4p

Földbe áll a magyar gazdaság? Okozhat földrengést az amerikai elnökválasztás? Mire lesz elég a kormány akcióterve?
Online Klasszis Klub élőben Pogátsa Zoltánnal!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdász-szociológustól!

2024. október 31. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Rövidtávon ismét a lélektani határ fölé gyengülhet a forint az európai devizával szemben - mondta a Commerzbank elemzője az Fxstreet.com kérdésére. A piacon egyelőre napok óta az látszik, hogy idegesek a befektetők, egyre több a nyitott kérdés a forinttal kapcsolatban, illetve a CDS-felárunk is jelentősen emelkedett az utóbbi hetekben. Mfor.hu-háttér.

Újabb nagybank várja 300 fölé a forintot

A hétfő reggel megjelent januári kiskereskedelmi adatok után az Fxstreet.com a Commerzbank elemzőjét kérdezte a forint kilátásairól. Axel Rudolph szerint már a héten kimozdulhat a jelenlegi szintről a forint a gyenge irányba, megnyílhat az út felfelé 298 környékére, majd a következő hetekben ismét a 300-as lélektani határ kerülhet célkeresztbe. Onnan további gyengülés esetén előbb a 305, majd a 310 forint körüli euróárfolyamok lehetnek elérhetők. Rudolph szerint az általa felvázolt forgatókönyv csak akkor válik tárgytalanná, ha lefelé a 290-et, illetve a 288-at át tudja törni a forint.

300 forint feletti euróárfolyamra január vége óta nem volt példa a piacon, legutóbb március első napjaiban 297-ig szúrt fel a jegyzés, majd onnan fordult vissza. Az utóbbi napokban viszont egyre több nemzetközi elemző figyelmeztet a magyar deviza esetleges gyengülésére. Múlt csütörtökön a Nomura javasolt azonnali forinteladást ügyfeleinek, szerintük az euró jegyzése ismét felmehet 310-315-ig.

A francia Societé Generale már hetek óta a forint gyengülésére számít, a bank még március elején adott ki egy elemzést arról, hogy ismét 300-ig gyengülhet a forint. A SocGen az utóbbi hónapokban rendre  pesszimista a magyar devizával szemben, hiszen január közepén 310 körüli árfolyamnál úgy vélték, hogy 325-ig adni kell a forintot.

Hétfő délután egyébként 292,18-nál állt a magyar fizetőeszköz az euróval szemben, ami 0,35 százalékkal alacsonyabb volt a pénteki árfolyamnál. Vagyis még mindig közelebb állunk ahhoz, hogy meghiúsuljon a Commerzbank elemzőjének sötét jóslata.

Megint egyre kevésbé szeret minket a piac

Az utóbbi napokban egyébként is csökkenni látszik a piac bizalma hazánkkal szemben, hiszen pénteken 295 körül is járt az euró jegyzése miután Töröcskei István, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezetője egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy akár már az IMF-megállapodás előtt dollárkötvényt bocsáthat ki hazánk. A hétvégén az MTI úgy értesült több forrásból, hogy ez akár már áprilisban megtörténhet annak ellenére is, hogy szakemberek szerint egy sikeres aukció is káros hatásokkal járhatna, mivel tovább növelné a bizonytalanságot Magyarországgal kapcsolatban.

Hétfőn aztán a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) már óvatosabb hangot ütött meg: szerintük az újabb hitelmegállapodás után ugyan kedvezőbb feltételekkel lehetne devizakötvényt kibocsátani, de folyamatosan vizsgálják annak lehetőségét, hogy kilépjünk a nemzetközi piacra. A hírre kicsit erősödött is a forint a délelőtti 293 feletti szintről.

Könnyen lehet, hogy az utóbbi napok nyilatkozataival az ÁKK és a kormány tesztelni próbálta a nemzetközi piacokat,hogy milyen lenne egy esetleges magyar dollárkötvény fogadtatása, lenne-e rá kereslet.

A dollárkötvénnyel kapcsolatos bizonytalanság mellett a másik hetek óta tartó bizonytalansági tényező az IMF-megállapodás folyamatos csúszása, hiszen a novemberi magyar kezdeményezés óta még a hivatalos tárgyalásokat sem sikerült elkezdeni. Egyre többen gondolják úgy, hogy a jelenlegi viszonylag nyugodt piaci környezetben időhúzásra játszik az Orbán-kormány, azonban a piaci szereplők többsége szerint ez veszélyes játék lehet. Ezt jelzi az is, hogy a néhány hete még 480 bázispont körüli magyar CDS-felár most már 540 pont körül áll, a hosszú kötvényeket pedig csak jelentősen emelkedő hozammal sikerült eladni a múlt csütörtökön.

Beke Károly

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!