2p

Százmillió dolláros beruházást valósíthat meg Magyarországon az idén a világ egyik legnagyobb generikus gyógyszergyártójának számító izraeli Teva, számol be a Világgazdaság.

Gábor Péter, a Teva Magyarország Zrt. üzletfejlesztési igazgatója elmondta: amennyiben sikerül megegyezni a kormánnyal a részletekről, illetve az esetleges támogatás mértékéről, a cég debreceni termelőegységét bővítené. Ha a beruházás megvalósul, a gyár kapacitása kétszeresére nőhet, s ezzel a Hajdú-Bihar megyei üzem lehet a legnagyobb pirulagyártó egység egész Európában.

A végső döntés azonban még nem született meg a beruházás helyszínéről, így az is elképzelhető, hogy kedvezőbb feltételek esetén az anyavállalat nem is hazánk, hanem egy másik kelet-közép-európai ország mellett dönt. A debreceni beruházás mellett szól ugyanakkor, hogy a társaság Magyarországon már több mint egy évtizede aktív, s az elmúlt tíz esztendőben hazánk – az Egyesült Államok és Izrael mellett – a Teva legjelentősebb bázisává vált: ma már itt található a gyógyszergyártó európai termelési és kutatás-fejlesztési központja is.

Gábor Péter jelezte: a Teva az elmúlt években is jelentős beruházásokat valósított meg Magyarországon: itteni piacra lépésük óta eddig 520 millió dollárt költöttek beruházásokra és 110 milliót kutatás-fejlesztésre. A vállalat 2005 végén avatta fel hétmilliárd forintból felhúzott gyógyszeralapanyag-gyártó üzemét Sajóbábonyban, tavalyelőtt pedig átadtak egy közel kétmilliárd forintból felépített világszínvonalú logisztikai központot Gödöllőn, írja a Világgazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!