A karácsony után elvégzett kutatás egyik legmeglepőbb eredménye, hogy nemcsak a decemberben felmért tervezett vásárláshoz (75 százalék) képest, de az elmúlt évhez viszonyítva is nőtt a felnőtt magyar lakosság vásárlási kedve: a kutatásban részvevők 92 százaléka vásárolt valakinek ajándékot 2008 karácsonyára, míg tavaly ugyanez az arány 76 százalék volt.
Ezzel párhuzamosan a lakosság költési kedve ugyanakkor csökkent: a vásárlók kétharmada (67 százalék, tavaly: 58 százalék) keresett ajándékot legfeljebb 30 ezer forintért, az ennél az összegnél többet költők aránya 39-ől 32 százalékra redukálódott a tavaly mért adatokhoz képest.
Míg az ünnepek előtt a karácsonyi ajándékozók három százaléka tervezte hitelből megoldani vásárlásait, addig a januári kutatás eredményei szerint kevesebb, mint egy százalék vásárolt ajándékot áruhitelre/részletfizetésre, illetve hitelkártyára, személyi kölcsönt pedig senki nem vett igénybe.
A bútor és a lakberendezési cikk bekerült a TOP 10-be
A Szonda és a Kirakat.hu kutatásának idei eredményei – hasonlóan a tavalyihoz – azt mutatják, hogy a lakosság tizede, tehát minden 10. ember nem kap senkitől sem ajándékot karácsonyra. Ugyanakkor a felmérés szerint az ajándékozók szinte kivétel nélkül pozitív visszajelzéseket kaptak a karácsonyi ajándékokkal kapcsolatban (98 százalék), mely jelentős növekedésnek számít az előző évi 78 százalékhoz viszonyítva.
Az elmúlt évhez hasonlóan 2008-ban is csupán a megajándékozottak három százaléka vitte vissza az üzletbe az ajándékot. Az elégedetlenkedők többségének vagy nem tetszett az ajándék, vagy az ajándék nem működött, illetve minőségében hibás volt, áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.
A felnőtt magyar lakosság ajándékozási toplistáját még mindig a ruházati cikkek, gyermekjátékok, kozmetikumok és könyvek vezetik, ami csupán sorrendjében jelent változást az előző évi adatokhoz képest, mivel akkor a gyermekjáték foglalta el a negyedik pozíciót. Váratlan fordulat azonban, hogy a – listán eddig nem szereplő – bútor és lakberendezési cikkek bekerültek a TOP10-be, hatodik helyre, kiszorítva ezzel a tavalyi listán utolsóként szereplő sportfelszerelési tárgyakat.
A nők ruházati cikket és gyermekjátékot vásároltak
További érdekes eredményeket mutatott a Kirakat.hu és a Szonda felmérése az ajándékozókat vizsgálva. Majdnem mindegyik fogyasztási cikket az internet-használók jóval nagyobb aránya vásárolta meg, mint az internetet nem használóké, míg a lakberendezési cikkek és a gyermekjátékok sokkal népszerűbbek voltak a nem internetezők körében.
A ruházati cikk vásárlása elsősorban a nőkre, a fiatalokra, a középiskolai érettségivel rendelkezőkre volt jellemző idén karácsonykor, hasonlóan a gyermekjátékot vásárlókhoz, mely esetben is az átlag felett reprezentáltak a nők, a 30-39 évesek, a szakmunkásképzőt végzettek, valamint a községben élők.
A fiatalok, a középiskolai érettségivel rendelkezők, a megyeszékhelyen élők, a magas társadalmi státuszúak közt az átlagosnál nagyobb arányt képviseltek azok, akik kozmetikumot ajándékoztak. Míg a könyvvásárlás inkább a 30-39 évesek, a diplomások, a Budapesten élők, a magas társadalmi státuszúak körében fordult elő.
Karórát, ékszert az átlagosnál nagyobb arányban vettek a magasan kvalifikáltak, a nagyobb városokban élők, a magas társadalmi státuszúak, míg lakberendezési cikket az idősek, a Budapesten élők, illetve a kevésbé jó társadalmi státuszúak választottak. A fehérnemű leginkább a városokban élők körében volt népszerű.
A netezők többet költöttek és elégedettebbek
A tendenciák azt mutatják, hogy az internetezők körében kilenc százalékponttal magasabb azok aránya (97 százalék), akik vásároltak valamelyik családtagnak, rokonnak vagy barátnak karácsonyi ajándékot, és jellemzően nagyobb összeget költöttek ajándékokra, mint az internetet nem használók (88 százalék).
Ugyanakkor a felmérés egyik érdekessége, hogy az internet-használók elégedettebbek is voltak a kapott ajándékokkal, mint a másik szegmens tagjai.
A karácsonyra interneten keresztül is vásárlók túlnyomó többsége kedvezően vélekedik az online vásárlással kapcsolatban. Pozitívumként legtöbbször azt emelik ki, hogy ez a vásárlásnak egy gyors és kényelmes módja, illetve a weben keresztül olyan termékekhez is hozzájuthatnak, melyeket hagyományos üzletben nem kapnak meg.