2p

A főpolgármester-helyettes személyéről, illetve a legnagyobb budapesti cégek felügyeletéről is tárgyalt a Tisza Párt, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke, illetve a korábbi főpolgármester-jelölt.

Titokban tárgyalt három héttel ezelőtt Magyar Péter lakásán Vitézy Dávid, illetve Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) elnöke arról, hogy kössenek-e koalíciót a Fővárosi Közgyűlésben – tudta meg a 444. Azt, hogy volt ilyen találkozó, Kovács Gergely megerősítette a lapnak.

A három frakciónak a (főpolgármesterrel együtt) 33 fős közgyűlésben összesen 16 mandátuma van, azaz épphogy hiányzik egy szavazat a minősített többséghez.

A „Magyar-terv” alapján Vitézy Dávid lenne a főpolgármester-helyettes, aki hatáskörébe venné a BKV-t, a BKK-t és a BKM Budapesti Közművek Zrt.-t, tehát a főváros legfontosabb és legnagyobb költségvetéssel dolgozó cégeit is.

Nem támogatnák a főpolgármester-helyettesek újraválasztását – írja a portál. A posztra a főpolgármesternek van joga személy(eke)t jelölni, megválasztásukhoz minősített többség, azaz az összes közgyűlési képviselő több mint felének igen szavazata szükséges.

A főpolgármester-helyettesekre Karácsony Gergely tehet javaslatot a Fővárosi Közgyűlés számára
A főpolgármester-helyettesekre Karácsony Gergely tehet javaslatot a Fővárosi Közgyűlés számára
Fotó: MTI / Soós Lajos

A 444 úgy tudja, a megbeszélés a Kutyapárt miatt megegyezés nélkül zárult.

Lapunk korábban érdeklődött arról, az MKKP támogatná-e a jelenlegi négy főpolgármester-helyettes bármelyikének újraválasztását, esetleg ajánlanának-e valakit erre a posztra Karácsony Gergelynek. Azt is megkérdeztük tőlük, támogatnák-e Vitézy Dávid jelölését a főpolgármester-helyettesi posztra. Levelünkre az ellenzéki párt azt válaszolta,

„a Kétfarkú Kutya Párt később nyilatkozik a témában”.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!