolása. A kiélezett versenyben irreális árakkal tendert nyerő vállalkozások teljesítésébe a peremfeltételek bekódolják a bukást. Ez nem jó a kiírónak, mert nem készül el a projekt - vagy ha igen, jelentős többletköltséggel -, és nem jó a kivitelezőnek sem, mert csődbe megy.
A pályázati feltételek közé kellene sorolni az irreális árakon vállalkozók munkabérköltségének vizsgálatát is, mert a fekete foglalkoztatást ezen a ponton lehetne könnyen tetten érni. Amíg azonban a jelenlegi keretek érvényesülnek, elkerülhetetlen a kkv-k tömeges bukása - prognosztizál az ÉVOSZ elnöke.
A kkv-k csődhullámát erősíti annak a gyakorlatnak az általánossá válása, amely szerint a megbízók eleve úgy kalkulálják az áraikat, hogy a teljesítés utolsó részletét nem fizetik ki, illetve ezzel zsarolva 30-40 százalékára alkudják le a szerződött összeget. Igaz, hogy a közbeszerzési törvény megváltoztatása csak az állami és az önkormányzati beruházások sorsának javítását eredményezné, de legalább példát mutatna a magánszférának a tisztességes működésre, írja a Napi Gazdaság.