Kis ország vagyunk, a leggazdagabbak nem rejtőzködhetnek

Van aki büszke rá, van, akinek teher

- Legtöbbször azt firtatják, valóban a leggazdagabbak szerepelnek-e a listán, tényleg annyi-e a vagyonuk, mint ami megjelent, és hol vannak a maffiózók meg az olajszőkítők. A válasz 2002 óta ugyanaz: csak tiszta eredetű és transzparens vagyonokat veszünk tekintetbe – mint ahogyan a világ minden táján, ahol ilyen lista készül.

- Nem hiszem, hogy a pletykaéhség hajtaná az újságoshoz az olvasókat. Lehet, hogy naiv vagyok, de azt hiszem, hogy a konkrét összegnél is jobban érdekli őket a siker, a karrier története. Ez már csak azért is igaz lehet, mert a vagyonnak számító pénz nagyságát többnyire meglehetősen alacsonyra teszik: az idei kiadványban egy ezer fős közvéleménykutatást készítettünk. Eszerint a válaszadók hatodának huszonöt millió forint jelenti a gazdagság alsó határát, és csak minden huszadik ember jelölt meg egymilliárd forintot.

- Még kezdő újságíró koromban, a nyolcvanas évek közepén akartam írni egy cikket a hazai gazdagokról, és a második kerületi önkormányzatnál - akkor még tanácsnál - érdeklődtem a helyi adózókról. Roppant érdekes volt betekinteni az adókönyvbe - amit akkor még szabadon lapozgathattam, hiszen adóhivatal és adótitok sem volt.

Később, 2000 tavaszán a Playboy kért fel arra, hogy csináljak egy hasonló listát. Gazdasági újságíró lévén követtem az eseményeket, tudtam, kik a nagyobb cégek tulajdonosai, de az akkori adatbázis meglehetősen komolytalan volt a későbbiekhez képest. A történet 2002-ben fordult komolyra, amikor a Magyar Hírlapban Emőd Pállal és Kocsi Ilonával valóban ráfeküdtünk a témára, és akkor már sikerült egy színvonalas listát összeállítanunk.

- Három, a listán szereplő úr zároltatni akarta a kiadványt személyes adatvédelemre és személyiségi jogokra hivatkozva, épp ezért a meghirdetett megjelenési idő előtt egy héttel már kint voltunk vele az utcán. Azonban még így is sikerült valakinek beelőznie, ugyanis 5-600 példányt kiloptak addigra az őrzött nyomdából, így néhány helyen már előttünk is árulták. El is fogyott belőle vagy hatvanezer! És csak azért ennyi, mert a nyomda nem tudta azonnal utánnyomni a szétkapkodott top 100-at.

Azaz az érdeklődés hatalmas volt, a listán szereplők fogadtatása pedig vegyes. Én magam is féltem egy kicsit, célponttá válnak-e a listán szereplők, de szerencsére sem akkor, sem azóta nem történt semmi atrocitás.

- Az első kiadásánál még stócokban álltak az ügyvédi felszólítások az asztalomon, mind azt kifogásolva, hogy megsértettük a személyes adatok védelmére vonatkozó törvényt. De már a második listánál sem kaptunk ilyen leveleket. A listára felkerülők nagy része szereti ezt a dolgot, büszke rá, naponta felhív, mikor jelenik meg, hány példányt kér belőle, vagy éppen aziránt érdeklődik, ki hányadik helyen áll majd.

Van azonban egy-két szereplő, aki nagyon utálja a listát, nem szeretne bekerülni, és ezt a tudomásomra is hozza. Néhányan pedig struccpolitikát folytatnak: nem lehet őket elérni, nem hívnak vissza, van, hogy még egy fényképet sem találni róluk, annyira szeretnének inkognitóban maradni.

- Mivel eddig eltelt hét év, és mindössze két alkalommal fordult "komolyra" a dolog, következményekről nehéz beszélni. Az érintettek döntő többsége mára belátta, hogy jobb a nyíltság és az őszinteség, ezért egyeztetnek velünk. Egyébként az a két eset sem jutott el a bíróságra.

- Ez, bár az elkészítése sokkal könnyebb, mint 2002-ben, továbbra is egy napi 24 órás, évi 12 hónapos munka. Egyrészt azért, mert nyomon kell követni minden hazai gazdasági hírt, másrészt folyamatosan tartani kell a kapcsolatot a szereplőkkel, hogy mindig képben lehessek, ha valaki anyagi helyzete változik.

