5p

Milyen a hatékony csapatépítő tréning? Milyen jellemzőik lehetnek? Összefoglaljuk.

A: Alaposság: A csapatépítő trénerek maximálisan felmérik azt a csapatot, csoportot, amellyel együttműködnek majd az 1 vagy 2 nap folyamán. A feltérképezés fontos feladat, hiszen nemcsak csoportra, hanem személyre szabottan készülnek a tréningek. Az esetek nagy részében ilyenkor a „főnök” véleményére hallgatunk, aki tulajdonságok szerint elmondja, hogy melyik munkatárs mit képvisel. A trénerek, bőszen jegyzetelnek, majd jöhet a bevetés és az olyan szituációk kialakítása, amely egy csöppet kizökkenti konformzónájából a csapatépítésen részt vevő hölgyeket és urakat.

B: Bizalom: Ahhoz, hogy egy csapatépítés hatékony legyen elengedhetetlen a bizalom. Ha a cég, a kiválasztott csapatépítő team-re bízta munkatársait, akkor ennek mindent és mindenkit alá kell rendelnie. Ez nem egy diktatórikus kijelentés, csupán ténymegállapítás. Nyilván, az első alkalommal még mind munkatársnak, mind trénernek csiszolódnia kell egymáshoz, de ez már a reggel első perceiben megtörténik.

C: Célkitűzés: A csapatépítést sokan könnyeden veszik. Mondván, a cég azért rendelt egy csapatépítő tréner csapatot vagy személyt, hogy mi jól érezzük magunkat! Amiben van igazság, de! A csapatépítés nem cél nélküli! Egy jó teambuildingre életünk végéig emlékezünk, mert olyan dolgok történhetnek velünk, amire 20 év után is szívesen emlékszünk vissza.

D: Derű: A jókedv. Senki ne érezze magát frusztráltan és kényszeredetten. Számos csapatépítőn vannak, olyanok, akik már eleve bojkotálják a tréninget, de a nap végén sörözés közben, ők mesélik leghangosabban a nap eseményeit. Csak lazán!

E: Egyetértés: Már a nevében is magában hordozza a szó: csapatépítés! Ez kölcsönös egyetértésen alapul. Mindenki egyet szeretne 1 vagy 2 napot könnyedén együtt tölteni, amelyben mindenki szórakozik tréner és részt vevő egyaránt.

F: Frissesség: A mai csapatépítők – köszönhetően a kreatív trénereknek – ma már komoly kihívást jelentenek a szereplőknek. Annyi fajta, féle van, hogy „fejben” mindenféleképpen, ott kell lenni. Ez a kis agytorna, olyan csakrákat nyithat meg, amelyre nem is gondolnak először a munkatársak.

GY: Győzelem: A győzelem ebben a kontextusban azt jelenti, hogy mikor vége a tréningnek, akkor mindenki boldogan távozik. Itt nem a közvetlen munkatársat kell legyőzni, hanem saját magunkat. És ha ez sikerül..., hatékonyabbak leszünk a munkahelyünkön is.

H: Hit: A „H” betűhöz tartozhatna a hatékonyság is, ám szándékosan nem ezt használtuk. Hit magunkban, hit a munkahelyben, hit a csapatban. Nem, nem itt most nem szakrális vonalban szeretnénk mozogni. Egyszerűen arról van szó, hogy amennyiben meg van a lojalitás, akkor mindent szabad.

I: Innováció: Ez egy olyan szó, amelyet számtalan értekezleten és megbeszélésen előszeretettel puffogtatnak a vezetők. Sokszor néznek egymásra a kollégák, hogy pontosan, akkor ez mit is takar. A trénerek tudják, pontosan. Jobb, ha rájuk bízzuk magunkat, mert ők példákon keresztül meg is mutatják.

K: Kulcskérdések: Visszakanyarodunk az alapossághoz. Olyan kérdéseket tesznek föl a trénerek a csapatépítés során, amelyekre nem is várnak konkrét válasz, hiszen (ha valaki sok X aktákat nézett) a válasz nem odaát van, hanem bennünk.

L: Leleményesség: A csapatépítések során olyan nem mindennapi helyzetekbe sodródnak a részt vevők, hogy szükség van minden fortélyra. Nem láttunk még olyat, hogy valakiből ne a maximumot hozna ki egy szorult szituáció.

M: Magatartás: Ez könnyű is meg nem is. Trénerek tudnának, erről ódákat mesélni, hogy milyen az, amikor néhány munkatárs már reggel 9-kor „erősen” alkot véleményt. Itt lehet, hogy az erő(alkohol) is velük van, de ezen szituációkat is kezelni kell. Ez már pszichológia. A „P” betűnél, pedig ez a szó nem szerepel. Esete válogatja. A trénernek és cégnek meg kell oldani.

N: Nélkülözhetetlen: Valljuk, hogy a csapatépítő tréning minden cég számára fontos! Itt nem arról van szó, hogy önreklámot készítsünk. A Csapatépítés nem öncélú. Egy olyan kohézió kolléga és kolléga között, amire a mindennapokban nem lehet szert tenni.

O: Otthont teremtő: Érdekes, pedig nem! Akármennyire is más közegben találkoznak a munkatársak, mégis a trénereknek folyamatosan azt az érzést kell biztosítania, hogy a kollégák, minden pillanatban azt érezzék, otthon vannak.

P: Potenciális: Az időzítés is fontos a csapatépítés során. Egy frissen megalakult csapat esetében a "potenta", hogy összekovácsolódjon a brigád, egy régóta együttműködő csapat esetében, pedig a felrázás is lehet célja.

R: Részt venni: Élményajándék! Egy csapatépítésnek erről kell szólnia! Ennek részesévé válni, olyan mint, egy jó cappucino habbal.

S: Sikeres: Ez szubjektív, mert mindannyian éhezünk a sikerre. A siker az a tréner szempontjából, amikor csillogó szempárokat lát az este folyamán, és mindenki még mesél és mesél és mesél…a napi élményeiről. A siker a részt vevőknek, hogy másnap úgy hajtja álomra fejét, hogy közben mosolyog. A tréning elérte célját.

SZ: Szellemes: Ez már a csapatépítő sajátossága, hogy mindig valami újat nyújtson a részt vevők számára. Az apró részleteken sok minden múlik, de azért vannak a trénerek, hogy erre odafigyeljenek.

T: Tökéletes: Azt hiszem, a terminológia nem létezik, de a csapatépítő trénerek igyekeznek, hogy közel a tökéletes produktumot tegyék le az asztalra.

V: Vidám: Önfeledten vessük bele magunkat a csapatépítő tréningbe! Ez komoly! Ne görcsöljünk! Feszegessük a határainkat akár szellemileg, akár fizikailag!

Z: Zajos: Egy csapatépítés mindig hangos. Ez tény. Sok a nevetés. Sok a vicc. Sok a móka.

ZS: Zseniális: A zseniális az, amikor a tréner és munkatárs a kezébe csap, amikor egymást megjelölik a Facebookon (ez most ingyen reklám, bár nem tudom kell-e reklámozni a Facebookot – és már kétszer is leírtuk a nevét…)  és amikor barátként válnak el, alig 24 órai ismertséget követően. Ez a szenzációs a csapatépítésben és persze a belefektetett energia, ami mindig megtérül A-tól Zs-ig!

Tancsa István
Atlantis Child Trainer Kft.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!