A 20. században látványos növekedés figyelhető meg a hosszú élettartamban, ami összefüggésben áll a fertőző betegségek visszaesésével, valamint a szív- és érrendszeri orvoslás fejlődésével. A szakértőket azonban már évek óta foglalkoztatja egy kérdés: mikor fog ez a mechanizmus megállni?
Egyes kutatók szerint ugyanis számos nyugati országban a „biológiai emberi élettartam plafonja” felé haladunk, míg mások úgy vélik, van még hová fejlődni.
Ennek eldöntésére azonban a nemzeti adatok puszta vizsgálata nem elég, hiszen egy ország átlagos várható élettartama mögött régiónként igen eltérő valóságok húzódnak meg – mutat rá a Nature Communications folyóiratban nemrégiben megjelent tanulmány. Az 1992 és 2019 között gyűjtött adatokat tartalmazó elemzés Nyugat-Európa 450 régiójára és közel 400 millió lakosára fókuszált.
A kutatási projekthez halálozási és demográfiai adatokat gyűjtöttek 13 nyugat-európai ország, köztük Spanyolország, Dánia, Portugália és Svájc nemzeti statisztikai hivatalaitól.
Fotó: DepositPhotos.com
Kifinomult statisztikai módszerekkel kiszűrték a fő mögöttes trendeket, függetlenül például a 2003-as hőhullám okozta rövid távú ingadozásoktól, vagy a 2014-2015 közötti szezonális influenzajárványoktól. Azért 2019 lett az elemzések határideje, mivel még túl korai lenne megmondani, hogy a koronavírus-járványnak hosszú távú hatása van-e ezekre a trendekre, vagy csak 2020-2022-re korlátozódott.
„Az általunk kapott eredmények példátlan rálátást nyújtanak az élettartam alakulásáról Európa-szerte egy közel 30 éves időszak alatt, amelyből három megállapítást tudunk tenni” – írják tanulmányukban a kutatók.
Első megállapítás: Az emberi élettartam nem érte még el a határait
A tanulmány első üzenete az, hogy az emberi élettartam határait még mindig nem értük el.
A várható életkor tekintetében a „bajnok régióknál” látható, hogy semmi sem utal a haladás lassulására. Az adatok továbbra is a férfiak várható élettartamának körülbelül két és fél, a nőknél körülbelül másfél hónapos növekedését mutatják évente, ami megegyezik az előző évtizedekben megfigyelt ütemmel. Ezek 2019-ben Észak-Olaszország, Svájc, néhány spanyol tartomány, valamint Franciaország egyes régióit mutatták. Párizs és a környező Hauts-de-Seine vagy Yvelines régiókban, valamint az Anjou régió és a Svájccal határos területeken 2019-ben a várható élettartam a férfiaknál elérte a 83, a nőknél pedig a 87 évet.
Hogyan finanszírozható a hosszabb, egészségesebb élet?
Jöjjön el a Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferenciára, és megtudhatja!
A rendezvény nemzetközi kutatók, egészségközgazdászok, HR- és biztosítási vezetők, valamint a biotechnológiai és a digital health szektor szereplőinek közreműködésével mutatja be, hogyan alakítja át a népesség öregedése, a technológiai fejlődés és az adatvezérelt egészségügy a gazdaságot és a munkaerőpiacot.
Más szóval, a visszatérő aggodalmak ellenére jelenleg semmi sem utal arra, hogy az élettartam növekedése üvegplafonba ütközött volna. Ez ellentmond a széleskörű, riadalomkeltő ellentéses kijelentéseknek, tehát van hová fejlődni.
Második megállapítás: regionális sokszínűség a 2000-es évek közepe óta
A kép komorabbnak tűnik, ha azokat a régiókat nézzük, ahol a várható élettartam „lemaradó” tendenciát mutat. Az 1990-es években, a 2000-es évek elején ezekben a régiókban még sokkal gyorsabb fejlődés volt látható, mint bárhol máshol Európában.
