3p

Ugyan Szatmáry Kristóf tavaly év végén kiszállt a híressé vált zöldséges cégéből, az maradt családi tulajdonban. Szatmáry kiszállása után az édesanyja vitte tovább a boltot, aki nyáron a társaság végelszámolása mellett döntött.

A kormányzati feladatokat ellátó Szatmáry Kristóf családi érdekeltségei főként a 24.hu-nak köszönhetően került be a hírekbe, amikor a portál munkatársa vásárlásokkal igyekezett bizonyítani a nyugtaadás elmaradását. A 24.hu cikke szerint a probléma két céget is érinthetett, attól függően, hogy az adott zöldségüzlet működési engedély jogosultja: az egyik a Szatmáry Kft., a másik pedig a Szatmáry-Hungary Kft. A Fidesz országgyűlési képviselője mindkét társaságban tulajdonos volt, ám az elmúlt egy évben kiszállt a társaságokból, azok az édesanyja tulajdonában maradtak.

Az egyik problémával érintett társaságot időközben át is nevezték. Mint arról beszámoltunk, tavaly májustól a Szatmáry-Hungary Kft. JÁFET Kft. néven működött tovább - egészen idén nyárig.

Szatmáry Kristóf (forrás: Kovács Attila, MTI)
Szatmáry Kristóf (forrás: Kovács Attila, MTI)

Júniusban a képviselő édesanyja Szatmáry-Jähl Angéla, a cég tulajdonosa és ügyvezetője a Kft. megszüntetése mellett döntött. Az Opten adatai szerint 2019. június elsején a cég végelszámolása indult el, melyet június 18-án jegyzett be a cégbíróság. Az egyéb élelmiszer-kiskereskedelemmel foglalkozó cég végelszámolójának saját magát jegyezte be.

A JÁFET Kft. egyébként a mai napig nem nyújtotta be a 2018-as évről szóló éves beszámolót, így nem tudni, folytatott-e érdemi tevékenységet. Ha a korábbi évek eredményeiből indulunk ki, akkor feltételezhetően tavaly sem volt árbevétele a társaságnak, a nagyjából félmillió forint körüli kiadás pedig veszteséges működést eredményezett. A JÁFET-nek 2017-ben 16 millió forintos saját tőkéje volt, emellett éveken keresztül konstans 6,8 milliós tartozással is rendelkezett, melyből 2,6 millió rövid lejáratú adósság.

Bár Szatmáry Kristóf kiszállt a zöldséges cégeiből tavaly decemberben egy új társaságba szállt be, a PRIMO Kft.-be, amelynek főtevékenysége a divat,- formatervezés. A vállalkozás jegyzett tőkéjét augusztusban emelték 3 millióról 6 millió forintra. A cég tulajdonosa a tavaly szeptemberben létrehozott PRIMO Ferenciek Kft.-nek, valamint a még 2012-ben létrehozott PRIMO HOST Kft.-nek is. A PRIMO Kft. tavaly novemberben közvetlenül is beszállt Szatmáry Kristóf mellé tulajdonosként a képviselő badacsontomaji borászati cégébe, a Nimfeum Kft.-be. A cég tavaly 50 millió forintos uniós forrást nyert el, melyből részben tudta fedezni a borászati fejlesztését. Nettó 123 millióért egy szálláshelyet, nettó 148 millióból pedig a borászat épületét húzta fel Badacsonytomajban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!