2p

A korábbi évek bevett eljárása szerint a nehéz időkben a vezetők elsőnek a marketing költségvetést nyirbálták meg. Az internet ezt a szabályt is megváltoztatta.

A legfejlettebb országokban már nem az a kérdés, hogy alkalmazzák-e a többcsatornás marketinget, inkább az, hogy ezt saját fejlesztéssel, kész megoldások vásárlásával, vagy az on-line marketing szakértelem megvásárlásával (outsourcing) valósítsák-e meg.

Az IDC felmérése szerint jelenleg a vállalatok 53 százaléka az utóbbi megoldás mellett dönt és on-line marketing tevékenységét erre szakosodott vállalkozáshoz helyezi ki. Figyelmet érdemel, hogy e megoldás iránti fogékonyság nem csak cégről-cégre változik, de komoly eltérés figyelhető meg az egyes iparágak között is.

A felmérés megerősítette azokat a korábbi tapasztalatokat, mely szerint a B2C vállalatok szívesebben költenek a marketingre, mint a B2B cégek. (14 százalék eltérés.) Eltérés figyelhető meg a két szektor között a marketing tevékenység kihelyezéséhez (outsourcing) való viszonyban is. Míg a B2C cégek elsősorban meghatározott felhasználói szegmens tekintetében tapasztalattal rendelkező vállalkozókat keresnek, a B2B vállalatok általában a marketing technológiát a targetálás elé helyezik.

A különböző szegmensekben jelentkező, sokszor igen eltérő igények miatt különösen fontos, hogy az on-line marketing szolgáltatók jól megértsék a felhasználói igényeket.

A high-tech a nyerő

A Nielsen/NetRatings az on-line hirdetőket a "digital economy", a high-tech és a hagyományos kategóriákba sorolja. Vizsgálataik szerint a dot-com cégek problémája, hogy kevés felhasználót képesek egyszerre elérni (low reach), amit azután a hirdetés gyakori ismétlésével próbálnak kompenzálni. Ez azonban sok internetezőt untat, ami azután alacsony átkattintási arányt (CTR) eredményez. A high-tech cégek ezzel szemben nemcsak a legnagyobb elérésre (17,1) képesek, hanem az alacsony, 9,4 százalékos ismétlési arány mellett a legmagasabb (0,30 százalékos) CRT-t produkálják.

A Nielsen/NetRatings márciusi mérései szerint a hagyományos cégektől származott az on-line hirdetések nagyobbik hányada: a "top 100" hirdető közül 56 volt a "hagyományos" kategóriába sorolt vállalatok száma.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!