Aranyélet című rovatunkban a hét közepén videós darabokat közlünk, amiben a hét aktuális történéseiről kérdezzük az utca emberét. Vasárnap esténként olvasói levelek jönnek. Bármilyen hétköznapi tapasztalatáról írhat a közvetlen környezetéből, vagy kikapcsolódása idejéről. Jóról is, rosszról is, a lényeg, hogy röviden és szélsőségektől mentesen írja meg.
Szerkesztőségünk a beérkezett olvasói levelek tartalmával nem feltétlenül ért egyet, azokat jogunkban áll megszerkeszteni, miközben a stílusuktól és a tartalmuktól függően nem vagyunk kötelesek minden beérkező levelet leközölni. Várjuk írásaikat az [email protected] e-mail-címre!
„Tisztelt szerkesztőség!
Már nem vagyok fiatal, sőt, pár évem van és itt lesz a nyugdíjkor. Megélem én? Ugye milyen hülyén hangzik ez a kérdés? Pedig lehet alapja, azt hiszem. Főleg, ha igaz, amit írnak, többek között maguk is itt ezen az oldalon. Sok cikküket olvastam egészségügyi témában – ráérek, idén, az év elején rúgtak ki, de erről nem akarok írni, mert nagyon személyes.
Szóval az a kép alakult ki bennem, hogy aki megbetegszik, mármint komolyan és tartósan, az nem sok jóra számíthat. Sajnos több hozzátartozóm is elment az utóbbi néhány évben. Nem, nem a Covid miatt, egész más betegségeik voltak, de nem tudták kezelni egyiket sem. Láttam több kórházat is belülről, hát mondhatom, siralmas. Többször kellett gyógyszert vinni, egyik esetben pedig heteket kellett várni, míg a rokonom befekhetett egy nagyobb műtétre.
Az igazság kedvéért azért el kell mondanom, hogy voltam szépen felújítottban is, csak ott meg nem volt elég ember, se orvos, se ápoló. Aki meg ott dolgozott, annak tényleg kilógott a bele. Meg tudom érteni, hogy miért tiltakoznak a nővérek. Az orvosok nem annyira, mert őket kifizette az Orbán, illetve több osztályon is, ahol megfordultam látogatóként azt pusmogták, hogy egymás után mentek külföldre az orvosok, nyilván sokkal jobb fizetésekért.
Szerintem teljesen jogos az aggodalmam. Mármint a saját sorsom miatt. Befizettem rengeteg adót meg járulékot az évtizedek alatt és mit kaphatok érte cserébe ha majd kell? Egy óriási semmit. Ki garantálja, hogy normális életet tudok élni nyugdíjas koromban, ha megérem? Nem akarok extra dolgokat, csak tisztességes életet, hogy kifizethessem a számlákat, az élelmiszert és a gyógyszerekre is jusson. Az nem normális, hogy tucatszámra építik a stadionokat, nekünk meg nem adnak semmit, de legalábbis nagyon keveset.
Sajnos az egészségemre károsan hat az is, hogy szorongok a jövőm, a jövőnk miatt. Nem vagyok depressziós, de az utóbbi időben bezárkóztam, nem vagyok kíváncsi senkire, itthon ülök. Azt olvastam a neten, hogy a szorongás is nagyon ártalmas, kikezdi az idegrendszert, aztán rámegy a gyomorra és utána már nincs visszaút. Én még nem akarok meghalni. Gyerekeim és szép unokáim vannak. Szeretnék velük játszani, kirándulni és nem akarom azt, hogy rájuk szoruljak. Még nem. Kaphatok még pár szép évet?
P. Józsefné, vidéki édesanya, nagymama”
