6p

Harcok dúlnak a Volánnál. Továbbra sincs bérmegállapodás, ezért ötnapos sztrájk lesz.

A Volán-társaságok szakszervezetei ötnapos munkabeszüntetést jelentettek be - közölte az aláíró szervezetek nevében Baranyai Zoltán, a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) elnöke csütörtökön. A sztrájk idején országos átlagban a járatok 75-80 százaléka fog közlekedni. Egyelőre azt nem tudni, hogy ez az országos átlagban 20-25 százalékos járatkiesés hogyan és milyen arányban fogja érinteni a főváros, illetve a vidéki települések közlekedését majd.

Baranyi kiemelte, hogy mivel "nem folyik érdemi tárgyalás, ebben a helyzetben nincs értelme tovább várni.” A szakszervezetek ugyanis február elején alakítottak sztrájkbizottságot, hogy javítsák tárgyalási pozíciójukat a február 1-jén megkezdett bértárgyalások eredménytelen második fordulója után. Ekkor ugyanis a munkáltatókat képviselő Közúti Közlekedési Vállalkozások Szövetsége (KKVSZ) az alágazatban dolgozók számára újfent nullaszázalékos béremelést ajánlott fel.

Elhúzódó egyezkedés

Az alágazatban működő érdekképviseletek a február 1-jén megkezdődött bértárgyalások alkalmával megdöbbenve vették tudomásul, hogy a munkáltatói szövetség nulla százalékos „bérfejlesztésre" tett javaslatot 2016-ra. A szakszervezetek nyomásgyakorlás eszközök kilátásba helyezésével folytatták a tárgyalást ez idáig, hogy a szerintük reális fizetésemelést elérjék.

Azonban a Volán-társaságok szakszervezetei hetek óta tartó tárgyalásokon sem tudtak eddig megegyezni a béremelés mértékéről a munkáltató és a tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) képviselőivel. Az elmúlt időszakban a kezdeti nullához képest kissé elmozdult a munkáltatói ajánlat, de az érdekképviseletek nem fogadták azt el, mert még mindig nem éri el a munkavállalói oldal időközben jelentősen csökkentett (a kezdeti 7,5 százalékos bérfejlesztési igényhez képest) követelését, a 3 százalékos bérfejlesztést és a havi ötezer forintos béren kívüli juttatást.

Az MNV Zrt. szerint az előző években a sztrájkolók jövedelme nominális átlagban több mint 3 százalékkal növekedett, amely magában foglalta a béreket és a béren kívüli juttatásokat is. A dolgozók emellett meghatározott keretek között dönthettek arról is, hogy bérben vagy béren kívüli juttatás formájában kívánnak részesedni a jövedelem-fejlesztésben.

Ilyen buszokkal szállítja az utasokat a BKV

Ez által a munkavállalók a számukra legkedvezőbb módon érvényesíthették a bérmegállapodásban rögzített jövedelemfejlesztés mértékét. A tulajdonos azt is hozzátette, hogy mivel 2014. és 2015. évi átlagos fogyasztói árindex negatív volt, ezért az így keletkezett reálbér-növekedést idén még a személyi jövedelemadó 1 százalékos mértékű csökkenése is növeli. A közlekedési cég ezeket a magyarázatokat adta arra, hogy miért érkeztek nulla százalékos javaslattal a bértárgyalásokra.

Fontos azonban hozzátenni, hogy a kormány által 2016-ra tervezett 1,6 százalékos infláció mellett, a személyi jövedelemadó (szja) 1 százalékpontos csökkenését is figyelembe véve a minimálbérnél 5,6, a garantált bérminimumnál 5,7 százalékos reálbér emelkedést irányoztak elő, így az MNV nulla százalékos "béremelése" nincs összhangban a béreket érintő folyamatokkal. 

Nincs más, csak a sztrájk

A szakszervezeti közleményből az is kiderül, hogy a legutóbbi, március 11-i bértárgyaláson tett ajánlatát a tulajdonos még mindig nem erősítette meg írásban. Ezt követően a tárgyalásokat március 17-én folytatták, a szakszervezetek pedig addig is megkezdték a kilátásba helyezett sztrájk előkészítését.

