A kérdőjel nélküli cím önmagában fricska, hiszen éppen arról szól a könyv, mennyire nem vagyunk „normálisak” (persze ez a fogalom is relatív, hiszen mondjuk a 18. század embere egyik kortársunkat sem tekintette volna annak) és hogy végül is, mi, emberek és az általunk hihetetlen magasságokba emelkedett civilizáció tehetünk erről. Amelynek senki nem látja a végcélját, a tetejét, a felső határát.
Az alcím – Trauma, betegség és gyógyulás mérgező világunkban – sejteti, hogy itt nem egy egyszerű orvosi kóreset bemutatásáról van szó, mint mondjuk a vakbélgyulladás esetében. A mérgező társadalmi-gazdasági-egészségügyi környezetet – amelyet oly részletesen, szellemesen és találóan ír le a szerzőpáros – megváltoztatni ugyanis ma már lehetetlennek tűnik.
Ne csak orvos legyen, de filozófus is?
Az igazán jó orvos egyben filozófus is – jelentette ki pár ezer éve Aelius Galenus. Már amelyik orvos… dr. Máté Gábor valóban az, de magyarországi kollégáinak nagy része nem ér ma rá filozófiai kérdésekkel vitatkozni.
A Kanadában élő világhírű szakember nem tudni, mennyire ismeri a hazai viszonyokat, de Magyarországon ma aligha van mód, idő, alkalom – vagy éppen kedv – efféle kérdésekről, akár még csak baráti társaságban, vagy szakmai kongresszusokon eszmét cserélni.
Azzal a könyvet bemutató mottóval csak egyetérthetünk, hogy „ha az orvoslás valóban be akarja teljesíteni nemes feladatát, akkor a politikai és társadalmi életbe is be kell avatkoznia. Rá kell mutatnia mindazon akadályokra, amelyek hátráltatják a normális szociális működést, és el kell távolítani őket.”
Ez volt a meggyőződése Rudolf Virchow 19. századi német orvosnak. Bizonyára az idő tájt is megmaradt e követelmény vágyálomnak, mint ahogy ma is az.
Semmire nincs idő
Az orvosok próbálnak a betegek életébe, vagy inkább testébe beleavatkozni (miközben olykor beletaposnak a lelkükbe), csak éppen nem ismerik, kiről is van szó. Esetet kezelnek, jó esetben lelkiismeretesen, nem embert, arra a 21. században nincs idő. Percek állnak minderre rendelkezésre a körzeti orvosnál csakúgy, mint a világhírű professzornál.
A könyv részletesen bemutatja, hogy „korunk kultúrája a fogantatástól kezdve egészségtelen irányba tereli az emberi fejlődést, és azt tekinti normálisnak, ami fajunk szükségleteinek és evolúciójának története szempontjából teljes tévedés”.
Visszalépni nem lehet
Ezt a témakört bontja ki a könyvben a szerző. Arra persze ő sem tud receptet ajánlani, hogyan tépjük ki magunkat a világ sok részén oly fejlett fogyasztói társadalomból. Visszalépni a technikai haladásban, a kapitalizmus által irányított világkereskedelemben aligha lehet. Ebből viszont az következik, hogy egyre inkább „két lábon járó egészségügyi kockázat lesz ma az ember”.
Az 1944-ben született orvos családja egy része Auschwitzban pusztult el, édesapját munkaszolgálatra deportálták. 1956-ban Kanadába vándoroltak ki. Pár évnyi középiskolai tanárkodás után Máté Gábor visszatért az egyetemre, hogy orvosi tanulmányokat folytasson.
Több mint 20 évig családorvosként dolgozott Kelet-Vancouverben, hét évig volt a Vancouveri Kórház Palliatív Ellátási Egységének koordinátora.
A gyermekkor és a szenvedélybetegségek
Beosztott orvos a Portland Hotel nevű lakó és ellátóközpontban, amely Vancouver Eastside belvárosi negyedében található. A legtöbb itteni páciens valamilyen elmezavarban szenved, kábítószerfüggő, HIV-fertőzött, esetleg mindhárom. In the Realm of Hungry Ghosts című művében kábítószerfüggőkkel végzett munkáját és ezzel kapcsolatos élményeit taglalja.
Könyveinek visszatérő témája a gyermekkor hatása az ember testi-lelki egészségének alakulására neurológiai és pszichológiai mechanizmusokon keresztül; mindezt összeköti a társadalmi változásra való igénnyel.
A szenvedélybetegségek biológiai és szocioökonómiai gyökereire hivatkozva, kezelések új módszereit javasolja (például biztonságos drogbeadási centrumok létesítését).
