3p

A magyar állam Kínából vett fel hitelt, amelyből nemcsak a beruházás költségeit fizeti ki – köztük az Orbán-bányából származó építőanyagokat – , hanem a kínai cégek busás nyereségét is.

Az Orbán család bányájából szállítottak építőanyagokat a Budapest-Belgrád vasútvonal felújításához – tudta meg a 444.hu belső dokumentumok alapján. Értesüléseiket két fuvarozó cég is megerősítette. 

A Budapest-Belgrád vasútvonal felújítása minden idők legnagyobb vasútfejlesztése Magyarországon: több mint 800 milliárd forintba kerül, és Kínától vett fel rá hitelt a magyar állam. Az építkezés gazdasági haszna minimum kérdéses, ráadásul a beruházás részleteit, a készített hatástanulmányokat 10 évre titkosították. Azt már eddig is lehetett tudni, hogy az állami pénzből finanszírozott építkezésen a miniszterelnök barátjaként is ismert Mészáros Lőrinc cégei dolgoznak fővállalkozóként. Most azonban az is kiderült, hogy a miniszterelnök közvetlen családtagjai is profitálnak a vasútvonal kivitelezéséből.

A 444 a megszerzett iratok alapján arról ír, hogy 2022-2023 során több mint 200 ezer tonna vasúti követ szállítottak Gántról, az Orbán család bányájából az építkezéshez.

Az építőanyagok egy részét Mészáros Lőrinc cége rendelte meg Orbánéktól. Az egyik dokumentumból az is látszik, hogy a kínai kivitelező cég egy bruttó 1 milliárd forintos szerződést tervezett kötni gánti zúzottkő szállítására. Ez nem azt jelenti, hogy a teljes projekt során összesen mennyi építőanyagot szállítottak a gánti bányából, a pontos részletekről e-mailen, telefonon és személyesen is megpróbálták kérdezni az érintett cégeket, de azok nem válaszoltak.

A belső dokumentumok alapján Orbánéktól a Mészáros-féle V-Híd vásárolt a vasútépítéshez használt, úgynevezett SZK1-es dolomit zúzottkövet, emellett az egyik kínai tulajdonban álló cég, a China Tiejiuju Engineering & Construction Kft. is rendelt Orbánék építőanyagából. Az SZK1-es terméket kizárólag vasútépítésekhez használják, ebből készül a sínek alatti teherbíró, vízzáró réteg. A Budapest–Belgrád projekthez ezt az anyagot a Gánton lévő bányából szállították, amelyet a Dolomit Kft. üzemeltet.

A Dolomit Kft.-ben az Orbán család több tagját is megtaláljuk:

  • a miniszterelnök apja, idősebb Orbán Győző a cég többségi tulajdonosa és ügyvezetője,
  • és szintén ügyvezetőként dolgozik a vállalatnál Orbán Viktor testvére, ifj. Orbán Győző
  • és az ő fia (Orbán Viktor unokaöccse), Orbán Dávid is.

Orbán Viktor Kötcsén beszél, édesapja cége hallgat
Orbán Viktor Kötcsén beszél, édesapja cége hallgat
Fotó: Facebook / Orbán Viktor

De nem csak Mészáros és Orbánék járnak jól a lap szerint: a projektből hasznot húz a kínai fél is, különösen a kínai állami tulajdonban álló China Tiejiuju Engineering & Construction Kft.: 2020 óta összesen 147 milliárd forintos árbevétele származott a cégnek a vasútépítésből. Az utóbbi két évben jelentős osztalékot is fizetett a cég: a 2022-es év után 7 milliárd forintot, 2023 után pedig 19,5 milliárd forintot.

A lap úgy összegez: a magyar állam Kínából vett fel hitelt, amelyből a nemcsak a beruházás költségeit fizeti ki – köztük az Orbán-bányából származó építőanyagokat – , hanem a kínai cégek busás nyereségét is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!