A lista folyamatosan alakul. A leggazdagabbak között nyilván nincsenek nagy változások, de a százon kívül van még körülbelül kétszáz aspiráns, akik látókörbe kerültek, és alakulhat úgy a helyzet, hogy jövőre bekerüljenek a leggazdagabb százba.

- Kolosi Tamás mondta egyszer nagyon bölcsen a következőket: "Egy-másfél milliárdos vagyona több ezer embernek van Magyarországon, két-három milliárd azonban viszonylag kevésnek, annyi pénz pedig hosszú ideig nem marad észrevétlen."

És ez így is van. Ekkora vagyont már mozgatni kell, ami valamilyen módon nyilvánosságot kap. Akár a médiában, akár a cégadatbázisokban. Ez egy kis ország, a leggazdagabbak tehát nem rejtőzködhetnek sokáig!

- Az idén ötmilliárd forintos vagyon, ami már nemzetközi szinten is értékelhető összeg. Ezen kívül nem foglalkozunk olyanokkal, akik fegyverből, prostitúcióból, olajszőkítésből gazdagodtak meg, vagy bárhogyan, de nem tisztán tettek szert vagyonra. Pont ezért is örülnek sokan, akik bekerültek a listára, mert ezzel legalizálva tudhatják pénzüket.

- Volt nem is egy, de nem került be. Minden évben vannak önként jelentkezők, akik valamilyen megfontolásból szeretnének megjelenni a kiadványban. Őket és cégeiket alaposan feltérképezzük, és ha csak halvány jele mutatkozik annak, hogy valami nem "kerek", nem is kezdünk vagyoni becslésbe.

- A bankok szinte utánuk dobják a hiteleket, és az üzleti életben is megnő a respektjük – ami szerintem vagyoni gyarapodással is jár. Persze vannak kevésbé kellemes következmények is: például rengeteg segélykérő levelet kapnak, de azt gondolom, ez így is van rendjén. Ekkora vagyon már kötelezettségekkel jár. Nyugat-Európában a gazdagok éves jövedelmük tíz százalékát fordítják jótékonyságra, támogatásra. Nálunk viszont még csak ezrelékekben fejezhető ki a közösségért-közösségnek adott pénz. Szerencsére vannak kivételek, akik valóban komoly összegeket fordítanak jótékonysági célokra, például: Demján, Csányi, Küllői Péter, Jaksity György, Zwack Péter, Lantos Csaba...

- Nyugaton akinek pénze van, az szinte kötelességének érzi, hogy komolyan támogassa a rászorulókat. Ezen kívül az is különbség, hogy a Forbes (amerikai leggazdagabbak listája – a szerk.) esetében ölik egymást az emberek, hogy bekerülhessenek a kiadványba. Itthon nagy az irigység, sokan nem szívesen fedik fel anyagi helyzetüket a nyilvánosság előtt. Van tehát, akinek teher, másnak  viszont büszkeség a gazdagság. Az biztos, hogy sokat kell saját védelmükre fordítaniuk, ismerek olyat is, akinek tizenkét éves kislánya testőrökkel jár nyaralni.

- Kíváncsi voltam, vannak-e gazdagok a cigány társadalomban, ha igen, hogyan élnek.  A roma gazdagok világa talán még érzékenyebb terület, mint amit eddig felderítettünk, ezért kértem fel a feladatra Szily Nórát: ő azon kevés riporterek közé tartozik, akik a riportalanyok bizalmába tudnak férkőzni. Neki megnyíltak a gazdag romák. A vajdák otthonukba hívták, és beszéltek neki mindennapjaikról. Érdekes, hogy nem engedték házaikat és autóikat fotózni.

- Nem gondolom, hogy esetleges lenne, hiszen a fiatalok listája a Junior Prima díjazottjaira és a Talentum díjasokra épül - márpedig őket komoly szaktekintélyekből álló testület választotta ki. Az idei kötetbe egyébként azért is illesztettem be a nőkről és fiatalokról szóló listát – korábban ezek külön kiadványban jelentek meg -, mert sokan kritizáltak, mondván csak a pénz számít, az érték nem. Ennek ellenére sajnos be kell látni, a pénz az egyetlen univerzális értékmérő.

- Persze, hogy van. Ilyen például Darvas Ferenc sztorija. Ő már a nyolcvanas években szoftverfejlesztéssel és molekulabiológiával foglalkozott. Borzasztóan szurkoltam neki, hogy sikerüljön kitörnie, és legyen olyan sikeres, mint pályatársa, Bojár Gábor. És végül bejött! Cégét egy nyugati multi vette meg, és most olyan laboratóriumi berendezést fejlesztett ki, amely forradalmasítja a világ laborjait.