4p

Akár új légitársaság megalapításával vagy letelepítésével, illetve 140-150 millió eurós beruházással tervezi fejleszteni a sármelléki repülőteret Széles Gábor, aki pénteken írta alá a szerződést a reptér eszközeinek megvásárlásáról.

A nagyvállalkozó hétfőn Hévízen az MTI-nek megerősítette azt a laphírt, miszerint szerződést kötött a sármelléki repülőtér eszközeinek megvásárlására, a 703 millió forintos vételárat ezen a héten ki is egyenlíti.

Elmondta, hogy a júliusi versenytárgyaláson - ahol egy magánszemély, Linusz Imre 800 millió forintos ajánlattal nyert, de határidőre nem fizette ki a vételárat - általa képviselt SGH Aviation Kft. részéről megajánlott árhoz közeli összegért vásárolja meg a reptér utasterminálját, cargobázisát, irányítótornyát és a mindezekhez tartozó technikai eszközöket. A megállapodás szerint a 703 millió forintos vételár első részletét hétfőn utalta át cége, a második részletet péntekig kell átutalnia a felszámoló Vectigalis Zrt.-nek, amely a korábbi üzemeltetők vagyonelemeit meghirdette.

"Bízom benne, hogy a jelenlegi üzemeltető Hévíz, valamint a területet birtokló Sármellék és Zalavár önkormányzatával is kiválóan együtt tudunk működni a jövőben" - fogalmazott Széles Gábor. Ehhez számít a hévízi önkormányzat további részvételére, illetve bevonná a területet birtokló két önkormányzatot is a működtetésbe.

A nagyvállalkozó kitért arra is, hogy saját cégével egy 200 hektáros területen, viszonylag gyorsan olyan repülőtéri szolgáltató létesítmények és cégek megjelenésére számít, amelyek repülőgépek javításával, tárolásával vagy a teherszállítással foglalkoznak, ezzel kapcsolatban ugyanis már előrehaladott tárgyalásokat folytat.

"Van egy olyan titkos elképzelésünk"

Hozzátette ugyanakkor, hogy számít az állam kezében lévő kifutópálya és még mintegy 200 hektáros terület kormányzati fejlesztésére is, de a célja az, hogy a mostani működés veszteségét minél hamarabb csökkenteni lehessen. Ehhez szeretné elérni, hogy a Liszt Ferenc Repülőtérhez hasonlóan az állam vállalja át Sármelléken és Debrecenben is a közfeladatok - így az őrzés, útlevélellenőrzés, vámolás - költségeit, ami más nemzetközi repterek esetében is gyakorlat külföldön.

Elmondta: célja, hogy a sármelléki első osztályú repülőtérré váljon, ehhez 140-150 millió eurós beruházást tervez a szükséges szolgáltató és javító háttér kialakításával, illetve egy újonnan létrehozott vagy ide telepített légitársasággal.

Széles Gábor hangsúlyozta: már viszonylag rövid távon kisebb hub-ként, azaz nagy repülőterek ráhordó bázisaként is működtetni szeretné a sármelléki repteret, ahol nemzetközi járatokat lebonyolító saját légiflottát kíván létrehozni. Hogy egy meglévő légitársaság magyarországi bázisa lehetne Sármelléken, vagy egy teljesen új légitársaságot alapítana, az attól függ, hogy "jogilag melyik a kedvezőbb megoldás" - fogalmazott.

"Van egy olyan titkos elképzelésünk, hogy ha van itt egy bázisunk és Debrecenben is beruháznak egy hasonló regionális flottába, akkor ez e két regionális légiflotta már alapja lehet később egy új nemzeti légitársaságnak is" - mondta. Kérdésre azt is hozzátette: a Balatonhoz közeli reptéren három Airbus A-321-essel indulna el a saját légiflotta.

Széles Gábor úgy vélekedik, hogy a mostani utasforgalmat rövid idő alatt meg lehet sokszorozni, másfél-két éven belül elérve a 150 ezres éves utasszámot. Meglátása szerint nemcsak a kormányzat által támogatott vasútfejlesztésekre van szükség, hanem a légiközlekedés fejlesztésére is, mert Magyarországról rövid idő alatt az Adria, Bécs vagy Velence is könnyen elérhető.

A légi árufuvarozásnak is nagy jövője van, de ehhez megfelelő közúti csatlakozásra is szükség van. Sármellék esetében a 76-os főút M7-es autópályáig tartó szakaszának fejlesztését szorgalmazza - közölte Széles Gábor.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!