Művében leírja az úgynevezett „korai hányattatások” (stressz, rossz bánásmód, szexuális zaklatás) szerepét a szenvedélybetegségre való hajlam kialakulásában és megnövekedésében. E tényezők gátolják a neurobiológiai fejlődést, különösen a motivációért és ösztönzésért felelős agyi kapcsolatok kialakulását.
A stressz tehet erről is
Érvelése szerint az Amerikában a „drogok ellen folytatott háború” pont azokat bünteti, akikkel egyébként is rosszul bántak és ezzel még inkább elmélyíti és súlyosbítja a szenvedélybetegek amúgy is rossz helyzetét, hiszen a kutatások is azt igazolják, hogy a stressz az addiktív viselkedés, illetve a visszaesés fő kiváltó oka – olvashatjuk róla a Wikipediában.
Máté szerint egy olyan rendszer, amely marginalizál, kiközösít és olyan intézményekbe „utal” embereket, ahol nem részesülnek ellátásban, csak ront a problémán. Mára uralkodó tendenciává vált Észak-Amerikában, hogy a gyerekek gazdasági okokból nagyon fiatal koruktól kezdve rengeteg időt töltenek szüleiktől távol.
Véleménye szerint szükséges a kisebbségeket (amerikai őslakos indiántörzsek) hátrányosan érintő politikai irányelvek megváltoztatása is, hiszen a hátrányos helyzet fokozott stresszel és megnövekedett addikciós kockázatokkal jár.
A gyermekkort nem lehet feledni
A korai élményeknek kulcsszerepe van a világról és a más emberekről alkotott kép és a stressz fiziológiájának alakulásában, ezek olyan faktorok, amelyek befolyásolják az egészség későbbi alakulását. Máté szerint a kora gyermekkorban rögzült érzelmi minták felszínre kerülnek a későbbi személyközi interakciókban. Az USA-ban végzett kutatások alapján a kora gyermekkori hányattatások hatását az életvezetésre és a szenvedélybetegségek, valamint más testi és lelki kórok kialakulásának kockázatára mindegyik könyvében elemez.
A gyermekkori hányattatások számának növekedésével exponenciálisan nő a szenvedélybetegség kialakulásának kockázata. Az ACE-ek, vagyis az elszenvedett negatív gyermekkori élmények exponenciálisan növelik más betegségek kialakulásának kockázatát is, mint például a rák, a szívbetegség, illetve az öngyilkosság és a korai halál.
Máté szerint a szenvedélybetegségben szenvedő betegeket arra kell bátorítani, hogy fedezzék fel gyermekkorukat és annak hatását a felnőttkori viselkedésükre.
Távol a szülőktől
Szintén sokat írt az iskolai erőszak és a figyelemhiányos zavar, az ADHD, valamint más lelki betegségek számának megnövekedéséről az amerikai gyerekek körében. Meggyőződése, hogy mindez a jelen társadalmi körülmények számlájára írható, mint a széttöredezett, elidegenedett társadalom és a stresszmentes, gondoskodó szülői viselkedés eltűnése. A történelem folyamán először élünk olyan társadalmakban, ahol a gyerekek az idejük java részét a gondoskodó szülőktől távol töltik. Pedig a gondoskodó szülők jelenléte elengedhetetlen az agy egészséges fejlődéséhez.
Szilárd meggyőződése (amelyet egyébként tudományos kutatások konkrét eredményeivel is alátámaszt), hogy az elme, a tudat, a lélek egészsége nem választható el a test egészségétől. Sokat foglalkoztatott előadó, rendszeresen ír különböző lapokba, és több könyve is megjelent.
A Normális vagy mindegyik fejezete más szemszögből világít rá a mai társadalom és egészségügy abnormális jelenségeire, a szüléstől kezdve a stressz kialakulásáig, a munkahely elvesztésétől való félelemig, az ember alapvető lelki szükségleteiig, a magány gyilkos hatásáig.
Amikor a baba nem látja az érzelmeidet
Számomra talán a legmegdöbbentőbb az a fejezet volt, amiben arról olvashatunk, milyen káros, amikor a szoptatós anyák is használnak botoxot. Vagyis a saját babájuknak sem tudják kifejezni az érzelmeiket, hiszen a beavatkozás merevvé teszi az arcot, és nem tudnak láthatóan reagálni a babától érkező jelzésekre.
Merész a következő mondat: az internet a tömegek botoxa. Azaz, elvesztettük azt a képességet, hogy valóságosak legyünk.
Kiutat, kilépést ebből a helyzetből azonban a mégoly kiváló orvos és fia sem tud mutatni.
A könyvet az Open Books gondozta, Dési András György fordította.
