4p

A nagyvállalkozó érdekkörébe tartozó Indotek Zrt. projektcégének beruházásában készült 170 lakásos Pápay Park lakóingatlan szigetelése miatt figyelmeztetett az egyik alvállalkozó. A fővállalkozó minden állítását cáfolta.

Többéves huzavonáról és a tűzvédelmi törvény „megszegéséről” tájékoztatta lapunkat november közepén az AAA+ Energy Kft. A cég elődje, a Neptun Ship Supply Kft. még 2020-ban szerződött a IX. kerületi Pápay Park nevű 170 lakásos társasház homlokzati szigetelésére, amely projekt a Jellinek Dániel ingatlanguru érdekkörébe tartozó projektcég, a Pápay 9. Property Kft. beruházása.

Képviselői szerint a nem megfelelő szigetelés miatt tűzveszélyes az épület, ráadásul a körfolyosók szerintük statikailag nem biztonságosak, fennáll a veszélye annak, hogy leszakadnak. A lakók már beköltöztek, ezért a kft. szerint sürgető lenne az ügy kivizsgálása, ezt már 2021 októberében kérték az illetékes kormányhivatalnál, de az eddig még nem adott érdemi választ.

Mit mutattak a kiviteli tervek?
Mit mutattak a kiviteli tervek?
Fotó: Depositphotos

A kft. sérelmezi, hogy késve jutottak hozzá a kivitelezi tervekhez, az általa vállalt szigetelést (13 ezer négyzetméter) nem ez alapján, hanem a fővállalkozó T-Trans Főép Kft. vezetőinek a helyszíni útmutatásai szerinti anyagokból kellett elvégezni. Deli László, az AAA+ Energy képviselője lapunknak kifejtette: kiderült, hogy a tervekkel ellentétben sokkal több úgynevezett EPS (expandált polisztirol, azaz hőre lágyuló, habosítható, cellás szerkezetű keményhab) került fel a falakra és sokkal kevesebb kőzetgyapot. A kft. szakvéleményt kért a tervezőtől is, aki a cég szerint azt írta, hogy a körfolyosókon csak EPS-t lehetett volna alkalmazni, semmi mást, ezért ott bontani kell.

Állításuk szerint a tűzvédelemmel kapcsolatos észrevételeiket ugyan meghallgatta a fővállalkozó, de az általa később szerződtetett Ventor Tűzvédelmi Kft. „megoldotta” a tűszakasz határok optimalizálását, így maradt a kiviteli tervtől eltérő, EPS-többségű szigetelés. Mindennek folyományaként az alvállalkozó Neptun Ship Supply Kft. nem adott kivitelezői nyilatkozatot arról, hogy az épület homlokzati szigetelése megfelel a magyar szabványoknak, illetve a jogszabályban előírtaknak. Ennek hiányában kétségesnek vélik, hogy megszerezte-e a fővállalkozó és a beruházó az épület használatbavételi engedélyét.

Lapunk írásban kereste a projekt fővállalkozóját, a T-Trans Főép Kft-t. Kérdéseinkre a cég a következőket írta november végén:

„A kivitelezés a tűzvédelmi szakértő és a megrendelő által felülvizsgált végleges kiviteli terv alapján került kivitelezésre. A végleges és katasztrófavédelmi hatóság által jóváhagyott megvalósulási és kiviteli terv tartalmazta a szükséges és elégséges EPS és kőzetgyapot anyagszükségletet is.
 
A Neptun Ship Supply Kft. szakmaiatlan és minősíthetetlen minőségű kivitelezési tevékenységének eredményeként jelentős többletköltség ellenében volt szükséges javítani (gyakorlatilag újra kivitelezni) a homlokzati hőszigetelést. A nevezett cég által elvégzett munka sem a szakmai szabályoknak, sem a szabványoknak nem felelt meg, így a – szakmai szabályok betartására és szabványoknak való megfelelőségre vonatkozó – kivitelezői nyilatkozat általuk történő megadása nem lehetett releváns a kivitelezés tekintetében. A használatbavételi engedély megkérése az érintett létesítmény tekintetében nem a generálkivitelező feladata volt, mint ahogyan a használatbavételi engedélyt sem a generálkivitelező részére állította ki az illetékes hatóság a benyújtott nyilatkozatok alapján. 

A körfolyosóknál esetlegesen fennálló statikai problémákra vonatkozó garanciális visszajelzést nem kaptunk, nincs tudomásunk ilyen problémákról. A tervek szerint megvalósított kivitelezés eredményeként ilyen problémák nincsenek.”

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!