2p

Földbe áll a magyar gazdaság? Okozhat földrengést az amerikai elnökválasztás? Mire lesz elég a kormány akcióterve?
Online Klasszis Klub élőben Pogátsa Zoltánnal!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdász-szociológustól!

2024. október 31. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Ráfázott az Aldi, mert minden alkoholt vásárlónak rögzítette a születési dátumát.

A vásárlók születési dátumának rögzítése jogsértésnek minősül, sőt, még 180 napig tárolták is az adatokat. Ugyanis még tavaly nyáron történt, hogy az Aldiban akkor is elkérték a személyi igazolványát az embereknek alkoholvásárlásnál, ha egyértelmű volt, hogy elmúltak 18 évesek. 

Az áruházlánc nem is tagadta a gyakorlatot: mint kiderült, a folyamat úgy zajlik, hogy a kasszások elkérik a vásárlók azonosító okmányát, „a pénztáros a kassza rendszerébe begépeli a pontos születési dátumot, a szoftver pedig egy egyszerű kivonási műveletet végez a születési dátum és az aznapi dátum alapján”. Ezt azzal indokolták, hogy a dolgozóik munkáját akarják megkönnyíteni.

A jószándék félrement. Fotó: Depositphotos
A jószándék félrement. Fotó: Depositphotos

Csakhogy miután egy MSZP-s képviselő, Tóth Bertalan rákérdezett arra, hogy jogszerű-e azt, amit az Aldi csinál, fogyasztóvédelmi vizsgálat indult az ügyben - írja a hvg.hu. 

Sőt ahogy az a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) 2022-es évi beszámolójából kiderül, többen tettek adatvédelmi panaszt is az ügyben. Volt olyan bejelentő, aki hiába kért adatkezelési tájékoztatót arról, hogy az üzlet milyen jogalapon akarja rögzíteni a születési dátumát, nem kapott.

A NAIH hivatalból indított eljárását, amelyből kiderült, hogy nemcsak a vásárló életkorának kiszámítására használta fel az Aldi a születési dátumok rögzítését. Ezeket az adatokat a naplófájlok részeként 180 napig tárolták, és így az üzletlánc adatfeldolgozói is hozzájuk férhettek.

Ez alapján adatvédelmi jogsértésnek minősült az Aldi gyakorlata a NAHIH szerint. Emiatt 95 milló forint adatvédelmi bírság megfizetésére, illetve az életkor ellenőrzésével kapcsolatos gyakorlata felülvizsgálatára és az üzlethelyiségekben megvalósuló adatkezelésekre vonatkozó adatkezelési tájékoztató kihelyezésére kötelezték az üzletláncot.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!