3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium partner abban, hogy a Gazdasági Versenyhivatal eredményesebben léphessen fel a kartellek ellen, mert így csupán az autópálya-építéseknél százmilliárd forintokat lehetne megtakarítani az adófizetők pénzéből - hangsúlyozta Kóka János, a tárca vezetője sajtótájékoztatón.

A sajtótájékoztató előtt együttműködési megállapodást írt alá Kóka János és Nagy Zoltán, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke. Az utóbbi négy évben a legóvatosabb becslések szerint is 64 milliárd forint kárt okoztak a kartellek. A összebeszélés, a verseny korlátozása 142 milliárd forinttal emelte az árakat. A kartellek áremelő hatását nemzetközi szinten 10-45 százalékra becsülik, Magyarország ennek felső határán áll - jegyezte meg a miniszter.

Elmondta: az őszi ülésszakra olyan törvényjavaslatot készítenek elő, amely a Gazdasági Versenyhivatal hatékonyabb fellépését szolgálja. Így például a hivatal előzetesen betekinthetne gyanú esetén a közbeszerzési kiírásokba. A tervek szerint a közbeszerzési dokumentumok adatbázisszerűen, nyilvánosan is kereshetők lesznek, mert a nyilvánosság is elrettentő erővel bír - mutatott rá Kóka János.

A miniszter elmondta: többéves erőfeszítéssel a versenyfeltételek erősítésével 40 százalékkal csökkentették például az autópálya-építési költségeket. A kétmilliárd forint körüli kilométer árat egymilliárd forint közelébe csökkentették. A miniszter szerint szinte valamennyi infrastruktúra-építésnél 20-40 százalékkal csökkenthetők a költségek a tényleges versennyel.

Útmutatók készülnek a helyes gyakorlatról

A miniszter szólt a közbeszerzéseket kiíró állami és önkormányzati intézmények felelősségéről is. Egyrészt jogkövető magatartással megakadályozhatják a pályázók összejátszását, az árak emelését, de a törvény betűjén túl annak szellemében is számtalan lehetőségük van erre. A miniszter ezért is támogatja, hogy a Gazdasági Versenyhivatal ajánlásokat, útmutatókat készítsen a helyes gyakorlatot ismertetve.

Kóka János hangsúlyozta: tudomásul kellene venni, hogy a verseny korlátozása, a kartell nemcsak versenyjogi bírsággal, a közbeszerzési eljárásból való eltiltással jár, hanem polgári per alapján az okozott kár visszaperelhető, illetve a versenykorlátozó magatartás a büntető törvénykönyv szerint is önálló tényállás, büntethető 2005 szeptembere óta.

Nagy Zoltán, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke örömét fejezte ki, hogy a miniszter elkötelezett a versenykorlátozó magatartás elleni fellépésben, a verseny feltételeinek erősítésében. Mint mondta, a kartell gyakorlatilag lopás, az adófizetők pénzének ellopása.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!