3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Folytatja beruházási programját Magyarországon a Gebrüder Weiss: az osztrák logisztikai konszern a tavalyi 1,2 milliárd forint után idén 733 millió forintot költ majd fejlesztésekre.

Senger-Weiss viszi tovább a családi bizniszt

A beruházások részeként a Dunaharasztiban és Vecsésen telephellyel rendelkező cég idén két új logisztikai csarnokot épít fel 2500 négyzetméteren, új telefonközpontot hoz létre és bővíti céges autó flottáját is, jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Budapesten Thomas Schauer, a magyar leányvállalat ügyvezető igazgatója.

Új kirendeltség Kelet-Magyarországon

A cég tervei között egy újabb, kelet-magyarországi telephely nyitása is szerepel, a terepszemlére a következő hetekben kerül sor. Schauer újságírói kérdésre elmondta, hogy az új bázis helyszíneként a jelenlegi állás szerint Miskolc, Debrecen vagy Polgár jöhet szóba, a nyitás 2009 elején várható.

Ami az elmúlt évet illeti, a Gebrüder Weiss hazai leánycége 8,6 milliárd forintos nettó árbevételt ért el, ami 22 százalékos növekedést jelent 2006-hoz képest. Ugyanezen időszak alatt az anyavállalat 950 millió eurós forgalommal "mindössze" kilenc százalékos növekedést produkált.

A nyereségességgel kapcsolatban Wolfram Senger-Weiss, a cég igazgatótanácsának tagja nem kívánt nyilatkozni. Csupán annyit közölt, hogy "jó eredménnyel" zárták a tavalyi évet.  

25 milliárdos beruházás a térségben

A növekedéssel párhuzamosan a hazai foglalkoztatottak száma tavaly 45-tel 207-re nőtt, jelenleg pedig már 238-an dolgoznak a cégnél. A küldemények száma a hazai leányvállalatnál 612 ezerre emelkedett tavaly, ilyen tekintetben a növekedés a csoporton belül Magyarországon volt a legnagyobb.          

A cég 2002 óta egyébként összesen több mint ötmilliárd forintot ruházott be Magyarországon. Tavaly mintegy egymilliárd forintból 5500 négyzetméteres, új átrakó raktárt húztak fel Dunaharasztiban, technikai beruházásokra pedig 140 millió forintot költöttek. A következő négy évben a fejlesztéseket tekintve továbbra is Közép- és Kelet-Európára kívánnak koncentrálni: 2011-ig összesen 25 milliárd forint értékű beruházást terveznek a térségben.

Az ausztriai székhelyű családi vállalkozás több mint négyezer dolgozót foglalkoztat világszerte, 129 telephelyet működtet, a térségben hazánkon és Ausztrián kívül Svájcban, Németországban, Csehországban, Olaszországban, Szlovákiában, Szlovéniában, Horvátországban, Szerbiában, Bulgáriában, Romániában és Ukrajnában van jelen.

Konszernszinten az árbevétel nagy része (harminc százalék) továbbra is a nemzetközi közúti fuvarozásból származik, ezt követik (28 százalékkal) a logisztikai szolgáltatások. Érdekesség egyébként, hogy a társaság - az üzemanyagárak nagymértékű drágulására reagálva - a fuvardíjon felül külön üzemanyagfelárat is felszámol a vevőknek.       

W. B.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!