1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az IBM vezetősége adminisztratív területeinek egy része esetében is az erőforrás kihelyezést fontolgatja. A lehetséges helyszínek közül a szakértők Bangaloret emlegetik, amely az indiai Szilícium-völgy központja.

A lehetséges fehérgalléros folyamatok kihelyezéséről két IBM vezető tett említést egy szakmai konferencián – számolt be a cnn.com. A vezetők úgy vélik a cégek kettős szorításban vannak, jelentősen romlottak a piaci körülmények, miközben a vállalatok közötti verseny minden korábbinál élesebb. Ilyen körülmények között minden lehetőséget meg kell vizsgálni, amely a hatékonyabb gazdálkodás irányába mutat.

Mint egy korábbi elemzésében a Forrester Research becsülte az idei évben 450.000 amerikai "IT állás költözhet külföldre". A szám önmagában is döbbenetes, de a helyzet súlyosságát mutatja, hogy ez az USA-ban informatika területén dolgozók 8 százalékát érintené.

Korábban:
Az IT outsourcing egyik célterepe lehet Magyarország
Idén az outsourcing projektek fele bukhat el
IT outsourcing: adminisztratív akadályok?




LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!