2p

Pénteken ismét elérhető közelségbe került az olasz Alitalia légitársaság megmentése: a többször feladott feladat megoldása most részben a még vonakodó szakszervezetek meggyőzésén, részben egy további kisebbségi részvényes bevonásán múlhat.

Gianni Letta, az Alitalia megmentési ügyével megbízott államtitkár csütörtök este a Lufthansa vezetőjével, Wolfgang Mayrhuberrel találkozott. A kiszivárogtatások szerint az olasz kormány szeretné, ha a német Lufthansa kisebbségi részvényesként beszállna az új légitársaságba. Az Alitalia átalakításának terheit döntően viselő CAI olasz befektetői csoport az Alitalia használható részeit az Air One légitársasággal egyesítené, és ebből alakítana új társaságot.

Ugyanakkor egyre több részlet kerül nyilvánosságra ki a kissé módosult formában körvonalazódó megmentési tervről: az új légitársaság 12 500 Alitalia dolgozót venne át, 3250 álláshelyet megszüntetnének. Az Alitalia "maradék" részét, a szállítási és az utaskezeléssel kapcsolatos feladatokat előreláthatólag a Finmeccanica állami védelmi konszernhez rendelnék.

Időközben sikerült meggyőzni az Alitalia négy nagy szakszervezetét is, hogy fogadják el a tervet. A pilóták és a légi utaskísérők szakszervezetének még el kellene fogadnia feltételeket. A pilóták péntekre virradóra tárgyaltak a feltételekről, a kormány pénteken délután egy óráig adott határidőt számukra az elfogadásra.

A pilótákon kívül a légi kísérőket is meg kell győzni, de ha mindkét szakszervezet elutasítja az ajánlatot, akkor egyes szakszervezeti vezetők szerint az Alitalia dolgozói között általános szavazást kell tartani.

Szakszervezeti vezetők szerint az aláíró szakszervezeteket az győzte meg, hogy a befektetők javítottak személyügyi ajánlatukon: kötelezik magukat, hogy ezer idénydolgozót alkalmaznak a munkaterhek csökkentésére, a földi személyzet bérszínvonalát is fenntartják, és az éjszakai műszakokat könnyítik a korábban felvázolthoz képest.

Az olasz CAI befektetőcsoport csütörtökön döntött úgy, hogy ismét beterjeszti egy hete már visszavont átvételi és megmentési ajánlatát az olasz Alitalia légitársaságra, miután a kormánynak sikerült meggyőznie az ajánlat újbóli előterjesztéséről.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!