2p

Januártól karcsúsodik a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal, mert megszűnik a pályázatkezelő iroda, és az ott dolgozók munkatársak harmadát elküldik. A hivatalt felügyelő gazdasági tárca számításai szerint a szervezet karcsúsítása évi 500 millió forintos megtakarítással járhat - közli a Napi Gazdaság.

Tovább folytatódik a gazdasági tárcákhoz tartozó háttérszervezetek karcsúsítása. Legutóbb a GKM arról döntött, hogy megszünteti a befektetésösztönzéssel foglalkozó ITDH és a tárca főosztályai közötti párhuzamosságokat, egy most nyilvánosságra hozott tervezet szerint hasonló karcsúsítás vár a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatalra (NKTH), ahol jövő januártól megszüntetik a pályázatkezelő irodát.

A tervek szerint így az NKTH kétszáz fős apparátusából minden harmadik embert elbocsátanak, munkájukat pedig külső cégekkel végeztetik el, ezen cégek munkájukért jutalékban részesülnek. A GKM érvelése szerint a külső, profitorientált cégek bevonása felgyorsítja a pályázatok kezelését és nem lesz drágább az eljárás, amennyiben a piacon érvényesül a verseny.

A kutatás-fejlesztésre (k+f) fordítható források csak egy része származik a az NKTH által kezelt alapból, amely a cégek és a költségvetés befizetéseiből gazdálkodik. Számos uniós program segítségével és számos minisztériumi forrásból lehet ilyen tevékenységre pénzt szerezni, így egy jól működő pályázatkezelő cég megbízása - a jutalék levonása után is - kifizetődő lehet a kutatóhelyek számára - áll a Napi Gazdaság cikkében. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!