5p

A Pick Szeged tavalyi adózott nyeresége csaknem egyharmadával alacsonyabb lett, mint a tavalyelőtti. Pedig a forgalma és azon belül is az export, magasabb lett. 

Első ránézésre elégedett lehet Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója az általa közvetve – a Bonafarm Zrt.-t birtokló Bonitás 2002 Befektető és Tanácsadó Zrt.-n keresztül – csaknem teljes egészében, 99,994 százalékban tulajdonolt Pick Szeged Szalámigyár és Húsüzem Zrt. 2022-es adataival (vannak részvényei még a Húsipari Dolgozók Szakszervezetének, valamint nem nevesített bel- és külföldi magánszemélyeknek). 

A társaság tavalyi értékesítéséből származó, 80,3 milliárd forintot közelítő nettó árbevétele ugyanis 13,6 százalékkal lett magasabb az egy évvel korábbinál.

Ezen belül a csaknem 58,2 milliárdot hozott belföldi forgalma 15,6 százalékkal haladta meg a 2021-est, ami a 14,5 százalékos 2022-es átlagos infláció alapján – ha szűken is, de –reálnövekedéssel ér fel. A Pick 22,1 milliárdos exportárbevétele pedig 8,5 százalékkal lett nagyobb éves szinten, ami meg szinte hajszálra megegyezik a forint euróval szembeni tavalyi éves leértékelődésének a mértékével.

Nagyobb árbevételt, de alacsonyabb profitot ért el Csányi Sándor cége. Fotó: MTI
Nagyobb árbevételt, de alacsonyabb profitot ért el Csányi Sándor cége. Fotó: MTI

Aligha meglepő, hogy a szegedi cég árbevételén belül messze a legnagyobb rész, közel 79,4 milliárd a fő tevékenységéből, a hús- és baromfihús-készítmény gyártásából származott. A második legnagyobb tétel az élelmiszer jellegű bolti vegyes kiskereskedelem volt, közel 545 millióval.

Továbbra is Németország a Pick legnagyobb külföldi felvevőpiaca, az export csaknem kétharmada landolt ott, 13,8 milliárd forint értékben. 

Ezt követi Csehország, 1,76 milliárddal, Románia 1,2 milliárddal és Szlovénia 1 milliárddal. Az EU-n kívül a szegedi termékek a legnagyobb értékben (310 millió forint) az Egyesült Királyságban találtak vevőre, míg az Egyesült Államokból csaknem 93 milliónyi bevétele származott a Picknek. E két országon kívül még négy nem uniós állam szerepelt a cég exportcélpontjainak palettáján: Norvégia, Svájc, Törökország és – egyedüli nem európaiként – Hongkong.

A fentiek alapján már nem meglepő, hogy a szegedi élelmiszeripari társaság kapcsolt vállalkozásai közül a legnagyobb árbevételt a német termelte, a Pick Deutschland GmbH, 13,7 milliárdnyit, a Sole-Mizo Romania Srl. pedig 787 milliónyit. 

Ami a cég 25,3 milliárd forintra rúgott importját illeti (mely szinte teljes egészében, 24,7 milliárd erejéig termékbehozatalt jelent, csak a többi vonatkozott szolgáltatásra), ott is fölényesen Németország vezet, közel 16,4 milliárdos értékkel – ami tehát azt jelenti, hogy legnagyobb kereskedelmi célországával a Pick szaldója tavaly negatív lett. 

A második Spanyolország lett, csaknem 4 milliárd értékben hozott be a dél-európai országból a szegedi cég termékeket, a harmadik pedig Olaszország (1,7 milliárddal). A három nem uniós tagországból származott, együttesen 6,7 milliárd forint értékű importból az Egyesült Királyság egymaga közel 5,8 milliárddal részesedett.

Érdekes, hogy a Pick is részesült állami támogatásban, a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programból (GINOP) kapott 29,7 milliót, ám ez egy nagyságrenddel kevesebb a 2021-es 135 milliónál.

Mégsem lehet teljesen elégedett Csányi Sándor, miután a Pick 6,9 milliárdos 2022-es adózott nyeresége több mint egyharmadnyival lett alacsonyabb a 2021-esnél. Meglehet, ez az oka annak, hogy a profitból egyetlen fillért sem vett ki a bankvezér (és a másik három kisbefektető), azt egy az egyben az eredménytartalékba tették.

Ennek egyértelműen az az oka, hogy az árbevételnél nagyobb mértékben nőtt egy év alatt a szegediek anyagjellegű ráfordítása, annak közel 60 milliárdos 2022-es értéke majdnem 27 százalékkal haladja meg a 2021-est. Ezen belül a legjobban, 32,6 százalékkal az anyagköltségek lőttek ki. 

Ezzel szemben a 11,2 milliárd forintra rúgott személyi jellegű ráfordításai csak 2,7 százalékkal lettek magasabbak 2022-ben az egy évvel korábbihoz képest. Ezen belül a 8,3 milliárdos bérköltségek 4 százalékkal haladták meg a 2021-est, ami az 1795 fős létszámot tekintve közel 387 ezres havi átlagbérnek felel meg, amelyhez 81,6 ezres egyéb személyi jellegű kifizetés társult. Annak, hogy a személyi jellegű ráfordítások kevésbé nőttek, mint a bérköltségek, az a magyarázata, hogy a bérjárulékok 16,5 százalékkal lettek alacsonyabbak 2022-ben, mint egy évvel korábban.

A Pick pénzügyi műveletekből származó bevételei jobban nőttek, mint a ráfordításai. Előbbiek a tavalyelőtti több mint kétszeresét, csaknem 3,5 milliárdot tettek ki, utóbbiak pedig 78 százalékkal izmosodtak, s 2022 végén 1,9 milliárdon állapodtak meg.

A cég pénzügyi helyzete egyébként stabil, saját tőkéje 2022 végén közel 57 milliárd forintot tett ki, miközben a kötelezettségei 40 milliárdra rúgtak, ebből 27 milliárdnyi hosszú, azaz egy éven túli lejáratú.

(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!