3p

A kérdés csak az, hogy mikor és milyen mértékben terjed el az üzleti világban a mesterséges intelligencia (MI). A vállalkozásoknak ezen a téren bátrabbnak kell lenniük, mert az MI-vel javíthatnának a hatékonyságukon, nyereségesebbé válhatnának, amihez viszont nagyobb elszántságra lenne szükség. Jelenleg a magyar cégek 80-90 százaléka még hosszútávon sem számol a MI-val üzleti sikerei érdekében.

A következő időszak részben a mesterséges intelligenciáé lesz, 2030-ig a mindennapi életben egyre több területén kerülhet elő - áll a K&H jövőkutatásában, amely szerint jóval elszántabbak, bátrabbak lehetnének ezen a téren a magyar szereplők.

Nem elvesz, hanem hozzátesz

A mesterséges intelligencia a munkatársakkal együttműködve az időigényes, azonban könnyen automatizálható feladatokat vehetik át a jövőben. "Ez nem jelenti azt, hogy érkeznek a páncélos robotok, mint egy sci-fiben és elveszik az emberek állásait, ezt követően pedig az életüket. Inkább az ellenkezője, a mesterséges intelligencia alkalmazása lehetővé teszi majd számunkra a kreatív, felszabadult munkavégzést, hiszen a repetitív műveletektől megszabadulhatunk. A szellemileg inspirálóbb, kielégítőbb munka mellett több szabadidőt is hozhat az új felállás" - mondta Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.

Itthon a cégek többsége még tart a mesterséges intelligenciától. (Illusztráció: Depositphotos)
Itthon a cégek többsége még tart a mesterséges intelligenciától. (Illusztráció: Depositphotos)

Hozzátette: "Emellett a megtakarításoknál is osztottunk lapot az MI-nek. Az anyabank, a KBC és a K&H is kínál már olyan befektetési alapot, amelynél az adatelemzést a mesterséges intelligencia végzi, az eszközallokációját és eszközosztályait általuk vezérelt modellek segítségével határozzuk meg, s így a portfóliómenedzserek megszabadulnak az adatok hosszas elemzésétől, s végeredményben erősebb hozammal kecsegtető befektetési döntéseket hozhatnak."
 
A következő évtized startjáig a mesterséges intelligencia többek között

  • szélesebb körben kaphat teret a pénzügyi szektorban,
  • olyan mindennapos területen is szerepet kaphat, mint az élő beszéd fordítása, így szinte bárki bármilyen nyelven beszélhet másokkal a robottolmácsok segítségével,
  • a gépek tanulásában, tanításában eredményezhet szintlépést.

 
Nagyobb elszántság

A magyar vállalatok egyelőre nem kérnek az MI-ből a K&H innovációs indexe szerint. A második félévben a megkérdezett cégek 80-90 százaléka "hallani sem akar" róla, és csak kevesebb mint 15 százalékuk használt valamilyen MI-re épülő megoldást.

Németh Balázs szerint elszántabbnak, nyitottabbnak kellene lenniük a társaságoknak, mert bár lehet idegenkedni az MI-től, az biztos, hogy hogy nem tűnik el az életünkből, sőt... "A gazdaság láthatatlan motorjává válhat az MI a mostani kilátások alapján, hiszen az élet minden területére be fog gyűrűzni" - fogalmazott a szakember.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!