Ez az aranykor azonban – amely az európai várható élettartam gyors megugrását és a regionális egyenlőtlenségek csökkenését hozta magával – 2005 felé ért véget.
A leginkább kihívásokkal teli régiókban, legyen szó Kelet-Németországról, Belgium Vallóniájáról vagy az Egyesült Királyság egyes részeiről, a várható élettartam növekedése jelentősen csökkent, gyakorlatilag megállt. Így az európai hosszú élettartam végső soron két csoportra oszlik: az egyik oldalon a továbbra is fejlődő élvonalbeli régiókra, a másik oldalon pedig a lemaradó régiókra, ahol a dinamika kifulladóban van, sőt, megfordult. Egy olyan regionális eltérés tapasztalható, amely ellentétben áll az 1990-es évek felzárkózási lendületével.
Harmadik megállapítás: a halálozás döntő szerepe 55-74 éves korban
Miért történt ez az eltolódás? A kutatók erre keresve a választ, azt vizsgálták, hogyan alakultak a halálozási arányok az egyes korosztályokban. Megállapították, hogy a regionális eltéréseket nem lehet magyarázni sem a csecsemőhalandóság növekedésével (amely továbbra is nagyon csekély), sem a 75 év feletti korosztály halálozásának növekedésével (amely mindenhol továbbra is lassul).
Az eltérések főként a 65 éves kor körüli halálozásokból erednek.
Fotó: The Conversation
Ez különösen igaz a Franciaország mediterrán partvidékén élő nőkre (világos rózsaszínű jelölés az ábrán), de Németország nagy részére is igaz. Ezek kulcsfontosságúak a várható életkor szempontjából, mivel itt történnek a nagyszámú halálesetek. A halálozási arány stagnálása vagy lemaradása az 55-74 éves kor között elegendő az általános trend megtöréséhez.
A tanulmány kereteibe nem fért bele annak kiderítése, hogy mi áll az ilyen aggasztó megtörések mögött, de a kutatók szerint a jövőben vizsgálni kell az úgynevezett kockázatvállaló magatartást, különösen a dohányzást, az alkoholfogyasztást, a rossz táplálkozást, vagy a testmozgás hiányát.
Hozzáteszik: a 2008-as gazdasági összeomlás csak fokozta az európai regionális különbségeket. Egyes régiókban a lakosság egészségi állapota romlott, mert tartósan szenvedtek, míg más, magasan képzett munkaerővel teli területeken további növekedés volt megfigyelhető. Ezek a tényezők arra utalnak, hogy a hosszú élettartam nem csupán az orvostudomány fejlődésének köszönhető; társadalmi és gazdasági tényezőkkel is magyarázható.
Mi a következő lépés?
A kutatók szerint kettőség látható: egyrészt lehetséges a várható élettartam növelése, hiszen Európa regionális bajnokai ezt bizonyítják, hiszen ők továbbra is stabilan növekednek anélkül, hogy a stagnálás jeleit mutatnák. Másrészt ez a fejlődés nem mindenkire vonatkozik. Európa egy része tizenöt éve lemaradt – főleg a 65 év körüli halálozási arány növekedése miatt.
Úgy látják, hogy az emberiség hosszú élettartamának jövője kevésbé függ egy elképzelt biológiai plafon létezésétől, mint inkább attól a kollektív képességünktől, hogy csökkentsük a várható élettartambeli különbségeket. A legújabb trendek szerint Európa könnyen kétszintű rendszerré válhat, elkülönítve a hosszú élettartam határait folyamatosan feszegető területek kisebbségét, és azon területek többségét, ahol az előnyök csökkennek. Valójában a kérdés nemcsak az, hogy mennyire tudjuk meghosszabbítani a várható élettartamot, hanem az is, hogy Európa mely részei tudják megvalósítani.
