3p

2016 harmadik negyedévére az állam részesedése a Molban 25 százalék fölé emelkedett a korábbi 24,74 százalék után. Mindez ráadásul úgy, hogy kevesebb papír is van a tulajdonában.

A június végi 24,74 százalékról a harmadik negyedév végére 25,2 százalékra emelkedett a magyar állam tulajdonrésze a Molban - derül ki a társaság múlt héten nyilvánosságra hozott gyorsjelentéséből. Noha a 0,46 százalékpontos növekedés nem tekinthető jelentősnek, elméletileg több mint 470 ezer részvényről beszélhetnénk, ami a jelenlegi árfolyamon számolva majdnem 9 milliárd forintos vagyont jelentene. Valójában azonban egyáltalán nem titkolt részvényvásárlás áll a részesedés növekedése mögött, sőt csökkent az állami tulajdonban lévő részvények száma július és szeptember között.

Az első ránézésre ellentmondásos helyzetre egy szeptemberi módosítás adja meg a választ. Ahogy az a Budapesti Értéktőzsde honlapján elérhető közlemény is rávilágít, kicsivel több mint 2 millió részvény kivonásával alaptőke leszállítás történt. Így a kibocsátott részvények korábbi 104,5 milliós darabszáma 102,4 millióra csökkent. Ez pedig a tulajdonosi struktúrát is átrajzolta.

Elméletileg ugyanis a változatlan részvénymennyiség kisebb alapra vetítve nagyobb részesedést eredményez, és hasonló történt a magyar állam esetében is. A különbség annyi, hogy az állam is "elbukott" 4180 darab részvényt, ami valamivel több mint 79 milliós értéket jelent. Az alaptőkeleszállítás eredményeként az állam korábbi 25,816 millió részvényszáma 25,812 millióra mérséklődött, ám mivel ez jóval kisebb mértékű volt a kibocsátott részvények mennyiségi változásánál, az állam tulajdonosi aránya 24,74 százalékról 25,2-re ugrott.

Már majdnem nullszaldós az üzlet

Az állam 2011-ben jutott hozzá a Mol-részesedésének döntő részéhez miután megvette az orosz Surgutneftegaz pakettjét. Azóta a papírok jócskán veszítettek értékükből, viszont az elmúlt időszakban mutatott árfolyam-emelkedés és korábbiakhoz képest erősebb forint már lassan nullszaldóssá teszi azt az üzletet. Igaz, hangsúlyozni kell, hogy pusztán egy aktuális állapotról, nem realizált nyereségről, vagy veszteségről beszélünk. Az államnak ugyanis nem áll szándékában jelenleg megválni a részesedésétől.

A magyar állam 22 179 488 darab részvényt vásárolt meg 498 milliárd forintért, ma ugyanezt a csomagot 18 940 forintos részvényár (hétfői záróérték) mellett 420 milliárdért lehetne megvenni. Vagyis jelenleg 78,1 milliárdos bukóban van ez az üzlet. Ha azonban hozzávesszük az államnak tulajdonosként járó osztalékokat is, akkor már "csak" 23,6 milliárdos mínuszról beszélhetünk. Abban az esetben pedig ha a közeljövőben folytatódik a Mol-papírok felértékelődése, így 5 év után hamarosan (nem realizált) nyereségbe fordulhat a Mol-pakett megvétele.

Székely Sarolta
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!