Valószínűleg megszakad a kapcsolat Victoria Beckham és az Armani divatcég között, miután a korábbi díva, mostanság sztárfeleség várhatóan nem kívánja meghosszabbítani a szerződését. Arról ugyanakkor egyelőre nem látott napvilágot információ, hogy az Armani férfi kollekciójának 2008-as évi "teste", Victoria férje, David Beckham ismét együtt dolgozik-e az olasz divatmárkával.
A Victoria Beckham nevéhez fűződő Armani kampány érdekessége az volt, hogy bár a cég női fehérnemű kollekciója több, mint húsz éves múltat tudhat maga mögött, eddig még nem volt példa rá, hogy névtelen modell helyett egy valódi híresség szerepeljen a kampányban.
A reklámkampány 2009 első negyedévében indult el. A szexi fehérneműben való pózolás előtt a 34 éves, három gyermekes Victoria állítólag sokat aggódott az alakja miatt, mégis elvállalta a szereplést, annyira lelkesedik az általa zseniálisnak tartott divattervező alkotásaiért. Giorgio Armani viszont nem osztozott a kétségeiben, mivel 24 millió dollárral díjazta az ex-Spice Girl munkáját.
Az Armani fehérnemű kollekciójáról készült sorozatával a divatlapok oldalán gyakran feltűnő Posh Spice a hírek szerint azért vonakodik a szerződése meghosszabbításától, mert saját ruhamárkájára szeretne koncentrálni. Victoria ugyanis az elmúlt években aktívan építi az általa életre hívott divatmárkát. Így a jövőben is inkább ennek promótálására, illetve az új kollekció kidolgozására szeretne koncentrálni.
Beckhamné divatbirodalmához többek között a "dVb Style" farmerek, napszemüvegek, parfümök, és más ruházati termékek tartoznak.