Talán kevesen tudják, de a BÁV jogelődjének számító Magyar Királyi Zálogházat 1773. augusztus 23-án alapították meg Pozsonyban, Mária Terézia kiváltságlevelével. Ekkoriban ugyanis hazánkban sem takarékpénztárak, sem bankok nem működtek, kézizálogkölcsönt kizárólag magánszemélyek nyújtottak, tetemes kamatra, persze „feketén”, bár akkor ennek a szónak még nem volt sok értelme.
A zálogház voltaképp megteremtette a hitelezés szabályozott feltételeit, visszaszorítva ily módon – valamelyest – az uzsorakölcsönöket. A záloghitel azonban még régebbi találmány, már több ezer évvel ezelőtt létezett, a pénz megjelenésével szinte egy időben találták fel. Állítólag 3000 évvel ezelőtt már ismert volt Kínában, és persze az ókorból is maradtak fenn róla feljegyzések.
Az első zálogházat a ferencesek alapították
Az első, mai értelemben vett zálogházat itáliai ferences szerzetesek alapították, 1462-ben Perusina városában, a zarándokok hitelezésére. Nemsokára Franciaországban és Németországban is megalapították az egyházi és állami zálogházakat. Mária Terézia annak idején úgy vélte, hogy az efféle hitelezéssel a lakosságot és az értékmegőrzést támogatja.
A szocialista érában másfajta felvirágzás kezdődött: az 1952-ben Bizományi Áruház néven alapított vállalat tevékenységi köre rendkívül széles volt: szinte minden használt cikk megvásárlására, bizományba vételére és értékesítésére kiterjedt, de ezen belül is a ruházati cikkek forgalmazása került az előtérbe. Később ebben az ágazatban is szakosodtak, volt például külön sportbizományi is.
A panelektől az aranytömbökig
Ezekben az években épült ki a bizományi boltok országos hálózata: míg 1950-ben csak 16, addig 1952-ben már 42 ilyen üzlet működött országszerte, ugyanakkor a zálogfiókok száma folyamatosan csökkent.
A BÁV műkereskedelmi tevékenysége viszont ezekben az években beszűkült, csupán néhány fővárosi üzletre korlátozódott, érthetően: az emberek hosszú évekig szűkös lakásokban, társbérletekben, albérletekben és munkásszálláson laktak, ahol nem is nagyon lehetett volna elhelyezni értékes tárgyakat. Meg nem is illett bele ezek birtoklása az akkori politikába – de talán még a frissen felhúzott panelek falán is furcsán mutatott volna.
Ma viszont a second hand tevékenység szorult háttérbe, már ami a hétköznapi használati tárgyakat illeti. Ugyanakkor a zálogkölcsönzés, az aranytárgyakra adott hitelek, illetve az aranytömbök és -ékszerek értékesítése többmilliárdos piac.
Antikvitások, festmények, aukciók
Ma is sokan szeretnek benézni – elsősorban a patinás Szent István körúti üzletbe –, hogy gyönyörködjenek az antikvitásokban, régi bútorokban, porcelánokban, festményekben. Sok ismerősöm előszeretettel jár aukciókra. Ma már sokan nem tudják elképzelni, de évtizedekig Magyarországon nem létezhettek komoly magángalériák, szinte csak a BÁV-nál lehetett vásárolni értékes műalkotásokat.
A szocialista időszakban, amikor még nem tudtuk, mi az a turkáló, szinte kizárólag a BÁV üzleteiben lehetett vásárolni másodkézből többnyire külföldi ruhát, cipőt. Egy részüket bizományba adták be magánszemélyek – voltaképpen eladták –, amelyre a vállalkozás jókora árrést tett rá. De sokaknak így is megérte. Ugyanakkor más forrásból is érkeztek be hozzájuk külföldi second hand holmik.
Milyen volt a turkálók őse?
Ez volt az ágazat fénykora, össze lehetett barátkozni az eladókkal, akik félretették, ha bejöttek nyugati divat szerint készült ruhák, cipők, táskák, pólók, amelyeket igen olcsón lehetett megvenni. Az én kedvencem a Nagykörúton a Wesselényi utcai üzlet volt, amelynek hátsó függönye mögött híres beatzenekarok frontemberei próbálták a külhoni cuccokat. Ugyanez volt jellemző a Gólya Áruházra. Már akkor megjelentek a kényszervásárlásban szenvedők: akik, ha kell, ha nem, benéztek a boltba, hogy „vadásszanak” valamit. Időközben ez az ágazat lehanyatlott.
Érdekes története van annak is, hogy az egyes korokban mi számíthatott értéknek: erről tudhatunk meg sok érdekességet a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban látható kiállításon.
Párnacihát és konyharuhát is
Az ötvenes-hatvanas években sokszor olyan holmikat adtak be bizományba az emberek, amelyek ma elképzelhetetlenek lennének: damaszt párnacihákat, konyharuhákat vagy éppen kézimunkákat, díványpárnákat, étkészletet, esetleg szőnyegeket. Nagy volt a szegénység, és előfordult, hogy másképpen nem tarthatta volna meg a család a karácsonyi vendégséget vagy az esküvőt.
Ahogy az egyik pulikációban olvasom, az 1970-es években a zálogba adható tárgyak köre is rendkívül széles volt. A zálogházat a Kádár-korszakban a társadalom minden rétege látogatta, főleg akkor, ha hó végén gyorsan kellett egy kis pénz. Ezek azok az évek, amikor hivatalokban, kollégák között is gyakran elhangzik, az a ma már furcsán hangzó mondat, hogy „nincs egy tízesed elsejéig?”
Szőrmeraktár és dollárbolt
Azt meg inkább a helyhiány meg a praktikum szülte, hogy a nerc- és szőrmebundákat nyárra beadták, télen pedig, amikor szükség volt rájuk, kiváltották. Egyrészt azért is, mert biztosak voltak benne, hogy szakszerűen tárolják e drága holmikat, másrészt helyhiány miatt.
Jómagam sem tudtam, hogy a BÁV nyitotta meg 1964-ben a Konsum-tourist üzletet, ahova csak útlevél felmutatásával lehetett belépni. Itt olyan, szinte elérhetetlen álomnak számító árucikkek voltak kaphatók, mint a világ akkor legnépszerűbb játékai, divatos órái, márkás csokoládék, italok, cigaretták, parfümök. De a pártkorifeusok is vásárolhattak itt vagy éppen a legmagasabb rangú katonatisztek.
Megvan Mária Terézia alapító okirata is
Napjainkban a BÁV a gyorskölcsön- és a zálogpiac meghatározó szereplőjének számít. Közel száz zálogfiókja és galériája van a fővárosban csakúgy, mint a kisebb településeken. A patinás cég aktívan jelen van a műkereskedelemben, valamint szerepet vállal a nemzeti kulturális kincsek felkutatásában, megőrzésében, gyarapításában, megismertetésében.
A BÁV a becsüsképzés egyik hazai központja is. Tanfolyamokat szervez gyűjtőknek és a műtárgyak szerelmeseinek.
A november 26-ig látható kiállítás – melynek kurátorai Veress Kinga művészettörténész-muzeológus és Oravec Éva történész-muzeológus – sokszínű tárgyi anyaggal és számos érdekes információval mutatja be, hogy mi mindenre derülhetne fény, „ha a tárgyak mesélni tudnának…”
Igazi különlegesség, hogy a tárlaton az alapító okirat is megtekinthető, rajta Mária Terézia kézjegyével. A kiállítás másik nagy érdeklődésre számot tevő tárgya egy kalapács, melynek elefántcsontból készült fején egy aukciós jelenet látható.
