3p

Küszöbön áll a cseresznye szezonja, ami egyben a cseresznyés sütik fénye is. Sokan vélhetően jobban várják az utóbbit, mint az előbbit, ám ennél többről is szó van. 

A cseresznye termesztésével foglalkozó agrártermelők, vagy csak olyanok, akik kertjében van néhány cseresznyefa, jó termésre számítanak 2023-ban – írta a Consumer Reports mértékadó amerikai fogyasztóvédelmi szervezet. A gyümölcs két fajtáját, az édes és keserű cseresznyét sokan szeretik nyersen fogyasztani. Ugyanakkor elérhető szárított gyümölcsként, gyümölcslevekben, fagyasztva vagy befőttben.

Közös a két cseresznyefajtában, hogy fogyasztásuknak számos kedvező élettani hatása van. A fogyasztóvédelmi magazin összegyűjtötte a legfontosabbak ezek közül.

Nem áll az első helyen ezek között, de érdemes megjegyezni, hogy segíti a fogyókúrát, mert 80 százaléka víz. Két tucat szem elfogyasztása mindössze száz kalória bevitelét jelenti. Eközben magas a vitamintartalma és – ami még fontosabb – antioxidáns hatású.

Magyarországon fejenként 0,4 kiló cseresznyét fogyasztanak az emberek évente. Fotó: Depositphotos
Magyarországon fejenként 0,4 kiló cseresznyét fogyasztanak az emberek évente. Fotó: Depositphotos

A gyümölcs antioxidáns összetevői fájdalomcsillapítók és gyulladáscsökkentők. A cseresznyeszemekben lévő nyomelemek akadályozzák a sejtek öregedését. Mérséklik a krónikus betegségek kialakulásának veszélyét. Támogatják az emberi szervezet méregtelenítését.

Minél sötétebb a cseresznye héjának színe, annál több ásványi anyagot tartalmaz (káliumot, kalciumot, magnéziumot, vasat és cinket). A cukorbetegek is nyugodtan fogyaszthatják. Az orvosi kutatások szerint segíti a pihentető alvást. Hozzájárul a normális vérnyomás fenntartásához. Kálium tartalmának köszönhetően gyorsabban regenerálódnak az izmok.

A korai érésű cseresznyék már május második felében elérhetők a fákról. A késői érésűeket június végéig lehet frissen fogyasztani. Az utóbbiak húsosabbak, jobban illenek a lekvárfőzéshez vagy a befőtt készítéséhez.

Mi a helyzet a magyar cseresznyepiacon? 

A cseresznye Magyarországon a kisebb mennyiségben termelt gyümölcsfajok közé tartozik az Agárközgazdasági Intézet (AKI) szerint, mivel az összes gyümölcsmennyiség 1-2 százalékát fedi le. 2012 és 2022 között évente 4,8-12 ezer tonna cseresznye termett Magyarországon. A magyar cseresznyemérlet pozitív, legalábbis a 2021-es adatok szerint, mivel az import akkor 70 tonna volt, szemben a 315 tonnás exporttal, amely elsősorban Szlovákiába irányult.  

Magyarországon fejenként 0,4 kiló cseresznyét fogyasztanak az emberek évente. Ezzel naygjából a sárgabarackkal és a földieperrel van egy kategóriában. A legnépszerűbb gyümölcsök közé tartozik egyébként az alma, a citrusfélék, valamint a banán, ezekből 2010 és 2020 közötti években 8-10 kiló fogyott egy főre vetítve.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!