A hetek óta tartó huzavona után, a pénteki tárgyaláson sem sikerült megállapodni a béremelés mértékében a munkáltatókat képviselő KKVSZ-szel, annak ellenére, hogy a sztrájkhangulat kialakulásával némileg elbillent a kezdeti nullához képest a munkáltatói ajánlat.

Ezt a szakszervezetek eredménytelennek tartják, így nem fogadják el, mert még mindig nem közelíti meg az időközben már csökkentett követeléseiket. A sztrájkhangulatot fokozza Baranyai szerint az is, hogy a munkáltató nem képes részleteiben sem közzétenni az eddigi 3 százalék alatti ajánlatának az összetételét.

A KKSZ elnöke az is elmondta az MTI-nek, hogy az ötnapos országos sztrájk alatti még elégséges szolgáltatásról már pár hete egyeztetnek, továbbá annak mértékéről csütörtökön meg is állapodtak. Kiemelte, ahhoz, hogy a jogszerű sztrájkot tudjanak lebonyolítani még vannak egyeztetésre váró kérdések, amiket a jövő hétfői tárgyaláson kívánnak majd tisztázni.

15 milliárdot költenek egy újabb magyar stadionra

Hozzátette, a menetrendet a munkabeszüntetés előtt minimum két nappal kell közzétenniük a Volán-társaságoknak, hogy azt megismerhessék az utasok. A közlekedés lehetséges fennakadásairól is beszélt Baranyi az ATV Start című műsorában. Húsvét hétfőn még nem fogják korlátozni a közlekedést. A második 24 órától kezdve azonban a járatok 20-25 százaléka fog majd kiállni a forgalomból.

A szakszervezeti vezető elmondása szerint a sztrájktörvénnyel „kiherélték” a jogaikat, ennek ellenére úgy gondolja, hogy bizonyos útvonalakon ez a járatkimaradás is elegendő lesz a nyomásgyakorlás eléréséhez. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy lesz olyan szituáció, amikor 4 busznyi utasnak kell majd kettőre felférnie.

„Egymás nyakába kénytelenek majd ülni az utasok” – tette hozzá.

Azt egyelőre még nem tudni, hogy hány dolgozó fog csatlakozni a sztrájkhoz. Azt viszont kiemelte Baranyi, hogy mivel azt szeretnék elérni, hogy a szakma minden munkavállalója megkapja a bérfejlesztést, ezért minden munkavállalóra számítanak is a munkabeszüntetés során.

A MÁV-nál sikerült

Korábban írtuk, hogy a vasutasok sem fogadták el a többkörös bértárgyalások során a MÁV bérajánlatát, ami miatt szintén sztrájkot hirdettek. A tárgyaló feleknek azonban sikerült végül megegyezniük a MÁV-csoporttal és a szakszervezetek elfogadták a munkáltatói ajánlatot.

A vasútvállalat 3 százalékkal volt hajlandó emelni az alapbéreket, egészen január 1-jei visszamenőleges hatállyal (ezeket a februári munkabérek utalásával egyidejúleg fizették ki) mindazon dolgozói számára, akiknek a fizetése nem haladja meg a 350 ezer forintot.

A BKV-nál is emeltek

Február végén a BKV dolgozóinak is sikerült béremelést kicsikarniuk a BKV Zrt.-től. Az alkalmazottak a vasútasokhoz hasonlóan januárig visszamenőleg kaptak a megemelt bérüknek megfelelő kiigazítást, mozgóbérként egységesen 8 ezer forint értékben.

A bérnövekményt differenciáltabban tervezi a cég majd fizetni, miután sikerül kidolgozniuk az új bértarifarendszert. Ezen túl havi kétezer forinttal is megemelték a dolgozóknak biztosított cafeteriát.

Lehotai Orsolya 

mfor.hu 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!