3p

Ha nem vállal garanciát a kormány a TE Ganz-Röck Zrt. hitelfelvételéhez, akkor megkezdődhet a felszámolás, mely során a dolgozók a több mint hat hónapja elmaradt bérük egy részéhez juthatnak csak hozzá - közölte újságírói kérdésre válaszolva Szentesi Lászlóné, a TE Ganz-Röck Zrt. igazgatóságának elnöke kedden Kiskunfélegyházán.

"Ha nem lesz állami garancia és a jelenlegi befektető feltételeit nem tudjuk teljesíteni, akkor csak a felszámolás marad" - mondta a cég igazgatóságának elnöke a kiskunfélegyházi városházán.

Szentesi Lászlóné szerint a cégnek van valamennyi vagyona, melynek értékesítéséből a felszámoló "valamennyire tudja a dolgozókat kártalanítani", valamint a bérgarancia alapból is kaphatnak pénzt a munkások.

Hangsúlyozta: szükség van arra, hogy legyen egy azonnali és gyors befektető, aki tőkeemelést hajt végre és szükség van a hitelre is, hisz a felhalmozott adósságokat csak mindkét feltétel teljesülése esetén tudnák kezelni.

Véleménye szerint, a feltételek teljesülése esetén "a megkezdett reorganizációs folyamatot be lehet fejezni, a dolgozók részére az elmaradt béreket ki lehet fizetni" és a vállalat piaci pozícióit meg lehetne erősíteni.

Megjegyezte: csak most értesültek arról, hogy a Bajnai-kormány választások előtt nyújtott kezességvállalása nem felel meg a "magyar jogszabályi környezetnek".

Kedden délelőtt a kiskunfélegyházi városházán zárt ajtók mögött folytatott tárgyaláson részt vett Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára, az elmaradt béreik kifizetése miatt sztrájkoló munkások képviselői, valamint Kapus Krisztián, Kiskunfélegyháza polgármestere is.

Kapus Krisztián polgármester a tárgyalás után elmondta: fontos lépést tettek a 12 napja dolgozó sztrájkolók érdekében, mert sikerült egy asztalhoz ültetni a kormány, a város a munkaadók és a sztrájkoló munkások képviselőit.

Hangsúlyozta: a Bajnai-kormány egyik utolsó döntései között meghozott garanciavállalás nem felel meg az uniós és a hazai jogszabályoknak.

Molnár István, a TE Ganz-Röck Zrt. sztrájkbizottságának az elnöke az MTI-nek azt mondta, érdemi előrelépés nem történt, ígéretet semmire nem kaptak.

"A hat és fél hónapi bérünk kifizetését szeretnénk elérni, amiért megdolgoztunk a termékeket elszállították, valaki felvette a munkánkért járó pénzt" - tette hozzá.

A gyár előtt 12 napja sztrájkoló munkások egyre türelmetlenebbek. A környező üzemektől és vállalkozásoktól folyamatosan érkezik az élelmiszer és a tűzrevaló a gyár előtt a szabadban álldogáló emberekhez. Az üzem bejárata elé egy katonai sátrat is felállítottak. A munkások elkeseredetten várnak, felkészülve arra, hogy hetekig eltarthat a sztrájk.

A sztrájkoló munkások azt szeretnék elérni, hogy a TE Ganz-Röck Zrt. tulajdonosai fizessék ki elmaradt bérüket és a visszatartott juttatásokat, amit a német Alstom cég 200 millió forintnál nagyobb értékű szállítmányának a visszatartásával próbálnak kikényszeríteni.

A gyárban szeptember 3-án kikapcsolták az áramot a tartozások miatt. Az energetikai gépgyártásra és edénygyártásra szakosodott kiskunfélegyházi gyárban két éve csak késleltetve, hosszabb-rövidebb ideig tartott munkabeszüntetések után kapták meg elmaradt bérüket a dolgozók.

Amikor a TE Ganz-Röck Zrt. teljes kapacitással termelt, a társaság állandó alkalmazotti létszáma 370 körül volt, és rendszeresen 120 külsőst foglalkoztatott a Kiskunfélegyháza környéki településekről.

A TE Ganz-Röck Zrt. többségi tulajdonosa a Resonator csoport, a kisebbségi - 45 százaléknyi tulajdoni hányaddal pedig a Vegyépszer csoport.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!