3p

Májusban az előzetes adatok szerint 7,7 százalékkal volt nagyobb az ipari termelés, mint 12 hónappal korábban.

Ez --a korábbi hónapokhoz hasonlóan -- lassulást jelent, melynek oka feltehetően az exportértékesítés alakulásában keresendő. Elemzők szerint gyorsulásra csak a nyugati konjunktúra élénkülése esetén lehet számítani.

Az előzetes adatok szerint májusban az ipari termelés volumene 7,7 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában regisztráltat -- jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított érték ennél valamivel nagyobb, 8,4 százalékos növekedést mutat. A 12 havi bővülés üteme annak ellenére kisebb (mindkét adat szerint), mint egy hónappal korábban, hogy áprilishoz képest 4 százalékkal emelkedett a termelés volumene a szektorban.

A visszaesés szinte bizonyosan nem a forint erősödésének tudható be, hiszen az év ötödik hónapjában még a felértékelődés mértéke nem volt ilyen erőteljes, a korábbi szerződések, rendelésállományok alakulását pedig még nem befolyásolhatta a sávszélesítés. Ráadásul a részletes adatok egy hét múlva esedékes megjelenéséig az sem bizonyos, hogy az exportértékesítés üteme esett vissza. Az előző hónapokban ugyanis éppen ellenkező trend volt megfigyelhető, vagyis a belföldi értékesítések stagnáltak, a kivitel pedig viszonylag kiegyensúlyozottan teljesített. A részletes adatok ismeretének hiányában valóban nehéz megállapítani, mi a lassulás közvetlen oka, de a májusi folyó fizetési mérleg visszafogott exportbővülése arra enged következtetni, hogy inkább a kivitelben keresendő a magyarázat -- mondta Vojnits Tamás, az OTP Értékpapír elemzője.

A dinamika mérséklődése az úgynevezett bázishatásnak is köszönhető, vagyis hogy tavaly májusban ennél kicsit nagyobb, 4,3 százalékos volt a havi növekedési ráta. Az elemzőket nem lepte meg az ütemcsökkenés. A második és harmadik negyedévben valószínűleg 10 százalék alatti indexekre számíthatunk - mondta Török Zoltán, a Raiffeien Bank elemzője. Az esztendő utolsó három hónapjában azonban elképzelhető, hogy újra két számjegyű lesz a bővülés. Ennek az a feltétele, hogy Nyugat-Európában újra megélénküljön a gazdaság -- mondta Török.

A gyenge belföldi értékesítési adatok feltehetően az év hátralévő részében javulni fognak, ami részben ellensúlyozhatja az exportértékesítés dinamikájában bekövetkező kedvezőtlen változást -- véli Vojnits. Éppen ezért az OTP Értékpapír továbbra is fenntartja az ipari növekedésre vonatkozó, éves átlagban 11 százalékos előrejelzését.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!