2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Egynapos sztrájkot hirdet több autóbusz-közlekedési szakszervezet március 31-re üzemkezdettől üzemzárásig az elégséges szolgáltatás biztosításával Baranya, Somogy és Tolna megyében, a munkabeszüntetés érinti a Pannon, a Kapos és a Gemenc Volán Zrt.-t.

Az Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek Szövetségének (AKSZSZ) hétfői közleménye szerint a szakszervezetek a munkáltatókkal március 2-án kezdik a megismételt egyeztető tárgyalásokat, ahol hivatalosan is bejelentik a három megyét és a három társaságot érintő egynapos sztrájkot.

Az AKSZSZ úgy döntött hétfői rendkívüli elnökségi ülésén, kiáll az eddigiekben megfogalmazott bérkövetelése mellett, nem áll el attól, hogy a munkáltatók elutasító magatartása miatt sztrájkkal, sztrájkokkal kényszerítse ki a 6 százaléknak megfelelő 11.700 forintos havi béremelést - olvasható a közleményben.

A szakszervezetek jelenleg már úgy ítélik meg, hogy a Volán társaságoknál a sztrájk ideje alatt az elégséges szolgáltatás mértéke nem haladhatja meg a szolgáltatás - közösségi közlekedés - 30 százalékát, illetve az átlagban foglalkoztatott munkavállalók nem több mint a 20 százalékát érintheti.

Az Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek Szövetsége nem érti, hogy a MNV Zrt. mint tulajdonos miért nem vet véget a jelenlegi patt helyzetnek, annak tudatában, hogy a kormányzat egyértelműen kinyilatkoztatta, hogy az OÉT bérmegállapodás ajánlását az állami cégeknél is végre kell hajtani.

Az AKSZSZ szerint a szakszervezetek annak érdekében, hogy a jogszabályi előírások sérelme nélkül eredményes munkabeszüntetéssel kényszerítsék ki a munkáltatókkal szemben az OÉT bérajánlásában foglalt 6 százalékos bérfejlesztést, megismételt eljárásban folytatják le a munkáltatókkal a sztrájk előtti kötelező hét napos egyeztető tárgyalást.

A közlemény szerint az Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek Szövetségének tagszervezetei, az Autóbuszközlekedésben és Személyszállításban Dolgozók Uniója Baranya Megyei Független Szakszervezete, a "DÁM" Autóbuszvezetők Független Szakszervezete és a Kapos Volán Autóbusz-közlekedési Szakszervezet az elnökségi ülésen értékelte a Fővárosi Munkaügyi Bíróság február 22-én meghozott végzését, amelyben a szakszervezetek kérelmét érdemi tárgyalás nélkül elutasította.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!