A Dow Jones hírügynökség jelentése szerint a kancellár azt mondta: sajnálja, hogy a General Motors nem tudott dönteni, de reméli, hogy hamarosan sor kerül erre, hiszen ez sürgős az alkalmazottak és az Opel gazdasági helyzete szempontjából is. "Minél hamarabb, annál jobb" - mondta Angela Merkel a ZDF televíziónak adott interjújában.
Utoljára pénteken ült össze a General Motors testülete, de döntés nélkül ért véget a találkozó.
Augusztus 13-án az amerikai eladó és az osztrák-kanadai vevőjelölt már azt közölte, hogy aláírásra kész szerződéstervezetet dolgozott ki az General Motors (GM) és a Magna az Opel autógyár átvételéről.
A tervezett ügylethez azonban szükséges a GM igazgatótanácsi hozzájárulása, és az Opel-vagyont kezelő társaság áldása is, ez utóbbiban pedig fele-fele arányban foglalnak helyet a jelenlegi anyavállalat és a nemét kormány képviselői.
A terv szerint az autóipari beszállító Magna és partnere, az orosz Sberbank 4,5 milliárd euró német állami garanciavállalás mellett szállna be az új GM Europe társaságba, amely a német Opelt és a brit Vauxhall autógyárat foglalná magába. A GM és a Sberbank 35-35 százalékos tulajdonrészt szerezne, a Magna húszat, a fennmaradó 10 százalék pedig az Opel-dolgozókhoz kerülne. Az Opel négy németországi gyárából egyet sem zárnának be, de 2500 fővel csökkentenék az alkalmazotti létszámot, további 8500 főt pedig a Németországon kívüli Opel-érdekeltségektől bocsátanának el. Az új GM Opel elsősorban az orosz piacot venné célba, a közép távú cél 20 százalékos részesedés megszerzése lenne.
A másik pályázó az RHJ belga pénzügyi befektető. A GM nem közölte nyilvánosan, hogy melyik felet választaná, nyílt titok azonban, hogy az RHJ ajánlata felé hajlik, mert ha úgy alakul, egy pénzügyi befektetőtől könnyebben visszavásárolhatná az autógyárat, mint egy szakmai befektetőtől.
MTI/Menedzsment Fórum