3p

Takács Péter arról is beszélt, hogy a háziorvosi asszisztensek sem maradnak ki a júliusi béremelésből.

Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán csütörtökön adott interjújában hangsúlyozta, az őszi jogalkotási csomagban szélesítik a háziorvosok kompetenciáit: visszakapnak például korábban elvett gyógyszerfelírási jogokat. Emellett kiírnak egy tendert, amelyben a praxisok a helyben elvégezhető laborvizsgálatokhoz szükséges eszközöket tudnak beszerezni - tette hozzá. Az úgynevezett európai felzárkóztatási csomagban még több kompetencianövelő fejlesztést terveznek, ám azt a brüsszeli bürokraták másfél éve blokkolják - jegyezte meg.

Takács Péter szerint a a Magyar Orvosi Kamara valamit félreérthetett. Fotó: MTI
Takács Péter szerint a a Magyar Orvosi Kamara valamit félreérthetett. Fotó: MTI

Az államtitkár ifejtette, a háziorvosok, házi gyermekorvosok és az alapellátásban dolgozó fogorvosok mellett dolgozó szakdolgozók, asszisztensek is részesülnek a júliustól járó, 18 százalékos béremelésben. A praxisok az erre szolgáló összeget nem bértámogatásként, hanem szabadon felhasználható keret formájában kapják meg.

Öt-hat munkanap alatt lezárul a társadalmi egyeztetés, majd megjelenik az erről szóló jogszabály a Magyar Közlönyben, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő pedig ezután tudja megcsinálni a számfejtést - közölte.

A politikus megjegyezte, az említett körben dolgozók különféle jogállások szerint végzik a munkájukat, van, akinél a munka törvénykönyve előírásai irányadóak, van, aki egyéni vállalkozóként tevékenykedik, és olyan is, aki munkaközvetítőn keresztül dolgozik, így az ő esetükben nem az ágazati előremeneteli szabályok az irányadóak.

Elmondta, először fel kellett mérni, hogy a jelenlegi praxisfinanszírozási rendszerből kigazdálkodható-e a bérfejlesztés. A háziorvosi kollegiális vezetők mondták ki pontosan alátámasztott számításokkal, hogy nem gazdálkodható ki, ezt a kormány is elfogadta - közölte Takács Péter. Ezt érthette félre a politikus szerint a Magyar Orvosi Kamara, amely - mint fogalmazott - "időnként a nyilvánosság előtt más kommunikációt használ, mint a tárgyalóasztalnál".

Az államtitkár arról is beszélt, hogy a júliusi, 18 százalékos béremeléssel egy átlagos, 20 éve ápolóként dolgozó alapbére 390 ezerről 460 ezerre nő, ami "jelentős emelés". Hozzátette, az elmúlt négy évben 72 százalékkal nőttek az egészségügyi szakdolgozói bérek, a béremelési program márciustól folytatódik.

Emlékeztetett, az orvosoknál a koronavírus-járvány idején volt egy "történelmi béremelés", akkor vált szét a bérolló, ami a tervek szerint márciustól ismét csak átlagosan 37 százalékos lesz orvos és ápoló között.

Takács Péter elmondta, gyökeresen átalakítják a szakdolgozói bértáblát, ezen együtt dolgoznak a Magyar Szakdolgozói Kamarával és a szakszervezetekkel.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!