2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Kifizette a teljes vételárat a Manufaktúra-Befektető Kft. (M-B) a pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. kisebbségi részvénycsomagjáért, és ez év végéig több százmillió forinttal erősíti meg a céget - közölte Páva Zsolt, Pécs polgármestere szerdán újságírókkal.

Páva Zsolt elmondta, hogy a társaság az általa vállalt fizetési határidő előtt egy héttel fizette ki a 49 százalékos tulajdonrészért és a menedzsmentjogokért járó 230 millió forint még fennmaradó részét, 175 millió forintot.

Az M-B tavaly nyáron kötött szerződést arról, hogy tulajdont szerez a pécsi vagyonkezelő Pécs Holding Zrt. érdekeltségébe tatozó gyárban. A vételárat félmilliárd forintos tőkejuttatással együtt eredetileg az idén március végéig kellett volna teljesítenie, de a határidő kétszer is módosult, először a hitelfelvételi nehézségek, másodszor a vevő tulajdoni viszonyainak változása miatt: a céget Jászai Gellérttől a KÖZGÉP Zrt. vásárolta meg idén májusban.

A fideszes politikus reményét fejezte ki, hogy a kisebbségi tulajdonos komoly építőipari megrendeléseket adhat a manufaktúrának. Ezzel garantált a Zsolnay hosszú távú és biztos működése, a munkahelyek megőrzése és a gyár értékeinek megtartása.

Pécs korábban azért döntött a Zsolnay kisebbségi részvénycsomagjának értékesítéséről, mert bár a cég stabilitását azt megelőzően különböző költségcsökkentő intézkedésekkel sikerült megteremteni, az önkormányzat a jövőbeni hatékony működéséhez mindenképpen szükségesnek látta további források bevonását.

A KÖZGÉP az M-B megvásárlásakor azt közölte: menedzsmentje elkötelezett abban, hogy stabil hátteret teremtsen a pécsi gyár működéséhez. Nem csupán pénzügyi befektetőként, hanem teljes szakmai támogatásával vesz részt az új vállalati stratégia megvalósításában.

Hangsúlyozta: értékesnek tartja a Zsolnay gyárban több mint 150 év alatt felhalmozott tudást és tapasztalatot, a porcelángyárat egyedülálló befektetési lehetőségnek is tekinti. Emlékeztetett rá, hogy a Zsolnay márkanév három világhírű találmánnyal is összeforrt: az elefántcsont színű Zsolnay-porcelánnal, az egyedi máztechnikájú eosinnal és a pirogránittal. A porcelángyár kiemelt nemzeti értéket képvisel, termékei hungarikumok.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!