4p

Keresik az összefogás lehetőségét a tanárok és az egészségügyi dolgozók érdekszervezetei.

Páros interjút készített a Szabad Európa Nagy Erzsébettel, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének országos választmányi tagjával és Soós Adriannával, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnökével, amelyből kiderül, hogy megindult az együttműködés a két, egyaránt a Belügyminisztérium, azaz Pintér Sándor irányítása alá tartozó területen működő szakszervezet között.

Soós Adrianna elmondta, hogy a közös fellépést az is indokolttá teszi, hogy egyik ágazat sem részesedik olyan mértékben a költségvetés forrásaiból, amennyire "az elvégzett munka, a felelősség, az átlagosnál nehezebb munkakörülmények indokolnák". Nagy Erzsébet ehhez hozzátette:

"Az egészségügyi dolgozók esetében már működik egy számukra rendkívül hátrányos jogállási törvény, és a szakképzésben dolgozókat is kiszervezték a közalkalmazotti törvény hatálya alól, ez is közös. Most a pedagógusokat is kiszerveznék. Még nem tudjuk, hogy milyen tartalommal, de eddig azt láttuk, hogy ez mindig hátrányos volt. Az orvosoknál is működik már a béreltérítés rendszere, amit nálunk be akarnak vezetni valamilyen nem ismert, szubjektív értékelési szempont alapján. Számos olyan párhuzam van, ami alapján adja magát, hogy együttműködjünk."

Mindkét vezető elismerte viszont, hogy belső megosztottságok is vannak mind az oktatás, mind az egészségügy területén dolgozók között is, amelyek nehézzé teszik a közös fellépést, és ezekre a megosztottságokra rá is játszik a kormány az ügyesen adagolt ígéretekkel, a különböző csoportok egymás ellen hangolásával.

Ez azonban szerintük nem változtat azon a tényen, hogy mindkét nagy rendszer összedőlőben van.

"Most már komoly mértékben dől össze a rendszer – egyébként az egészségügyben is –, ahogy az állampolgárok nap mint nap tapasztalhatják. Már a nem szakmabeliek számára is teljesen világos, hogy átfogó reformokra van szükség. Ezért is történt meg az, amit soha nem gondoltam volna, hogy a diákság ilyen mértékben áll mellénk"

- fogalmazott Nagy Erzsébet.

"Nekünk is komoly feladatunk, hogy a civil társadalmat megmozdítsuk az egészségügyi dolgozók mellett. Azért is nehéz ez, mert a köztudatban az van, hogy ők már jól meg vannak fizetve, pedig még csak ígéret a béremelés. El kell mondani az embereknek, amikor telefonálnak, hogy azért nem kap időpontot, mert kevesen vagyunk. Nővérből már kevesebb van, mint orvosból. Azért vagyunk kevesen, mert ennyi bérért ebbe a szakmába nem akar jönni senki. Sőt aki itt van, az is el akar menni. Tíz pályakezdőből, aki elvégzi az egészségügyi szakközépiskolát, jó esetben kettő marad, és közülük egy három hónapon belül szintén távozik. Ezek a folyamatok egymást erősítik Kevesen vannak, ezért nagyon kimerültek. Még az a kevés is állandóan azon gondolkodik, hogy lehetne ebből a helyzetből menekülni. Tíz-húsz százalékos béremelés nem mozdítja már meg a helyzetet, de egy valóban jelentős béremelés esetén sokan visszajönnének a szakmába. Akkor kevesebb teher hárulna mindenkire"

- tette hozzá Soós Adrianna, aki kiemelte azt is, hogy az egészségügyi dolgozók még más stádiumban tartanak a tiltakozásban, mint a pedagógusok, de nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy sztrájkra kerüljön sor az egészségügyben is.

A pedagógusok a kormány tárgyalási technikáira vonatkozó negatív tapasztalatai ellenére a Soós Adrianna bízik abban, hogy eredményt érhetnek el a minisztériummal folyó egyeztetéseken:

"Mi még az elején vagyunk ennek, és bízunk abban, hogy érdemi tárgyalásokra kerül sor. Abban állapodtunk meg, hogy konkrét javaslatokat teszünk, például az új bértáblára, illetve néhány más szabályozásra. Ígéretet kaptunk, hogy rövid időn belül kapunk választ, a bérkövetelésre viszont nem mondtak dátumot. De azért reméljük, hogy lesz."

A teljes beszélgetés itt is meghallgatható:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!