3p

Míg az európaiak egyharmada állítja, hogy sosem iszik alkoholt, addig a magyarok 44 százaléka vallja ugyanezt. Az alkoholfogyasztás hatásait tekintve honfitársaink közül vannak olyanok, akik saját egészségüket féltik, de akadnak olyanok is, akik személyes kapcsolataik megromlásától tartanak. Leginkább azonban annak költségvonzata aggasztja a magyarokat – állapítja meg a Wall Street Journal Europe megbízásából a GfK csoport által készített, az alkoholfogyasztást vizsgáló felmérés.

A különböző fajtájú alkoholos italok fogyasztása életünk szerves részét képezi, még így az ünnepek után is. Nemcsak ünnepek alkalmával fogyasztjuk az alkohol különféle fajtáit, de egy hétköznapi ebéd vagy vacsora során is előszeretettel választjuk őket az italok közül. A Wall Street Journal megbízásából a GfK által 2008 őszén végzett, az alkoholfogyasztást felmérő kutatás eredményei szerint az európai válaszadók egyharmada (32 százalék) állította, hogy sosem iszik alkoholt. Érdekes módon hazánkban – talán a megfelelési kényszer miatt – még magasabb arányban (44 százalék) vallották ugyanezt. További 45 százalék hetente vagy ennél ritkábban iszik – ezek a számok nagyon hasonlóak a Közép-Kelet-Európában tapasztalt arányokhoz.

A magyarok feltehetően a valósnál kedvezőbb képet kívántak festeni magukról azáltal, hogy a ritkán vagy az egyáltalán nem ivók körébe sorolták magukat. A nők körében 59 százalék, számottevően magasabb az elutasítók aránya, mint a férfiaknál, ahol 28 százalék. Az életkor szerinti csoportosítás alapján elmondható, hogy a nemzetközi trenddel ellentétben hazánkban elsősorban a fiatal felnőttek állították, hogy sosem isznak alkoholt, az idősebb korosztály tagjai pedig a "ritkábban, mint hetente" kategóriába sorolták magukat, ami megfelel a közép-kelet-európai eredményeknek.

Arra a kérdésre, hogy milyen hatást vált ki az alkohol elfogyasztása, az európai válaszadók harmada úgy nyilatkozott, egyáltalán nincs hatással rá. Ezzel szemben a magyarok egyharmada (31 százalék) viccesebbnek, 28 százalékuk barátságosabbnak, egyötöde (18 százalék) inkább fáradtabbnak érzi magát alkoholfogyasztást követően.

Jellemzően a fiatalok nyilatkoztak úgy, hogy viccesebbek lesznek, míg a 30 éven felülieknél a fáradtság tünete jelentkezik. Azonban nehéz megmondani, hogy mennyire változik viselkedésünk az alkoholfogyasztás következtében, hiszen különböző körülmények között más-más hatást válthat ki belőlünk. A globális trenddel ellentétben a magyarok többsége ennek ellenére besorolta magát valamely kategóriába, és csak kevesen nyilatkozták azt, hogy nincs hatással rájuk az alkohol.

Az alkoholfogyasztás következményei közül leginkább annak költségvonzata aggasztja honfitársainkat. A testi egészségre, a személyes kapcsolatokra, és a munkára gyakorolt hatás kevésbé. Megfigyelhető, hogy az európai válaszadók közül a férfiak valamivel jobban aggódnak az alkohol hatásai miatt, mint a nők, viszont hazánkban csupán az alkoholfogyasztás anyagi vonzata tekintetében érvényes ez a megállapítás.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!