5p

A Magyarországon is sokezer embert foglalkoztató Continental anyavállalata kiváló évet zárt, annak ellenére, hogy a félvezetők hiányának kezelése komoly fejtörést okozott a társaság számára. Ez továbbra sem oldódott meg teljesen, miközben az ukrajnai háború újabb kihívásokkal jár.

Ha pusztán a számokat nézzük, akkor úgy tűnhet, hogy könnyű éven van túl a Continental AG, hiszen 6 százalékkal tudta növelni a vállalat a konszolidált bevételeit, amely 33,8 milliárd eurót tett ki. Eközben az egyik legfontosabb eredménymutató, az EBITDA is látványosan, 37,7 százalékkal növekedve 1,9 milliárd eurót ért el. A nettó eredmény az egy évvel korábbi súlyos, közel 1 milliárdos mínusz után ismét pozitív lett, 1,5 milliárd euró.

A Continental az idei évre 6-9 százalékos növekedést prognosztizált a személygépkocsik és a kishaszonjárművek globális gyártásában, így a társaság forgalma is bővülhet, az 2022-ben elérheti a 38-40 milliárd eurót. A korrigált kamat- és adózás előtti eredménye (EBIT) a tavalyi 5,6 százalékos szintről szintén felfele mozdulhat, az árrésre vonatkozó prognózis 5,5-6,5 százalékos.

Nikolai Setzer szerint remekül kezelték a kihívásokat. Forrás: Continental
Nikolai Setzer szerint remekül kezelték a kihívásokat. Forrás: Continental

Nikolai Setzer, a társaság vezérigazgatója ugyanakkor megjegyezte az eredmények ismertetésekor, hogy nagyon nehéz most a megfelelő szavakat megtalálni, hiszen a második világháború óta nem látott harcok folynak Európában. A humanitárius katasztrófán túl, amelynek kezelésében a saját eszközeivel a Continental is segít, mindez kiszámíthatatlan gazdasági környezetet is teremt, a vezérigazgató szerint. Elég csak az energia vagy a nyersanyagárak megugrására, az értékláncok megszakadására gondolni, amelyekre az elmúlt napokban már számos példát láthattunk. Ami a háború sújtotta Ukrajnát illeti, ott a Continentalnak nincs saját termelőegysége, ám az autóipar számára fontos beszállítók kiesése miatt ez így is okozhat nehézségeket.

A Continental kedden jelentette be, hogy leállít minden oroszországi export és importtevékenységet. Nikolai Setzer megemlítette, hogy Ororszországban, Kalugában ugyanakkor van egy gyáruk, amelynek működését határozatlan időre felfüggesztették. Ugyanakkor az 1600 főt foglalkoztató üzem a világszerte alkalmazott 190 ezres létszámmal összevetve nem kiugró. Az is kiderült, hogy a társaság árbevételének mindössze egy százaléka kapcsolódik az ukrán és az orosz piachoz, így ezek átmeneti kiesése közvetlenül nem okoz kezelhetetlen nehézséget.

Kiderült az is, hogy a háború okozta nehézségek mellett a félvezetők hiánya továbbra sem oldódott meg. Ugyanakkor a vállalat erre háromféle módon is igyekszik reagálni. Egyrészt együttműködnek a nagy beszállítóikkal, akik elkötelezettek a helyzet megoldásában, ugyanakkor részükről a kapacitások bővítése hosszabb átfutást vesz igénybe. Emellett a Continental módosította a készletezési stratégiáját is, és harmadik opcióként a technológiai átalakítások is szóba jöhetnek, vagyis a fejlesztések során igyekeznek olyan megoldásokat találni, amelyek kevesebb chipet igényelnek. Az idei évben egyébként a félvezetők mellett más alapanyagok és alkatrészek beszerzése lehet a vállalat számára a legnagyobb kihívás, hiszen az ukrajnai háború érint számos, az autóiparban is nagy mennyiségben használt fémet (alumínium, réz, palládium, stb.), de például a chipgyártás során szükséges neon esetében mind Ukrajna, mind Oroszország fontos globális beszállító volt korábban. Mindezek mellett pedig az energiahordozók árai is jelentősen megugrottak.

A 7500 főt foglalkoztató magyarországi tevékenység kapcsán Dr. Keszte Róbert országigazgató arról beszélt, hogy a háború elsősorban az alkatrészgyártást érinti, így a veszprémi és budapesti egységnél okozhat ez fennakadást. Egyébként nem magát a Continentált, hanem a vevőiket sújtja elsősorba a kialakult helyzet. Miután Európában Ukrajnában nagyon komoly kábelkorbács gyártó kapacitás található, amelyek most kiestek, így időlegesen a Continental vásárlói közül többen kisebb-nagyobb leállásra kényszerülnek. Miután a helyzet kiszámíthatatlan, így a vezető szerint nem számszerűsíteni, hogy a háború hatása milyen mértékűek lesznek a magyar egységekre.

A hazai dolgozói létszám egyébként annak ellenére sem csökkent tavaly, hogy a debreceni Vitesco üzemet immár nem konszolidálják (a Continental leválasztotta ezt az egységet és tőzsdére vitte). Mint kiderült, voltak területek, ahol bővültek, ám sokkal nagyobb visszhangot kapott, amikor más egységben leépítésre kényszerültek. A munkaerő kapcsán elmondták, hogy azokban a városokban (például Budapest vagy Veszprém), ahol a munkaerőpiac feszített ott szélesebb körből próbálnak munkatársakat alkalmazni, így akár a régióból külföldieket is felvesznek. A mérnöki területén viszonylag jól ellátott az ország, vannak olyan speciális tudást igénylő fejlesztések, például, a mesterséges intelligencia, ahol tudatosan nemzetközi csapatot építenek, utóbbi területen fontosnak is tartják a diverzitást.

A Continentalnál is komoly hangsúly van a fenntarthatóságon, ennek köszönhetően mára a teljes villamosenergia ellátásuk megújuló energiából ered. Ennek révén pedig sikerült drasztikusan csökkenteni a CO2 kibocsátásukat.

Cél, hogy 2050-re a teljes értéklánc karbonsemleges legyen a vállalat. Ehhez 2040-re a saját gyártásuk már ilyen kell, hogy legyen. Ma mára a teljes villamosenergia ellátásuk teljesen megújuló, ugyanakkor a CO2 kibocsátás ennek köszönhetően más most drasztikusan sikerült csökkenteni. Így tarthatónak látszik, hogy 2040-re a saját gyártási tevékenységük, 2050-re pedig a teljes értéklánc karbonsemleges legyen.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!